8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2. (46.846283 x 16.846487)
Zalaegerszegen a múzeumalapítás gondolatát először 1898-ban egy hírlapi cikkben Borbély György gimnáziumi tanár vetette fel. 1907-ben ugyancsak Borbély vezetésével a gimnázium tanári kara kezdte gyűjteni a régiségeket, néprajzi emlékeket A tárgyak nagyobb része az I. világháború idején szétszóródott, kisebb része Keszthelyre került. 1935-ben Fára József levéltáros állt élére egy újabb múzeumszervezési mozgalomnak, a munkája nyomán létrejött Göcseji Gyűjteményt azonban nem sikerült múzeummá szervezni, s csak töredéke vészelte át a II. világháborút.
A Göcseji Múzeum 1950-ben jött létre, első szakembere, 1969-ig vezetője Szentmihályi Imre néprajzos volt. A volt Városházán ( Kazinczy tér 1.) először csak két, összesen 50 négyzetméternyi helyiséget kapott, s a Göcseji Gyűjtemény megmaradt néhány tárgyát vehette át. Az első évtizedben elsősorban a néprajzi gyűjteményt teremtette meg Göcsej archaikus népi gazdálkodásának, lakáskultúrájának, népművészetének emlékeiből. Különösen kiemelkedő sikert hozott a régi földművelés eszközeinek, a pásztorfaragás tárgyainak, elsősorban a díszített mángorlóknak a gyűjtése. A későbbi kutatás számára rendkívül nagy értéket jelent a Szentmihályi által készített több ezer fotó, melyek nagyobb része az akkor még hagyományos göcseji faluképet, a népi építészet az óta elpusztult emlékeit örökítette meg. 1953 őszén megnyílt a Göcsej népi kultúráját bemutató első állandó kiállítása, 1960-ban megjelent a Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve, benne sok, a megye történetére vonatkozó fontos tanulmánnyal.
1962-ben az intézmény a Megyei Tanács kezelésébe került. Rövid ideig egy-egy régész is dolgozott itt (1962-63-ban Valter Ilona, 1967-69-ben Müller Róbert), de a megfelelő munkafeltételek hiánya miatt mindketten más munkahelyre távoztak. 1963-ban kezdődött a Göcseji Falumúzeum építése. A Göcsej népi építészetét bemutató szabadtéri kiállítás tudományos terveit Barabás Jenő egyetemi docens, Szentmihályi Imre néprajzos múzeumvezető és Tóth János építészmérnök készítették. A rendkívül nagy munka szervezésére a múzeum munkatársi gárdája rendkívül kicsi volt, ezért a Megyei Tanács irányításával egy széleskörű munkabizottság segítette. Hazánk első szabadtéri néprajzi múzeuma 1968. augusztus 20-án nyílt meg. A következő évtizedben ehhez társult három, eredeti helyén megőrzött és múzeumként berendezett múlt századi paraszti porta: Káváson, Csesztregen, Zalalövőn. 1969-ben kapta meg a múzeum a városi tanács nagyon rossz állapotú székházát ( Batthyány u. 2.), amely 1892-ben bérház céljára épült. (Az épületen 1975-ig osztozott a ZTE Sportegyesület irodáival, s 1993-ig a Magyar Olajipari Múzeummal is.) A felújítás 1973-ban befejeződött, ekkor nyíltak meg új időszaki kiállításai, s szeptember 23-án az épület előtt felavatták Gönczi Ferenc, Göcsej legjelentősebb kutatójának szobrát. Közben, 1972-ben létrejött a Zala Megyei Múzeumi Szervezet, s ennek keretében a Göcseji Múzeum megyei múzeummá vált. 1976-ban Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész hagyatékából a földszinti nagy kiállító teremben elkészült a Kisfaludi Strobl Gyűjtemény, amely 1990-ben költözött mai helyére. 1979-ben megnyílt a Zala megye története című állandó kiállítás (1997-ben bontották le.) 1972-től fokozatosan bővült a munkatársak létszáma: régész(ek), művészettörténész, történész(ek), gyűjteménykezelők alkalmazására nyílt lehetőség, fokozatosan korszerű restaurátor műhelyt sikerült kialakítani.
