A helyi hagyomány szerint államalapító királyunk, Szent István által is már látogatott bodajki kegyhely újkori felvirágoztatása a településen 1695-ben megjelenő kapucinus szerzeteseknek köszönhető. A koldulórendi barátok vélhetően a középkori alapokra kápolnát építettek, amelybe a környékbeli falvakba betelepített német ajkú lakosság körében nagy tiszteletnek örvendő Segítő Szűz Mária kegyképét . Várjuk a kedves zarándokokat országunk legősibb kegyhelyére. Kegyhelyünk a csodálatos kegytemplomból, a hozzá épült kapucinus rendházból, egy meghitt zarándokudvarból és egy festőien szép kálváriából áll. Bejelentkezni személyesen, vagy telefonon lehet. helyezték el.

Egykor pálos kolostor állt a faluban, amelyet 1357-ben említenek először az írásos források. Kont Miklós nádor alapította. A virágzó kolostor a mohácsi vészt követő években pusztult el. Lehetséges, hogy Szentkútjánál is a középkorban épült meg az a kápolna, amelynek romjai a múlt században még láthatók voltak. A mai, Irgalmasság Anyjáról elnevezett kápolna Szentkút közelében 1862-ben épült, báró Fiath Ferencné jóvoltából, s annak a Csöbönyei József harmadrendi testvérnek a segítségével, aki itt is lakott egy remetekunyhóban. A kegyhely főbúcsúja szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén van. Ilyenkor sokan zarándokolnak a kegytemplomba, ahol a szentmiséket a magyaron kívül német- és cigány nyelven is tartják, a hazai cigányság országos jelentőségű kegyhelyévé vált templomban. A kegykápolnában történt imameghallgatások, csodás gyógyulások emlékei a falakon elhelyezett hálatáblák.