4931 Tarpa, Rákóczi utca 67. (48.101213 x 22.529363)
A szezonban mostantól itt működtetett vendégfogadás keretében az ideérkező turistacsoportok meg is kóstolhatják a hagyományos gyümölcstermékek felhasználásával készült különböző népi ételeket és e hagyományokból újragondolt ételkülönlegességeket. A tájékozódást és a tájegységgel való ismerkedést a technikai újdonságnak számító, érintoképernyos számítógépes adatbank is segíti. A Pálinkaház kertjében a Szatmár-Beregi Lovagrend felkérésére a neves nyíregyházi kertész, Pethő Ferenc professzor egy gyümölcsfajta múzeumot, azaz egy szilvafa fajtagyűjteményt alakított ki, amelyben a térségre jellemző régi és új szilvafajtákat, köztük is a híres „nem tudom szilva” különféle változatait tekinthetik meg az érdeklődők. A turisztikai attrakcióként elkészült Pálinkaház – mely egyszersmind a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend központja is – mintegy 15 millió forint uniós forrás felhasználásával jött létre. A határ két oldalán megvalósuló fejlesztés remélhetőleg kedvezően hat majd Szatmár és Bereg vendégforgalmára magyar és román viszonylatban egyaránt.
Forrás: Tarpai Pálinkaház oldala
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 6
A Hét Csillag Üdülő- és Konferencia-központ Magyarország egyik legeldugottabb szegletében, egy XIV. században épült késő gótikus templom szomszédságában található, Beregdarócon. Ez a település ma az Európai Unió egyik keleti végvára. Az Árpád-kori falu szívében nagyszerű harmóniában él egymás mellett a középkori műemlék és a XXI. századi szabadidőközpont.

Hollywood Restaurant éttermünkben nem csak finom ételeinket kóstolhatják meg, hanem filmbeli műemléktárgyakat is megcsodálhatják, mint például Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag című filmben használt egyik motorja vagy a Vissza a jövőbe című filmből Hooverboard egyikét és még valamennyi dekorációt-filmkészletekből. Hazai és mediterrán ízeket kóstolhatnak meg nálunk, valamint eredeti alapanyagokból készített olasz pizzáinkat.

Találatok száma: 2
A tanösvény a környék élővilágát mutatja be - kitérve a beregi tájat évszázadok óta formáló és megőrző természetközeli gazdálkodás főbb jellemzőire. Megismerhetők a térség gazdálkodással kapcsolatos hagyományai, azok hatása a táji és természeti, valamint a genetikai sokféleségre. Hossza kb. 5,5 km. Bejárható gyalogosan, a belépés ingyenes.

A XIX. századi emeletes magtárépületben található a Tájház Tarpán. Ebben a régi, kétszintes magtárépületben 1976-tól állandó kiállítás szemlélteti Tarpa viszontagságos történetét a határban talált neolitikus (újkőkori) emlékektől a kuruc időkig. Az emeleten látható néprajzi tárlaton a népi kerámia, a kender- és textilkészítés, a mindennapi élet és a helyi kismesterségek (pl. zsindelymetszés) tárgyi emlékeit mutatják be. A két világháború között itt választották képviselővé Bajcsy-Zsilinszky Endrét (1886-1944), az antifasiszta ellenállás vezető politikusát. A kuruc hagyományairól ismert település Esze Tamás (1666-1708) kuruc brigadéros szülőfaluja. Bajcsy-Zsilinszkyről, Esze Tamásról külön kiállítás keretében emlékeznek meg.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Tarpa Pálinkaház
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár