Turizmus Program

Balatoni Húsvéti Nyuladalom

Jacuzzis szállás

Budapesti Húsvéti Sokadalom

A titkok hercege

TOP 100 úticél

Húsvét

Galéria

Népszerűség

Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítások.

Kiemelt ajánlat

A Kisfaludy Galéria a reformkori városrészben, a Tagore sétány és a hajókikötő mellett várja a művészetek barátait. A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi és színi előadások céljára építették át ruhatárral, cukrászdával. 2004-ben a Balaton-part Ékköve projekt keretében átalakították, a képzőművészet otthona lett.

A Tér-Kép Galéria programjai összekapcsolják a kortárs művészetet annak közönségével. A galéria letisztult, modern terében szeretjük meglepni a betérőket. A helytörténeti, a múlt hangsúlyos eseményeit, épületeit felelevenítő és megidéző tárlatok mellett frappáns, üde szellemiségű, a jelenre reflektáló, aktuális kérdéseket felvető és sokszínű kiállításokra törekszünk időről- időre. Változatos művészeti ágakból érkeznek kiállítóink. A kiállításokat - a közönséggel való együttműködést minél inkább erősítve - gyakran kísérő programok színesítik, beszélgetések, szakmai előadások, tárlatvezetések formájában.

Székesfehérvár időszaki kiállításainak programajánlója. Akár az aktív kikapcsolódás tölt fel, esetleg kultúrára éhezel, netán romantikára vágysz, Székesfehérvár a tökéletes célpont!

2025.04.01 (kedd) - 2025.06.15 (vasárnap)

Független, kortárs, művészeti intézet - 3 helyszínen. A Godot-hoz kapcsolódó művészeket összeköti progresszív, állandóan megújuló, kereső szemléletük és a kifejezési vágy, mely mindig más és más formában ölt testet. A népszerű művészeti intézet kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, programokkal várja az érdeklődőket egész évben.

Magyarországon a kortárs képzőművészet kánonformáló központja a 19. század vége óta folyamatosan működő Műcsarnok. Nemzeti intézmény, amelynek legfőbb hivatása a jelenkori magyar művészeti törekvések és a nemzetközi irányzatok legjavának bemutatása Budapesten. Meghatározó feladata a hazai képzőművészet nemzetközi pozicionálása is - külföldi kiállítások kezdeményezése és publikációk révén.

Balatonfüreden várja a Vaszary Galéria! Az ország egyik legrangosabb képzőművészeti bemutató helye Balatonfüreden a Vaszary Villa, a város egyik ikonikus épülete. A főként képzőművészeti alkotásokat bemutató galériában a kiállításokat irodalmi, zenés és előadói estek kísérik, sőt, egy-egy alkalommal neves közéleti személyiségek, művészek vezetésével haladhatunk végig a villa csodálatosan felújított épületében. A Vaszary Galéria kiállításain első osztályú képzőművészeti élményekben lehet részünk.

Művészeti galéria Hódmezővásárhelyen a helyi és az alföldi képzőművészet széleskörű bemutatására. Időszakos és állandó kiállítások, tematikus tárlatok. Az Alföldi Galéria a Tornyai János Múzeum képzőművészeti kiállítóhelye. 2006 óta az egész épület a Galéria céljait szolgálja, s azóta ez a földszinti tíz terem ad otthont október és december között az évente megrendezésre kerülő Vásárhelyi Őszi Tárlatnak.

2025.01.01 (szerda) - 2025.12.31 (szerda)

A Vándorfény Galéria neves kortárs művészek alkotásait mutatja be időszaki kiállításain. A kiállított művek a helyszínen megvásárolhatók. A Vándorfény Galéria immáron több, mint két évtizedes múltra tekint vissza. „Értékünk a kortárs” ars poeticánknak megfelelően az elsődleges célunk az, hogy megismertessük és népszerűsítsük a posztmodern magyar művészetet a szépség és az esztétikum iránt fogékony közönséggel. Fontosnak tartjuk, hogy a festészeti, a grafikai, a szobrászati, a kerámia és a tűzzománc alkotások között mindenki meglelje a számára legkedvesebb művet, ezáltal az otthonuk enteriőrjeit is bensőségesebbé és különlegesebbé tehetik.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények

Húsvéti sokadalom Budapesten a Városligetben! Felhőtlen szórakozás az egész családnak!
Siófok Fő terén mindenkit vár az év első nagy fesztiválja a Húsvéti Nyuladalom!
A titkok hercege – Gesualdo rejtélyes élete