Elsősorban a régészeti tevékenység erősödött meg: az Országos Műemléki Felügyelőséggel, az ELTE Régészeti Tanszékével, a MTA Régészeti Intézetével közös munkákra került sor. 1978-ban megindult a Kis-Balaton régészeti kutatásának előkészítése, ez az 1980-as években az ország egyik legnagyobb tervszerű feltárásává vált. Folytatásaként került sor a Hahóti medence hasonló vizsgálatára. 1980-tól váltak rendszeresebbé és gyümölcsözőbbé a nemzetközi kapcsolatok, elsősorban Ausztria, Németország, Jugoszlávia (később Szlovénia) társintézményeivel. A kibővült, nagyobb gyakorlatú munkatársi gárda 1974 után - az országos és a más megyei kiadványokon kívül - elsősorban a megyei közgyűjtemények közös folyóiratában, a Zalai gyűjteményben, 1987 után saját, Zalai Múzeum című periodikájában adja közre tanulmányait. 1992 után sor került a múzeum épületének újabb felújítására, a padlástérben 1997-ben elkészültek a korszerű munkahelyek, így a felszabaduló épületrészekben korszerű raktárakat sikerült létesíteni. 1996-tól a Göcseji Múzeum intenzíven bekapcsolódott az egymást érő nemzeti évfordulók (a honfoglalás millecentenáriuma, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója, az államalapítás millenniuma, a Kossuth-év, majd 2003-ban a Deák-év) megünneplésébe. Kiállításaink és rendezvényeink méltó helyszínt biztosítottak Zalaegerszeg és a megye polgárainak az emelkedett ünnepléshez.
2000-ben emlékezett meg a múzeum fennállásának 50. évfordulójáról. Ez alkalomból „Régi idők kincsestára” címmel rendezett kiállításunkban adtunk számot a fél évszázad múzeumi tevékenységéről. Ebben az évben nyílt meg „Központok a Zala mentén” című; új állandó kiállításunk is. 2003-ban, a Deák-évben két új kiállítóhellyel gyarapodott a Göcseji Múzeum. Söjtörön a Haza bölcse szülőházában és Kehidán, egykori otthonában nyíltak állandó kiállításaink. 1999-től a Göcseji Múzeum régészei is bekapcsolódtak az M7-es, M70-es autópálya és autóút nyomvonalán folyó régészeti feltárásokba. Ez a munka, amely 2007-ig tart, a zalai régészet eddigi legnagyobb vállalkozása.
Munkánk elismeréseként 1996-ban „Az év múzeuma” pályázaton a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Múzeumi Osztálya különdíjában részesültünk, 2000-ben a Nemzeti Múzeum különdíját nyertük el. 2001-ben Zala Megye Közgyűlése Nívódíjat, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése pedig Pro Urbe kitüntetést adományozott az intézménynek. 2003-ban a Göcseji Múzeum lett Az Év Múzeuma.
Forrás: A múzeum honlapja
További ajánlataink
2025. március
2025.03.20 - 2025.04.19
2025. április
2025.04.18
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 12
Zalaegerszegen kellemes családi házas környezetben - lakóházunk külön bejáratú részeként - várja Önt vendégházunk. Zárt parkoló, terasz áll a vendégek rendelkezésére. 3 szobát kínálnak, melyekhez különálló fürdőszobák tartoznak. Továbbá minden szoba rendelkezik saját televízióval, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel és ingyenes Wi-Fi-vel is. Bababarát szálláshely. Az udvarban hinta, mászóka, ping-pong asztal, homokozó és grillezési lehetőség van.

A zalaegerszegi Aquacity Vízicsúszda és Élménypark szomszédságában épült a festői szépségű létesítmény, mely környezetét és sokszínűségét tekintve egyaránt méltán említhetjük egy lapon, más nyugat-európai kempingekkel. Zalaegerszeg peremén, a Gébárti-tó és erdők ölelésében, a Termálfürdő és az AquaCity szomszédságában bújik meg a rönkfa házaival mesébe illő szálláshely.

Az egész évben nyitva tartó 3 csillag „superior” minősítésű szállodánk Zalaegerszeg központjában található. Standard szobáink egy- és kétágyasak, fürdőszobásak, TV, minibár, telefon található bennük. Minden szobában internet hozzáférést biztosítunk vendégeinknek. Lakosztályaink, kislakosztályaink légkondicionáltak, szobaszéffel felszereltek, internet elérés biztosított. A büféreggelit a szállodánk elegáns éttermében szolgáljuk fel. Sörözőnket a házias ízek kedvelőinek ajánljuk.

A Vándor Vigadó Zalaegerszeg határában, a Zalai dombság közepén fekszik. Amellett, hogy ideális feltételeket kínál a pihenéshez és a kikapcsolódáshoz, megfelelő kiindulópont a környékre - a közeli Gébárti tó, az Aquacity és termálfürdő, az Őrség, Zalakaros, Hévíz, Kehidakustány, a Balaton - vagy akár a szomszédos Ausztriába irányuló kirándulásokhoz. A panzióban 3 db kétágyas szoba zuhanyzóval és WC-vel, 2 db háromágyas szoba közös zuhanyzóval és WC-vel, valamint 3 db apartman jellegű 4-6 férőhelyes szoba zuhanyzóval várja vendégeinket. A vendégek rendelkezésére áll az emeleti közös konyha és tálaló, de kívánság szerint az étkezések megoldhatók a panzió éttermében.

Találatok száma: 11
A zalaegerszegi Aquacity Vízicsúszda és Élménypark szomszédságában épült a festői szépségű létesítmény, mely környezetét és sokszínűségét tekintve egyaránt méltán említhetjük egy lapon, más nyugat-európai kempingekkel. Zalaegerszeg peremén, a Gébárti-tó és erdők ölelésében, a Termálfürdő és az AquaCity szomszédságában bújik meg a rönkfa házaival mesébe illő szálláshely.
A zalaegerszegi Aquacity Vízicsúszda és Élménypark szomszédságában épült a festői szépségű létesítmény, mely környezetét és sokszínűségét tekintve egyaránt méltán említhetjük egy lapon, más nyugat-európai kempingekkel. Zalaegerszeg peremén, a Gébárti-tó és erdők ölelésében, a Termálfürdő és az AquaCity szomszédságában bújik meg a rönkfa házaival mesébe illő szálláshely.
A zalaegerszegi Aquacity Vízicsúszda és Élménypark szomszédságában épült a festői szépségű létesítmény, mely környezetét és sokszínűségét tekintve egyaránt méltán említhetjük egy lapon, más nyugat-európai kempingekkel. Zalaegerszeg peremén, a Gébárti-tó és erdők ölelésében, a Termálfürdő és az AquaCity szomszédságában bújik meg a rönkfa házaival mesébe illő szálláshely.
Gerő Cukrászda Zalaegerszegen is várja vendégeit. Annak ellenére, hogy mi is élünk a folyamatosan fejlődő technika adta lehetőségekkel, számos dolgot nem adtunk, és nem is adunk ki a kezünkből. A friss tojásokat magunk törjük, a piskóta tésztát minden nap frissen sütjük, a hazai gyümölcsökből akkor töltjük fel raktárainkat, amikor azok a legérettebbek, és persze az éves lekvártartalékainkat is ekkor főzzük be. A kézzel nyújtott házi rétest pedig még mindig abrosszal tekerjük fel. Az, egy kis üzlettel induló vállalkozás az elmúlt 35 évben folyamatosan növekedett, jelenleg 4 saját cukrászdánkba készítjük kézműves termékeinket, süteményeket, tortákat és fagylaltot.

Csendes, természet közeli városrész a Jánkahegy, de mégis alig karnyújtásnyira a város forgatagától. Elérhető közelségben tehát a mai kor kevésbé ráérős, rohanó városi embere számára, aki mégis olykor igazi, de közeli felüdülésre vágyik. A Zalaegerszeg zöldövezetében található Jánkahegyi Gyuri Csárda és Vendégház teraszáról csodálatos panoráma tárul az ide látogató vendég elé. A város felett varázslatos környezetben élvezhetik a finom ételeink, boraink, pálinkáink ízeit, zamatát.

Hagyományos ízek újragondolva – ez az egyik mottója a bisztrónak, ahol hetente változó menü és a’la carte specialitások, füstölt és barbecue húsok valamint zalai ételek egyaránt megtalálhatók, mindezekhez 12 helyi termelő biztosít minőségi összetevőket. Modernizálják a zalai ízeken a hagyományokat és ízeket tiszteletben tartva. A bisztró a Göcseji Tudásközpont földszintjén fogadja a vendégeket.

A magyaros ízek mellett a mediterrán konyha remekeit és nemzetközi ízvilágnak is megfelelő házias ételeket kínálunk elérhető árakon. Akár hagyományos vagy különleges ételre vágyik, ezt mind megtálalhatja a Robinson Étteremben! A prószától, a csirkemell csíkoktól, a szüzérmétől kezdve a kenguruig, a krokodilig, vagy akár a cápáig mindent kipróbálhat! Számos tea és kávékülönlegességgel, pazar borkínálattal, gazdag pálinka- és koktélválasztékkal várjuk vendégeinket. Ne felejtse el megkóstolni belga sör ritkaságainkat sem!

Az étterem 80, 30, 20 és 12 fős helyiségekből áll. A különböző méretek alkalmassá teszik lakodalmak, állófogadások, cégek és családi rendezvények lebonyolítására. A vendégeink számára őrzött parkoló áll a rendelkezésre. Az étteremben szagelszívó, légkondicionáló és elkülönített dohányzó rész biztosítja a kellemes közérzetet. Az étteremben minden csütörtökön és pénteken valamint szombatonként is szalon-, tánc- és művészi színvonalú gitárzene várja a vendégeinket, melyhez tánctér is rendelkezésre áll.

Találatok száma: 8
Csácsbozsoki Arborétum Zalaegerszeg keleti határában, Csácsbozsok városrészben, a városközponttól körülbelül 4 kilométerre található 83 hektáros védett terület, melyen Zala megye erdősült vidékének valamennyi jellemző fa- és cserjefaja megtalálható. Domborzata változatos, minden kitettség fellelhető. Tengerszint feletti magassága 196-302 méter között változik. A laposabb részeken mocsártölgyek, mocsárciprusok találhatók, míg a domboldalakban és tetőkön tölgyesekbe, bükkösökbe érkezünk.

Zalaegerszegen a Csácsi-hegyen található Állatkert, Állatsimogató és Állatotthonban olyan egzotikus állatokat is megnézhet és akár meg is simogathat, mint a kenguru, ormányos medve, teve, majom, lámák, emuk. Játszótér, trambulin, körhinta és bográcsozási lehetőség is várja a látogatókat! A hely küldetése, hogy a cirkusz világából kikerülő állatokat is befogadják, gondozzák.

A Göcseji Falumúzeum az ország első szabadtéri néprajzi gyűjteménye, a várost átszelő Zala folyó holtága és egy régi vízimalom körül kapott helyet. A skanzen jelenleg negyven különböző építményből (lakóházak, fatemplom, istállók, pajták, ólak, pálinkafőző kunyhó, szőlőhegyi pincék, útszéli keresztek) és több száz berendezési tárgyból áll. A Zala holtága mellett létrehozott gyűjtemény épületeinek többségét Göcsej kis falvaiból telepítették át, azokat szétbontva szállították ide és építették újra fel.

Érdekli Zala megye és Zalaegerszeg története? Kíváncsi arra, hogyan éltek elődeink az elmúlt évszázadok során? Érdekli a régészet, részt venne közösségi programjainkon? Szeretne többet tudni a megye képzőművészeiről? Akkor a legjobb helyen jár! Időszaki és állandó kiállítások, múzeumi-, családi és gyermekprogramok széles kínálatával egész évben várják Zalaegerszegen az érdeklődőket.

A kilenc és fél méter magas Jánkahegyi-kilátót 2012 őszén avatták fel a Gyuri Csárda tetején, Zalaegerszeg Kertváros feletti Jánkahegyen. Egész évben ingyenesen látogatható a kilátó. A hegyhátra addig is sokan sétáltak fel csupán a panoráma miatt. A kilátóból kipillantván a távlatok azonnal értelmet nyernek, ugyanis innen rálátunk a város híres magaslati pontjára, a bazitai TV-toronyra. A csodálatos panorámájú Jánkahegyen a kilátó mellett, haranglábat, kápolnát (Szent Antalnak ajánlott) is találunk, itt építették ki a Jézus szenvedéstörténetét bemutató Kálváriát is.

A zalaegerszegi Madárerdő tanösvény a zalaegerszegi Alsóerdőn hívják fel a figyelmet a környékre jellemző madárfajokra, különleges szokásaikra, meglepő tulajdonságaikra. 1200 méter hosszú. Információs táblák ismertetik a madaraink legérdekesebb jellemzőit, s a különböző madárfajoknak alkalmas odútípusok (A, B, C típus) is megfigyelhetők. S hogy kikkel találkozhatunk a Zala megyei erdőkben? Pintyfélékkel, nappali ragadozó madarakkal és az éjszaka vadászaival, kéreglakó harkályokkal, csuszkákkal és fakuszokkal, varjúfélékkel, rigókkal, galambokkal és fecskékkel, s bizony gémekkel és gólyákkal is.

A Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum országos gyűjtőkörű szakmúzeum, mely gyűjti, feldolgozza, kiállításain és kiadványaiban bemutatja a magyarországi szénhidrogénipar több mint száz éves történetét. Ezen kívül gondozza a Zsigmondy Vilmos Gyűjteményt, és a szénhidrogénipar, a vízbányászat történeti emlékeit is gyűjti, őrzi. A múzeum a gyűjteményeibe került anyagot rendszerezi, nyilvántartja, tudományosan feldolgozza és kiállításaiban, kiadványaiban bemutatja.

Találatok száma: 26
Zalaegerszegi programajánló. Zalaegerszeg kulturális és gasztronómiai rendezvényekkel, programokkal, kiállításokkal, fesztiválokkal várja az érdeklődőket. A látnivalókban gazdag város és környéke számos kikapcsolódási és szabadidős programot kínál, turisztikai, kirándulási lehetőségekben is bővelkedik a település. Az Alpok közelsége, az Őrség természeti szépségei tartalmas, élményekben gazdag időtöltést nyújtanak minden korosztálynak, családoknak, baráti társaságoknak egyaránt Zalaegerszegen.
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat

Programok, előadások a zalaegerszegi ART Moziban. A premierfilmektől kezdve a közönségsikereken át a művészfilmekig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő szórakozást. A fiatalabb és idősebb korosztály egyaránt szívesen látogatja a napi előadásokat, mivel a széles filmválasztéknak köszönhetően mindenki megtalálhatja a számára szimpatikus előadást.

A Göcseji Falumúzeum 1968 óta várja vendégeit. A Göcsej tájegység hagyományos épületeit, az egykor e falak között élt emberek mindennapi és az ünnepekhez kötődő életeseményeit mutatja be. A Göcseji Falumúzeum az ország első szabadtéri néprajzi gyűjteménye. A múzeumfalu tavasztól őszig számos hagyományőrző eseményt, gyermekprogramot, mesés családi kalandtúrát is kínál az érdeklődőknek.

Érdekli Zala megye és Zalaegerszeg története? Kíváncsi arra, milyen tárgyakkal vették körbe magukat elődeink? Szívesen ellátogatna egy régészeti ásatásra? Szeretné tudni, kik a megye képzőművészei? Akkor a legjobb helyen jár! Időszakos és állandó kiállítások, tárlatok, múzeumi programok egész évben várják Zalaegerszegen az érdeklődőket.

A történelmi belvárosban létrejött központ a helyi termékek piacra juttatása mellett bemutatja, élteti és átörökíti a helyi termelés és a kézművesség sok száz éves tudását. A kézműves és termelői piac mellett iparművészeti és képzőművészeti kiállítások, családi programok is látogathatók, a gyermekeket játszóházzal várják. Gyermekeknek mesés kézműves táborokat, médiatáborokat is szerveznek a nyár folyamán.

Apáczai Csere János Művelődési Ház programajánlója. Az egész napos rendezvényeken minden korosztály számára kínálunk tartalmas és szórakoztató programot az apró csemetéktől a nyugdíjasokig. Játékudvart, vásárokat, ünnepi rendezvényeket is kínál a kulturális központ. Nyáron az intézményt júniustól augusztusig a Nyári napközbeni ellátásban táborozó gyermekek töltik meg, akiknek a szünidő idejére emlékezetes, értékes és élménygazdag időtöltést biztosítunk.

