3950 Sárospatak, Szent Erzsébet út. 13. (48.31685257 x 21.568435669)
A nyitott kőtárban láthatók a sárospataki románkori templomok kapuíveinek maradványai. Az udvart határoló észak-keleti várfaltól kitekintve elénk tárul a szelíden kanyarodó Bodrog folyó, a partjáról emelkedő Rákóczi Várral.
Az egykori udvarház telkén álló középkori polgári házakat Báthory Zsófia a 17. században a pataki jezsuitáknak ajándékozta, akik a rendházuk mellett rajta kollégiumot és iskolát létesítettek. A jezsuita iskola helyén épült fel a 20. század elején a római katolikus elemi iskola, a mai Szent Erzsébet Ház. Az előtérbe lépve megcsodálhatjuk Kontuly Béla Szent Erzsébet legendáját ábrázoló oltárképét, mely eredetileg a budai ferences templom számára készült 1952-ben.
A földszinti folyosón a Szociális Missziós Társulat szikszói zárdájából származó festményeket és vésett ostyasütőket láthatunk.
Az első kiállító teremben az 1967 óta végzett gyűjtő munka eredményeként létrejött egyházművészeti gyűjtemény legszebb darabjai láthatók. Egyebek közt egy textil utánzatú őzbőr miseruha, II. Rákóczi Ferenc ajándéka a felsővadászi temploma számára, a 14. századi egerfarmosi bronz korpusz, a Vérehulló Mária kegykép, a szerencsi templom oltárainak rokokó hársfa szobrai, a miskolci betlehemi csillag, a sárospataki trinitáriusok főoltárának Hercegkúton megtalált tabernákulum keresztje, egy remekművű elefántcsont feszület, ötvös – és apácamunka ereklyetartók.
A második teremben időszakos kiállításokon mutatják be a spirituális ihletésű kortárs képző-és iparművészek alkotásait.
A harmadik teremben Szent Erzsébet tiszteletére készült alkotások láthatók. Köztük egy 18. századi francia házioltár, valamint Csete Ildikó textilművész és Kun Éva keramikus közös alkotása: a földre borulva imádkozó Szent Erzsébet. Palástján idézetek olvashatók köztük Erzsébet szavai: „Íme, megmondtam nektek, hogy boldoggá kell tenni az embereket”. Az asztali tárlókban látható a szenttéavatási pápai bulla másolata, valamint a 2007-es jubileumi évben kibocsátott emlékérmek, bélyegek és a szent életrajzai.
A Gyűjtemény húszezer kötetes könyvtárának teológiai, történelmi, művészettörténeti és néprajzi anyaga a földszinti olvasóteremben a kutatók és látogatók rendelkezésére áll. A környék plébániáiról, rendházaiból és kastélyaiból begyűjtött muzeális könyvanyagot az emeleti termekben őrzik: ősnyomtatványokat, a Vizsolyi Biblia egyik példányát, egy magyarországi unikumot és herceg Windisch-Grätz Lajos sárospataki várúr könyvtárának díszkötetes darabjait.
A Gyűjtemény múzeumi raktára, levéltára és adattára őrzi az Abaúj és Zemplén megye templomaiból és plébániáiról begyűjtött régi képeket, szobrokat, liturgikus ruhákat, kegytárgyakat és iratokat.
Az emeleti konferencia terem előadásoknak és kamarazenei hangversenyeknek ad helyet.
A ház pincéjéből kialakított kőtárban őrzik a templomi ásatások során előkerült gótikus épületfaragványokat, kőbordákat és a barokk síremlékek darabjait.
A Szent Erzsébet Házban van az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság és a Szent Erzsébet Út Alapítvány székhelye. A Szent Erzsébet Iroda információs központként segítséget nyújt a Sárospatak és Kassa közötti Szent Erzsébet Útra készülő zarándokoknak.
A Gyűjtemény munkatársai látják el a sárospataki bazilika idegenvezetést is. A Gyűjtemény és a bazilika megtekinthető vasárnap kivételével minden nap.
Forrás: Szent Erzsébet Ház oldala
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 12
A teljesen megújult 48 szobás Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa **** Sárospatak város központjában kínál tökéletes kikapcsolódási és feltöltődési lehetőséget, csupán pár perc sétára a Rákóczi-vártól és a Bazilikától. A belsőépítészeti koncepció megálmodásakor a falfelületek különleges kialakítása mellett mindenekelőtt a színben és formában a térhez leginkább igazodó bútorok elhelyezésére fektettük a hangsúlyt. Ennek eredményeként a kifinomult ízlés magas fokú funkcionalitással, a modern belső tér elegáns térfelhasználással párosult.

A Margaréta Panzió a történelmi város, Sárospatak kertvárosi részében, nyugodt, kellemes környezetben várja vendégeit, a városközponttól 15 perc gyalogosan. Érezze otthon magát egy barátságos panzióban, gyönyör virágos környezetben - Sárospatak legvirágosabb szálláshelyén - ahol csodálatos időt tölthet a lehető legkedvezőbb árért!

Találatok száma: 10
Szőlőbirtokunk a Tokaji borvidéken, Sárospatak mellett található, közvetlenül az ország egyik legszebb kirándulóhelye, a Megyer-hegyi tengerszem alatt. Közel 13 hektárnyi termőterületen dolgozunk hagyományos tokaji szőlőfajtákkal - furminttal, sárgamuskotállyal és hárslevelűvel. Készítünk birs, aszútörköly, illetve törköly pálinkát, mustmézet és borlekvárt is.

