Irányítószám: 8600 Siófok (46.909873962, 18.063583374)
Siófok a Balaton déli partjának fővárosa, Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi központja. Az ideérkező vendégek pihenését, kikapcsolódását a tó lágy vize mellett a látnivalók és a szervezett programok, rendezvények, fesztiválok szolgálják egész évben.
Siófoki kikötőből induló hajóink minden igényt kielégítő szolgáltatásokkal és programokkal várják utasainkat. A Balatoni Hajózási Zrt. a menetrendi hajózás révén összekötő szerepet tölt be a régió turisztikai életében. A települések között közlekedő menetrendi hajóink igénybevételével ugyanis utasaink nem csupán egy kellemes utazáson vehetnek részt, hanem egyúttal eljuthatnak a legtöbb élményt nyújtó Balaton parti települések döntő többségére is, hiszen Az élményhez HAJÓ visz!
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat

Siófokról tavasztól őszig indulnak a menetrendi és sétahajók, főszezonban pedig a programhajók. Kapcsolódjon ki Siófokról induló sétahajóink fedélzetén! A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt. A sétahajózás keretében hajóink egy páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt.

Ünnepi sétahajózás indul Siófokról Húsvét alkalmából. A kellemes sétahajózás során megcsodálhatja a gyönyörű balatoni panorámát. Az egy órás hajókirándulásra jegyek a hajóállomásokon válthatók. A sétahajózás keretében hajóink egy páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra.

Kálmán Imre Művelődési Központ programok 2025. A Kálmán Imre Művelődési Központban egész évben színdarabok, komolyzenei és könnyűzenei műsorok, folklór- és operett előadások, irodalmi estek, családi programok, pódium-előadások, és képzőművészeti kiállítások várják az érdeklődőket. A bérletes színházi előadásokon az ország legjobb társulatai és produkciói szerepelnek.

Programok, események, rendezvények a siófoki könyvtárban. A könyvtárban könyvbemutatók, gyermekfoglalkozások, előadások, író-olvasó találkozók, kreatív kézműves programok várják a látogatókat. A Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtára Siófokon, zenés szórakoztató műsorokat, kiállításokat, tárlatokat, ünnepi programokat is kínál!

Örömmel hívunk meg mindenkit a siófoki Tojás- és Nyúlfutamra, ahol idén is garantált a húsvéti hangulat és a fergeteges szórakozás! 2025. április 20-án, húsvéthétfőn ismét megrendezésre kerül Siófok családi futóversenye, a Tojás- és Nyúlfutam, a Nyuladalom eseménysorozatához kapcsolódóan. Lesz Nyúlfutam, Tojásevő- és tojáspucoló verseny. Díjak, nevetés és izgalmas pillanatok! A rendezvény ingyenes!

Balatoni gasztropiac Siófokon a Piroskában. Folytatódnak a Piroska Gasztropiacok 2025-ben is, minden második vasárnap várják a somogyi termelők a vásárlókat! A Piroska Csárda egyedi ételajánlatokkal várja saját pultjánál a piacra látogatókat, tehát érdemes éhesen érkezni és akár a reggelit, tízórait is a piacon elkölteni.