A Zsilip olyan találkozóhely, ahova érdemes betérni, körülnézni, ahol izgalmas és tartalmas programokkal találkozhat minden korosztály, származástól függetlenül. Zsilip Kulturális Központ célja – mint ahogy neve, a Zsidó Élmény Lipóciában kifejezésből alkotott mozaikszó is utal rá – a megismerés, a zsidó kultúrához való könnyed kapcsolódás megvalósítása. A központot a teljes megújulást és bővítést követően, 2021-ben, a Zsinagógák Hetében nyitották meg a nagyközönség előtt. Az épület zsinagóga mellett közösségi térként is funkcionál, az elmúlt egy évben több nagy sikerűrendezvénynek, színházi előadásoknak, könyvbemutatóknak, kulturális programoknak adott otthont. Egy többszintes játszóház is üzemel benne, és nemrég megnyitották a kóser reggeliző és brunch éttermet, a Brooklyn Bagelt.
Kiemelt partner

A Bálint Ház a magyar zsidó közösség otthona, egy hely, ami összehoz. Találkozási pont szervezetek, kultúrák, ismerősök és ismeretlenek, zsidók és nem zsidók között. Egy érzékeny, a találkozásokra fogékony, állandóan változó otthon, ahol meghatározóak a hazai zsidóság hagyományai, közösségformáló eszményei. Közösségi térként programjainkkal minden tartalmas élményre vágyó embert várunk. Kínálatunkban biztosan talál az érdeklődésének, igényeinek megfelelő műsort, szolgáltatást, legyen szó kultúráról, vallásról, filmről, játszóházról, testmozgásról vagy egy jó beszélgetésről. Van véleményünk a társadalmi problémákról, és segítünk, ahol lehet. Együtt vetjük fel a kérdéseket, együtt keressük az utakat, válaszokat – Önökkel, Veletek.