Az V. András Étterem és Kávéház Sárospatak város központjában, egy műemlék jellegű épületben található. Konyhánk tradicionális magyaros ételekkel várja vendégeinket, amelyhez a megfelelő hegyaljai bort kínáljuk. Az étteremben festménygaléria található, amely főleg sárospataki kötődéssel vagy gyökerekkel rendelkező, híres és elismert festőművészek (Urbán György, Gyémánt László, Puha Ferenc, Aknay János, Somogyi György, feLugossy László) képeit mutatja be.

A Vár Vendéglő Panzió Sárospatakon a Bodrog-folyó partján, a Rákóczi várral szemben, történelmi környezetben található. A panzió különleges hangulatának alapját ez az egyedülálló panoráma adja. Miközben vendégeink a kitűnő ételeket, a híres hegyaljai borok zamatát, az udvarias kiszolgálást vagy a kényelmes szállást élvezik, szemük elé tárul a múlt egy darabja, a Rákóczi - vár. A hagyományos magyar konyha specialitásait, a Hegyköz és a Bodrogköz ízvilágának kitűnő ötvözeteit, valamint finom halászlevek és halételek sokaságát kínáljuk.

Találatok száma: 7
A sárospataki Rákóczi-várban kapott helyet a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma. A vár épületében 1950-ben kezdte meg működését a Rákóczi Múzeum (ma a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma). Látogatásunk során csak ritkán érezzük magunkat kiállításon – sokkal inkább egy 16–18. századi időutazáson. A sárospataki vár hazánk egyik legépebben fennmaradt késő reneszánsz épületegyüttese, mely fénykorát a XVII. században a Rákóczi-család uralma alatt élte. A Vörös-torony kőfaragványai a késő reneszánsz építészet reprezentáns darabjai.

Sárospatak mellett a 300 m magas Megyer-hegy tetején áll a 18 méteres kilátó, melyből lenyűgöző körpanoráma nyílik. Érdekessége, hogy az egész kilátó rácsos szerkezetű, még a lépcsőfokok is, így tériszonyosoknak nem ajánlott. A kilátó egész évben ingyenesen látogatható. Közelében található az ország legszebb természeti csodája, a Megyer-hegyi tengerszem.

Sárospatak első temploma az Árpád-házi királyok idejéből való. 1038-ban halt meg Szent István, 1047-ben Patak már királyi szállásbirtok volt, erdőispánság központja. I. Endre királyunk a királyi szálláshely közelében kis kör alakú kápolnát (rotundát) építtetett a királyi család és az udvartartás részére. Alapjai a templom alatt láthatóak.

A vártemplom szomszédságában található saroképületben kapott helyet a Sárospataki Képtár. Épületének története a 15-16. századra nyúlik vissza. A sárospataki külső vár területén elhelyezkedő egykori lakóház gótikus ablakkeret-töredékei a 19. század eleji átalakításkor, a falak kibontásakor kerültek elő. Az utolsó jelentős átalakítás a 19. században volt, erre utal a kapuzat zárókövében olvasható 1833-as évszám. A képtár 1983-ban költözött ebbe az épületbe. A gyűjteményt Béres Ferenc énekművész, egykori sárospataki diák alapozta meg azzal, hogy 1968-ban jelentős képzőművészeti alkotásokat ajándékozott a városnak a létesítendő képtár számára. A gyűjteményt elsősorban azok a festőművészek, szobrászok, grafikusok gyarapították, akik dolgoztak a Sárospataki Alkotó Otthonban, vagy egykor pataki diákok voltak.

A sárospataki gótikus vártemplom szomszédságában álló Szent Erzsébet Ház a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény otthona. Az udvar művészi kovácsoltvas kerítése mögött láthatók a vár dél-keleti sarokbástyájának a falai. Valaha itt állott az árpád-házi királynők udvarháza, ahol 1207-ben Szent Erzsébet született, akit a szomszédos rotundában, a királyi kápolnában kereszteltek meg. A ház udvara ma a magyar szentek rózsakertjével, szabadtéri színpaddal, rózsalugasokkal és pihenőkkel várja a zarándokokat és látogatókat.

Találatok száma: 4
Sárospataki programajánló. A történelmi település kulturális és gasztronómiai rendezvényekkel, fesztiválokkal, programokkal várja az érdeklődőket egész évben. Koncertek, kézműves bemutatók, hagyományőrzés, családi és gyermekprogramok között is válogathatnak az ide érkező vendégek. A Sárospataki vár, a Bodrog természeti szépségekben gazdag környezete számos kirándulási lehetőséget és szabadidős programot kínál a látogatóknak.

Események, rendezvények és programok a sárospataki Művelődés Ház szervezésében.Táncház, színházi előadások, koncertek és széles kulturális programkínálat várja az érdeklődőket Sárospatakon. Ünnepi kézműves foglalkozásokat, vásárokat és gyermekprogramokat is rendszeresen szervez a művelődési ház, amelyekre szeretettel várják a látogatókat!

Dűlőngélj velünk a Harsányi Birtokon és ismerd meg a borászatot egy izgalmas nap során! Élj át egy egész napot változatos programokkal, fesztiválhangulattal, és egy nagy közös sétával! Barangold be velünk a dűlők lankáit, vagy csak élvezd a finom ételeket és borokat, a könnyed hangulatot a káprázatos kilátás mellett. III. Harsányi Dűlüngélő 2025. május 3-án.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Szent Erzsébet Ház Sárospatak
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár