Irányítószám: 3064 Szurdokpüspöki (47.853656769, 19.695053101)
Szurdokpüspöki a Mátra hegység lábánál, a Zagyva völgyében fekszik, ott ahol a folyó völgye a hegyek közül kilépve kiszélesedik. Keletről a Mátra nyugati nyúlványa, nyugatról pedig a Cserhát hegység dombokká szelídülő lankái határolják . Pásztói kistérséghez tartozik. A település nevének első része az itt található hegyek közötti szurdokszerű völgyből ered, mivel a község ennek a szurdoknak a bejáratánál fekszik. A “püspöki” az egykori tulajdonost jelöli, ugyanis a falu egyike annak a 10 településnek, melyeket Szent István 1004-ben adományozott az általa alapított Egri Püspökségnek.
A Mátrabérc Trails a hazai terepfutás egyik meghatározó tavaszi terepfutó eseménye, amely évről-évre nagy kihívás elé állítja mind a hazai, mind a külföldi futókat. A Mátrabérc útvonala, a Mátra főgerincét követve, kelet-nyugati irányban keresztülhalad az egész hegységen. A Muzsla Trail útvonala Szurdokpüspökiből indulva egy rövid, de meglehetősen szintes körrel, a Muzsla csúcsát érintve, Szurdokpüspökibe tér vissza!