Irányítószám: 8245 Pécsely (46.955825806, 17.790298462)
Pécsely település Veszprém megyében. Balatonfüred kistérségéhez tartozik. A kistelepülés a Balaton-felvidék egyik szép fekvésű részén, a Pécselyi- medencében található. A legősibb emberi településnyomok kb. hétezer évre nyúlnak vissza. A hét évezred alatt sok nép, sok kultúra telepedett le itt, e dombok által ölelt völgyteknőben. A Balaton- felvidék magaslatairól bőven csörgedező források és patakok évezredek óta ide vonzották az embert. Napjainkban is a szép táj, a tiszta levegő és a nyugalom az, ami várja az idelátogató turistákat. A XIV. században épült Zádor vár a túrázó, sátorozó turisták kedvelt célpontja. A község középpontjában emelkedő nagy református templomot egy XII. századból való kis templom helyén építették klasszicista stílusban. A település Balatonfüredről könnyen megközelíthető.
Zádor vár romjai. Zádor forrás. Túrázás. Kerékpározás. Lovaglás. Falunap. Négy Falu Találkozó. Teniszezés. Borkóstoló.
Borászatunk a dombokkal körülölelt Pécselyi-medencében, a Megyehegyen fekszik csodás balatoni panorámával. Jelenleg 10 hektáron gazdálkodunk. Legfőbb fajtánknak a borvidéket is meghatározó olaszrizlinget tekintjük, ez teszi ki területeink közel felét. Két eltérő karakterű változatot is készítünk belőle. A kékfrankosból a rozénk és a gyöngyözőnk mellett vörösbort is készítünk. Akár körülnézni és beszélgetni, akár kóstolni vagy bort vásárolni jönnétek hozzánk, szőlőbirtokunkon várunk mindenkit szeretettel. 25 fős kóstolóhelyiségünkben nagyobb társaságokat is tudunk fogadni. A látogatás bejelentkezés alapján lehetséges.

A pincészet Pécselyen, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken dolgozik, 18 hektár szőlőt művel. Jellemzően családi borászat és pincészet, a munka nagy részét mezőgazdasági gépek segítségével a családtagok végzik. Jellemző szőlőtípusaik: cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, rizling, muscat ottonel, szürkebarát, sauvignon blanc, chardonnay. Vendéglátó kapacitásuk zárt térben 15-18 fő, nyitott teraszon 30-40 fő. Egész évben nyitva tartanak. Borkóstoláshoz előzetes bejelentkezés szükséges.

Örzik a csipkekészítés több évtizedes hagyományát Pécselyen, ahol elődeik példája nyomán szakköri foglalkozáson készítik is a gyönyörű darabokat a lányok, asszonyok. A különleges és ügyességet, türelmet igénylő kézimunkát a csipkekészítők kiállításokon is bemutatják. A Mencshelyi vert csipkék állandó kiállítása is látható.

A Mészáros Pince egy tipikusan családi pincészet. Jelenleg 15 hektár, zömében saját telepítésű szőlőültetvénnyel rendelkezünk, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken található Pécselyi-medencében. A pincészethez tartozó Vén Diófa Borozó egy több száz éves présházból és egy boltíves pincéből lett kialakítva, ahol akár 60 fős rendezvények is tarthatók. A teraszon 80 főt tudnak leültetni. Egész évben várják a vendégeket.

Pécsely fölött egy 363 méter magas hegycsúcson, a Zádori-hegyen találjuk Zádorvár romjait. Zádorvár (Pusztavár) egy középkori gótikus vár volt. A romok újbóli életre keltése, feltárása és állagmegóvása napjainkban is folyik. A hegyről csodaszép látvány tárul a felkapaszkodó kirándulók elé a közeli Balaton irányába.