4440 Tiszavasvári, Kálvin út 7. (47.958218 x 21.35863)
A mai tiszavasvári egyik település része az Árpád-kori Büd a XVI. században a török hódítás során elnéptelenedett.Több újratelepítési kísérlet után 1672-ben két örmény kereskedő, Dogály János és Konstantin görög katolikus kárpát-ukrán családokat hozott ide birtokukra, akik a mai büdiek törzsökös részét képezik.A kiállítás az 1930-as évek tiszta szobáját rekonstruálja. Sarkos elrendezésben találhatók a berendezési tárgyak, köztük Szabó Erzsébet 1861-ből származó kelengye ládája.
Szent sarokban a komód felett tükör lóg, a komódon a görög katolikusok szent szobrai (Szűz Mária, Szent Antal a kis Jézussal, egy zenélő feszület) állnak. E szobában tekinthetők meg a helyben készült szűrök, ködmönök és kis bundák jeles darabjai is, melyek inkább a nagyállattartó szilaj pásztorkodás Hortobágy melléki hatásaira utalnak.
A Vasvári Pál Múzeum falai között 2009. augusztus 20-án nyílt meg folyamatosan megújuló kiállításaival a Langaméta Gyermekjáték Gyűjtemény. A korábban a Találkozások Házában látható kiállítás itt játszóházzal kibővülve várja a látogatókat és a nosztalgiázókat. A gyűjtemény maga a Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség kezelésében van, melyet a szorgos és lelkes óvó nénik folyamatosan gyűjtenek, idejükből és saját pénzükből szánva egyes darabokat megvásárolnak és leltároznak.
Forrás: A múzeum honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 74
Ha nyugalomra vágyik, szereti a természetet és a finom borokat, látogasson el Tokajba! Csendes környezetben, az óváros központjában 3 külön bejáratú, saját teakonyhás és zuhanyzós szobával várja vendégeit az Angéla Vendégháza. Árnyas udvara és terasza kellemes menedéket nyújt a nyári napok melegében.

Szeretek vendégül látni embereket és akkor vagyok igazán boldog, ha vendégeim jól érzik magukat a vendégházban töltött pihenés alatt. Az Angelina Vendégház azok számára ideális választás, akik szeretnek önálló házat bérelni, ez által garantált számukra az intimitás. A Vendégház a tarcali mediterrán hangulatot kapcsolja a provance stílussal. Letisztult, egyszerű, világos bútorzat és beltér jellemzi. Két hálószoba található benne, mindkettőhöz saját fürdőszoba, továbbá egy nappali szoba kihúzható kanapéval, valamint egy közös konyhát és étkezőt foglal magában. Férőhely 6 fő, de nagyobb létszám esetén további 2 férőhely pótággyal megoldható.

A Bodrogzug Vendégház Tokajban az egyetlen ami természetvédelmi területen fekszik, közvetlenül a Bodrog folyó partján. Hangulatát csodálatos környezete teszi egyedülállóvá. A csendes, védett környezetvédelmi terület festői panoráma nyílik a folyóra, valamint a ritka természeti értékeket rejtő Tokaji hegyre.

Találatok száma: 2
Találatok száma: 2
Találatok száma: 4
A Republic 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes. „100 százalékban MAGYAR TERMÉK - magyaroktól, magyaroknak. Az együttes a magyar könnyűzene meghatározó alakja lett az elmúlt évtizedekben, rendszeresen koncertezik Magyarországon és a határokon túl is. Naptárunkban figyelemmel követheti a folyamatosan frissülő fellépések dátumait és helyszíneit.
Kiemelt ajánlat

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Vasvári Pál Múzeum Látványraktár Tiszavasvári
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár