Kőváriék tíz éve előjegyzésre készítettek kecsketejből egy darab sajtot, s mára olyan bazsalikomos, fokhagymás, rokfortos választékkal rendelkeznek, hogy már Franciaországból is járnak hozzájuk az ínyencek a Balaton-felvidéki tanyára. A korábban „bozótlakónak" becézett pedagógus házaspárnak nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, amikor pásztor- vagy kondásbotot kell a kezébe vennie a százötven kecske, száz mangalica sertés és ötven birka mellett. A sajt szezonális termék, húsvéttól októberig lehet foglalatoskodni vele. Húsvéttól július közepéig készít napi húsz kilót, majd csökken ez a tétel a kecskék tejének apadása miatt. Ősztől a mangalicatermékek feldolgozását kezdik, így teljessé válik az évi idény. Százötven kecskéjük, száz mangalicájuk és ötven birkájuk van.
Eladnak itt kecskét és disznót is, amelyet a vevő akár helyben levágathat. Éva asszony túrót és krémsajtot is készít, hamarosan pedig kecskevajjal próbálkozik. Az idén már nyári tábort szerveztek, elkészült a tanösvényük és a játszóterük, s a fizetővendéglátásba is belevágtak. A sajtjukért, amelyet kívánságra zöld fűszerrel, bazsalikommal, fokhagymával, gyömbérrel ízesítenek, már Franciaországból is járnak. A borozósok, éttermesek is felfedezték, s érett sajtjukért néha sorban állnak. A Kővári házaspár szobákat és igény szerint egy külön házat is kiad.
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 2
A Sárga Ház ideális pihenőhely mindazoknak, akik az őrjítő tömegtől távol egy kis nyugalomra vágynak. A 200 m²-es ház három lakrészből áll: a Pergola-Ház -ból, a Bunker-ből és a VinCellér-ből. Nagyjából 70 m² területű mindegyik, saját nappali, étkező és hálórésszel, valamint természetesen fürdőszobával és teakonyhával. Van egy különálló, Kivi-ház névre keresztelt nyári konyhánk is, ahol a konyhakertünkből frissen szedett zöldségeket is felhasználva kulináris élvezetben részesíthetjük vendégeinket.

Vulkanikus borok a Sabar-hegyről. Magas minőségre törekvő hét hektáros pincészet a Badacsonyi Borvidékről. Nemzetközi stílusú, koncentrált, lendületes borok moderált alkohollal. A szortiment nagy része fehér fajtaborokból áll, de készítenek rozé és vörösborokat is. Elegáns válogatás boraikhoz prémium hordókat használnak.

Találatok száma: 1
Találatok száma: 2
A káptalantóti piac minden vasárnap nyitva tart és várja új és visszatérő vásárlóit. Piacunk a Balaton-felvidék egyik legszebb helyén a Káli-medencében található. A ma már országos hírű nagy népszerűséget kiérdemelt piacot Harmathy Ildikó biológus-mérnök álmodta meg és hozta létre. Jól teszi, aki a vasárnaponkénti káptalantóti piacra üres hassal érkezik, mert képtelenség megállni, hogy a helyi termelők asztalkái közt járva ne kóstolja végig a kínálatot. A kosarakban takarózó tepertős, sajtos pogácsákat, a halomban illatozó köménymagos kifliket, a kemencéből gőzölögve kiforduló tejfölös kenyérlángost meg kell kóstolni!
Kiemelt ajánlat

Káptalantótiban, szombati REPIAC a fenntarthatóságért a Liliomkertben. Piaci kavalkád a Balaton-felvidéken! Hozd el, ha már nem kell – hogy más használhassa! Hozd el, ha már újraélesztetted a régit – mutass példát! Park Piac házilomi szombatonként a Liliomkertben. Szedj össze mindent, ami otthon felesleges és hozd ki a Liliomkertbe, Káptalantótiba, szombat reggel. Szép a kert - remek a hangulat - jó a társaság, van étel - ital, mi kell még? Vár a REPIAC!

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kővári Kecskefarm
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár