Paks, Dunaföldvári út 5/A. (46.629619598 x 18.871765137)
Paks, mint egykori halászfalu, messze földön híres halászlevéről. Az erre járók a tradicionális halászlevet az 1968-ban – mintegy 60 méter magas löszdomb lábánál épült –Halászcsárdánkban kóstolhatják meg, amely a 6. sz. főútról könnyedén megközelíthető. A 2007- ben teljesen felújított épület 160–170 fő befogadására alkalmas.
Télen-nyáron nyitva tartunk. A 100 fő befogadására alkalmas épület mellett a vendégek rendelkezésére áll egy 25 fős különterem is. Emellett a Dunára nyíló csodálatos panorámát ígérő 60 fős teraszon is helyet foglalhatnak, ahol rossz idő esetén nyitható üvegfal védi vendégeinket. Étlapunk igyekszik az igényekhez alkalmazkodni, halászleveink mellett halpörköltet, sült halakat, sertés- és baromfihúsokból készült fogásokat is kínálunk. Éttermünk 2008- ban bekerült a TOP 100 Étterem közé.
Az állandó szolgáltatások mellett vállaljuk családi rendezvények, lakodalmak, állófogadások, céges rendezvények, bankettek bel- és kültéri helyszínnel való teljes körű szervezését, lebonyolítását, csoportok fogadását.
Önálló parkolónkban biztonságosan helyezhetik el gépjárműveiket, buszok parkolása is megoldott.
A Paksi Halászcsárda közelében található panziónk (5 perc séta), melyet családi vállalkozásunk üzemeltet.
Panziónk felújított épülete Paks történelmi városrészében várja az idelátogatókat. Négy stúdió- és két tetőtéri szoba várja a betérőket. A tetőtéri szobákhoz egy nagy konyha/étkező tartozik, mely nagyobb társaságok számára is igénybe vehető. A Dunára néző épület terasza kellemes környezetet biztosít a pihenésre, kikapcsolódásra vágyóknak.
Panziónk SZÉP Kártya és Cafetéria elfogadóhely. A bankkártyával történő fizetés is megoldott.
Családias környezetben szeretettel várjuk Önöket!
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 3
A Délmezőföld természetvédelmi területének szélén, gyönyörű erdő közepén található a Cseresznyés Pajta Étterem és Rendezvényközpont, amely csupán 50 perc alatt elérhető Budapesttől az M6-os autópályán. A természet tapintható közelsége, az erdő adta nyugalom, a madarak csicsergése teszik igazán romantikus hellyé a Cseresznyés Pajtát. Ebben az igazán idilli környezetben várjuk mindazokat, akik a nyugodt, csendes, természet közeli élményt keresik, családias környezetben, barátságos hangulatban. Legyen az pihenés, aktív pihenés, lovaglás, csapatépítés, családi rendezvény , esküvő , lakodalom, vagy nyári gyermek tábor.

A három épületből álló konferencia és wellness hotel a város szívében, a Duna part mellett futó hangulatos sétány közelében fekszik. Az Erzsébet Nagy Szálloda**** jelenlegi formájában 2010 decembere óta üzemel – az épület ugyanakkor mind múltját, mind jelenét tekintve is Paks város történelmi szimbólumának tekinthető. Mindössze 23 szobával rendelkező szállodánk klasszicista jellegéből adódóan tágas terekkel rendelkezik, melyeket átsző a nyugodt történelmi atmoszféra.

Találatok száma: 5
A fizika atomjó! – Múzeum és élményalapú oktatás. Mindenki hallott már az atomerőműről, de azt is tudjátok, hogyan működik, milyen eszközökkel állítja elő a villamos energiát? Az Európában egyedülálló Atomenergetikai Múzeum célkitűzése nem más, mint megőrizni és érthetően bemutatni a jövőnek az atomerőmű építésével, üzemeltetésével kapcsolatos dokumentumokat és tárgyakat. A látogatók 2000 négyzetméteren csodálhatják és ismerhetik meg testközelből az atomerőmű történelmét és érdekesebbnél érdekesebb berendezéseit. Mi a sugárkapu? Mire jó a dózismérő? Van-e köze a pillének a cukorhoz? Minden kérdésre választ kaphatnak a múzeum falai között, a határ a csillagos ég!

Intézményünk a konkrét-konstruktív, minimál, koncept és a médiaművészetre fokuszál, - a gondolati és technikai értelemben újító tendenciákat karoljuk fel. Az új impozáns kiállítóhely nem egyszerűen képtár. Működik benne Vízuális Kísérleti Alkotótelep, Képzőművészeti Iskola, mint egyetemi előkészítő tanműhely, közös használatban a Művészeti Alkotóteleppel, valamint a Fiatal Alkotók Körével.