Találatok száma: 10
Érdekli Zala megye és Zalaegerszeg története? Kíváncsi arra, milyen tárgyakkal vették körbe magukat elődeink? Szívesen ellátogatna egy régészeti ásatásra? Szeretné tudni, kik a megye képzőművészei? Akkor a legjobb helyen jár! Időszakos és állandó kiállítások, tárlatok, múzeumi programok egész évben várják Zalaegerszegen az érdeklődőket.
Érdekli Zala megye és Zalaegerszeg története? Kíváncsi arra, milyen tárgyakkal vették körbe magukat elődeink? Szívesen ellátogatna egy régészeti ásatásra? Szeretné tudni, kik a megye képzőművészei? Akkor a legjobb helyen jár! Időszakos és állandó kiállítások, tárlatok, múzeumi programok egész évben várják Zalaegerszegen az érdeklődőket.
Érdekli Zala megye és Zalaegerszeg története? Kíváncsi arra, milyen tárgyakkal vették körbe magukat elődeink? Szívesen ellátogatna egy régészeti ásatásra? Szeretné tudni, kik a megye képzőművészei? Akkor a legjobb helyen jár! Időszakos és állandó kiállítások, tárlatok, múzeumi programok egész évben várják Zalaegerszegen az érdeklődőket.
A történelmi belvárosban létrejött központ a helyi termékek piacra juttatása mellett bemutatja, élteti és átörökíti a helyi termelés és a kézművesség sok száz éves tudását. A kézműves és termelői piac mellett iparművészeti és képzőművészeti kiállítások, családi programok is látogathatók, a gyermekeket játszóházzal várják. Gyermekeknek mesés kézműves táborokat, médiatáborokat is szerveznek a nyár folyamán.
A történelmi belvárosban létrejött központ a helyi termékek piacra juttatása mellett bemutatja, élteti és átörökíti a helyi termelés és a kézművesség sok száz éves tudását. A kézműves és termelői piac mellett iparművészeti és képzőművészeti kiállítások, családi programok is látogathatók, a gyermekeket játszóházzal várják. Gyermekeknek mesés kézműves táborokat, médiatáborokat is szerveznek a nyár folyamán.
A történelmi belvárosban létrejött központ a helyi termékek piacra juttatása mellett bemutatja, élteti és átörökíti a helyi termelés és a kézművesség sok száz éves tudását. A kézműves és termelői piac mellett iparművészeti és képzőművészeti kiállítások, családi programok is látogathatók, a gyermekeket játszóházzal várják. Gyermekeknek mesés kézműves táborokat, médiatáborokat is szerveznek a nyár folyamán.
Kiállítások, kézműves foglalkozások, nyílt napok és hagyományőrző rendezvények a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház az egyetlen, egész éven át nyitva tartó népi kézműves „műhelyotthon” Magyarországon, ám abból a szempontból is kiemelkedik, hogy azon kevés építmények egyike, mely kimondottan alkotóháznak épült. Állandó kiállításaink: A honfoglalás kori nemez jurta, Szelestey László Néprajzi Gyűjteménye: Dunántúli pásztorfaragások, Makoveczi közösségépítés Zalában, Czúgh fazekasdinasztia állandó vitrinkiállítása és az Emberábrázolás a népi faragásban állandó vitrinkiállítás.

Zalaegerszeg mellett, a várostól északi irányban található a környék legnagyobb mesterséges tava, a két kisebb patak felduzzasztásából keletkezett, mintegy 32 hektáros Gébárti-víztározó. Félszigetén szabadtéri strand található, továbbá egy kutyastrand is kialakításra került. Az elmúlt évek során a helyiek által kedvelt pihenő-és szabadidő övezetté vált, a tó környékén több sétaútvonal fut.

Zala Megyei Népművészeti Egyesület eseményei. Kézműves mesterség bemutatók, játszóházi foglalkozások, előadások, folklór műsor, kiállítás, népművészeti és helyi kistermelők vására és még számos hagyományőrző program várja az érdeklődőket. Állandó és időszakos rendezvényeket, nyári népművészeti táborokat is szervez az Egyesület.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Göcseji Múzeum Zalaegerszeg
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár