32. Szent György Napok. Ünnepeljünk együtt! A 32. Szent György Napokra, Sepsiszentgyörgy legnagyobb ünnepére 2025. április 24-május 11. között kerül sor. A hat napos rendezvényt megelőzi egy nulladik nap, a kulturális héten ünnepi hangverseny és számos felejthetetlen produkció várható: színházi társulatok kiemelkedő előadásain, zenei és képzőművészeti programokon vehetnek részt az érdeklődők. A fesztiválhétvégén hazai és magyarországi neves zenekarok koncertjétől dübörög majd a nagyszínpad. Lesz kézműves vásár, borudvar, utcazene-fesztivál, gyermekváros és a fiatalok újra birtokba vehetik az egykori dohánygyár udvarát, a közösségi színpadon pedig a helyi tehetségek is bemutatkozhatnak.

2025. május 15-25. között ÚJRA JÖN Magyarország legnagyobb és leghosszabb gasztrokulturális fesztiválja, az idén 11 napos Szeged Napja Ünnepségsorozat. A Szeged Napja Szeged több helyszínén kerül megrendezésre. Borfesztivál, koncertek, gasztroudvar, kézműves termékek, tűzijáték, hídivásár és még sok meglepetés várja a látogatókat Magyarország legnagyobb gasztrokulturális fesztiválján a napfény városában, Szegeden!

Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat
2025-ben ismét megrendezzük a kerület legnagyobb szabadtéri rendezvényét a Kispesti Városünnepet, a már megszokott helyen, a gyönyörű Templom téren. Június 14-én szombaton és 15-én vasárnap remek hangulatú családi programok, sztárfellépők egész hada, kirakodóvásár, kulturált vendéglátás várja az érdeklődőket a kispesti Templom téren és az Ady Endre úton.

Szolnok Megyei Jogú Város egyik kiemelt rendezvénye Szolnok város napja, melyet annak tiszteletére ünneplünk, hogy 1847-ben ezen a napon adták át a Pest-Szolnok vasútvonalat. Számos bel- és szabadtéri programelem színesíti a rendezvénysorozatot, mely minden korosztálynak kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A rendezvény tervezett időpontja: 2025. augusztus 30.

A Temesvári Magyar Napok, a temesvári magyarok közös ünnepe. Egyfajta kulturális seregszemle, amely egyrészt a város magyar múltjáról tanúskodik, de ezen túlmenően pedig a város jelenlegi kulturális és művelődési életét mutatja be, bemutatkozási lehetőséget adva a helyi közösséget formáló szereplőknek, és a helyi értékeknek.

A Siófok Városnap 2025. november 28-án kerül megrendezésre a siófoki Fő téren, ahol fergeteges koncertek, kiállítások, családi és gyerekprogramok, kulturális programok és még sok meglepetés várja a látogatókat Siófok születésnapjának alkalmából! Az eseményt kivételes lehetőség Siófok városának, hogy bemutassa a város minden arcát, színes kulturális és épített örökségét, összehozza a generációkat, a lakosokat és látogatókat, tisztelegjen a múlt előtt, értéket teremtsen a jövő generációinak.