A múzeum elsődleges közgyűjteményi feladata a Paks és környékének természettudományi kincseinek, történeti és régészeti leleteinek, néprajzi-antropológiai emlékeinek, ipar-és képzőművészeti, művészeti alkotásainak gyűjtése, rendszerezése, megőrzése, feldolgozása és kutatása, valamint továbbörökítése. Gyűjtőköréhez tartoznak a Paks város közigazgatási területén található régészeti, néprajzi, helytörténeti-újkortörténeti emlékek.

A 2013-ban felavatott tanösvény Paks határában, az Ürge-mezőn található, a homokpuszta természeti értékeit ismerteti a látogatókkal. Az útvonalat végigjárva a látogatók nagy valószínűséggel találkozhatnak a névadó ürgékkel, de a puszta érdekes növény-, rovar- és madárvilágának tagjai is szemük elé kerülhetnek. A tanösvény hossza kb. 6,3 km, nincsenek rajta extrém nehézségő szakaszok, bármely kiránduló teljesíteni tudja. Választhatunk azonban egy rövidebb körutat is, melynek hossza 3,3 km. Időtartam: kis kör kb. 3 óra, nagy kör: kb. 5 óra.

Paks programajánló 2025. Halászlé- és borkóstolók, tanösvények, hagyományőrző programok várják a látogatókat Pakson. Az Atomenergetikai Múzeum és az erőmű látogatóközpontja is különleges látnivaló az egész családnak. Helytörténeti estek, ünnepi rendezvények is várják a településre érkező turistákat, érdeklődőket Pakson.

Kulturális események Pakson a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezésében 2025-ben. A Paksi Csengey Dénes Kulturális Központ a térség legnagyobb kulturális szervezete; feladata és célja, hogy egységbe foglalva a város jelentős közművelődési és kulturális intézményeit, értéket közvetítsen. Hatóköre kiterjed a környező kistelepülésekre is, programjaira az egész régióból várja látogatóit sokszínűségével, és egységesen magas színvonalú, sokoldalú szolgáltatásokat nyújt minden korosztálya számára.

A Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál a rendkívül sokszínű és változatos fúvós életet kívánja bemutatni, a meghívott országok kultúrájából nagyszerű zenészek tolmácsolásával ízelítőt hozva Magyarországra. Zenei táborok, koncertek, workshopok várják az érdeklődőket 2025. augusztus 10-17. között. A programok ingyenesek!

XIII. ATOMfutás és XII. BrutálATOM Pakson 2025. szeptember 13-án. A rangos közösségi eseményen amatőr és profi futók egyaránt kipróbálhatják magukat különböző távokon. A legkisebbek számára 600, 2000 és 3000 méteres futamok állnak rendelkezésre, míg a tapasztaltabb versenyzők akár egyhatod, egyharmad, fél vagy háromnegyed maratonra is nevezhetnek. A leghosszabb, 32 kilométeres táv teljesíthető egyénileg, két- vagy háromfős csapatban, illetve 5-10 fős buliváltóban a kevésbé felkészülteknek is emészthető. Az ATOMfutás egyik legnagyobb attrakciója a BrutálATOM akadályfutás. A különböző korosztályoknak és edzettségi szinteknek megfelelően három kategóriában indulhatnak az érdeklődők: BrutálATOM kölyök (6-11 éveseknek), BrutálATOM light, valamint BrutálATOM classic, amely a legelszántabb sportolók számára nyújt extrém kihívásokat szalmabálákon és vizesárkokon keresztül.

Találatok száma: 2
A tanösvény a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Dél- Mezőföld Tájvédelmi Körzetben, Paks határában található. A tanösvény a terület sajátosságaihoz igazodva kör alakú. Az útvonalon való tájékozódást, illetve ismeretet a táblákra írt szöveg, és kép is segíti. A tanösvény az 1999-ben a védetté nyilvánított Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzetben került kialakításra. Az Ürge-mező tanösvényének hossza kb. 6,3 km, nincsenek rajta extrém nehézségű szakaszok, bármely kiránduló teljesíteni tudja. Választhatunk azonban egy rövidebb körutat is, melynek hossza csak 3,3 km. Az időtartam: kis kör kb. 3 óra, nagy kör kb. 5 óra. A tanösvény egész évben szabadon, önállóan bejárható, látogatható, vagy igényelhető szakvezetés a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól (Ökoturisztikai és Környezeti nevelési Osztály).

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Paksi Halászcsárda
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár