Az Emlékpark legfőbb vonzereje egy hagyományos buddhista kegyeleti emlékmű, a Kőrösi Csoma Sándor Békesztúpa, amely nagy tudósunknak állít méltó emléket. Halálának 150. évfordulója alkalmából épült 1992-ben, Őszentsége a Dalai Láma szentelte fel ugyanazon évben. A Sztúpa egy szent épület, amelyben ereklyék és felszentelt tárgyak nyertek elhelyezést. Közelében békességet és nyugalmat talál minden zarándok és látogató. Ezt sokan fedezték már fel, és járnak vissza rendszeresen.
A Sztúpa mellett áll a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpavilon, amely a tibeti szakrális hagyomány stílusában épült, és nagy tudós zarándokunknak, a Nyugati Világ Megvilágosultjának életútját tárja elénk. Ez az életút csodálatraméltó példát állít mindannyiunknak - magyaroknak és másoknak egyaránt. Szellemi óriásunk, Kőrösi Csoma Sándor, szinte emberfeletti munkásságával beláthatatlan távlatokat nyitott az egész emberiség számára azáltal, hogy elsőként tárta ki a kaput egyetemes szellemi örökségünk egyik legjelentősebb élő hagyománya, a tibeti buddhizmus felé.
A Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark ünnepélyes megalapítására 1995-ben került sor. Fodor Gábor művelődési és oktatásügyi miniszter ültette el első fáját. Felszentelését a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség alapítója és szellemi vezetője, a Tiszteletreméltó Láma Ngawang Rinpocse végezte el. Azóta sokan nyernek itt testi, lelki és szellemi felüdülést, akár egy rövid látogatás alatt, akár úgy, hogy egész napot töltenek itt.
A látogatók kényelmét szolgálja a tibeti stílusú Tara Teaház teakülönlegességek nagy választékával, és egyéb finomságokkal. Az India Ajándékbolt kedvelt böngésző helye az egzotikus keleti áruk iránt érdeklődőknek, könyvespolcain a lelki-szellemi útkeresők sok érdekes könyvből válogathatnak.
Forrás: Az Emlékpark honlapja
További ajánlataink
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 71
Mátrafüreden a kulináris élvezetekről a 4 Évszak Palóc Bistorant gondoskodik, ahol hagyományos mátrai és palóc ízek kerülnek terítékre. A 4 Évszak - Palóc Bistorant családi vállalkozás. Az ételkínálat, amely első ránézésre hagyományosnak mondható, az első kóstolás után válik gasztronómiai csodává, az étlapon található étkek ugyanis az étterem séfje által újrafogalmazott, a magyar konyha palóc ételein alapuló műalkotások. Az étteremben minden frissen, házilag készül. A családias légkör, a szívélyes fogadtatás, a barátságos kiszolgálás, az otthonosság megteremtésén túl a vendégek számára olyan intim környezetet teremt, amelyben a finomabbnál finomabb ételek és italok szertartásszerű elfogyasztása által az egyszerű étkezés programszintre emelkedik, központi helyet és szerepet kap az itt töltött idő során.

Családi borászat vagyunk, 5 Dudás van egy pincében. Éppen ezért tudunk izgalmas íz- és élményvilágot csempészni a magyar borkultúrába. Tudjuk, hogy mi folyik itt Gyöngyösön, csupa finom illatos fehérbor és a Mátra vulkanikussága is felsejlik egy-egy tételünkben és van ám testes vörösborunk is. Egy-egy pohár bor között még sosem próbált borkisérő falatokat kínálunk lakáséttermünkben, de akár egy teljes borvacsorát elkészítünk személyesen neked és társaságodnak.

Étlapunk összeállításánál a magyaros és az olaszos ízek egyszerre harmonizálnak, pizzáink több éves nemzetközi tapasztalat alapján, a környéken egyedülálló módon, fatüzelésű kemencében készülnek. A változás jegyében idényjellegű étlappal, időszakosan megújuló borlappal, gastro rendezvényekkel várjuk majd minden kedves régi és új vendégünket!

`Ahol a hegy és a nap összeér`, a Mátraalján, Gyöngyös városában, családi vállalkozásként nyitottuk meg éttermünket, az ARANYPINCE VENDÉGLŐT. Gyöngyös Fő terétől néhány percre, a Kékes téren, a magyaros ételek mellett- melyek az étterem fő specialitásai közé tartoznak - wellness, vegetáriánus és más országok ízeit kedvelő vendégeink is bőséges kínálatból választhatnak.

`A boraimat Magyarország legnagyobb történelmi borvidékén, a Mátrai borvidék szívében elterülő Gyöngyössolymos kiváló déli fekvésű vulkanikus altalajú dűlőiben termett szőlőiből készítem. A sokéves fajta- és dűlőkísérleteim eredményéül született meg e hat fajtából álló borcsalád is; mely hűen tükrözi a borvidék egyedi és sokszínű stílusvilágát.` Babiczki László

Borászatunk a mátrai borvidéken, Nagyrédén található családi vállalkozás, mely 10 ha-on gazdálkodik. A farkasmályi pincesor 22. Pince és borháza a látogatók számára nyitott, ahol a valóságos környezetben tekinthető meg, hol készülnek a borok és a kiválasztott fajták. Ugyanitt, az évjáratok kóstolási lehetősége biztosított. A borkóstoláshoz ajánlunk különböző hideg ételeket, de tájjellegű meleg ételspecialitások is megrendelhetők.

Klasszikus borok a Mátra közepéről – csak egy órára Budapesttől! 17 hektáros családi pincészetünk a Mátra szívében található. A szőlőtermesztésben és borkészítésben törekszünk a minél természetesebb eljárások alkalmazására, megőrizve a termőhelyi adottságokat. Borkóstolóra, pincelátogatásra időpont egyeztetéssel van lehetőség.

A Mátra szívében, Gyöngyöstől 6 km-re fekszik Mátrafüred üdülőfalu, melynek központjában a 24-es főút mellett található a több évtizedes hagyományokkal rendelkező Benevár étterem. A vendéglő egész évben várja kedves Vendégeit házias konyhájával, finom ízeivel, udvarias kiszolgálással és szolid áraival.

Találatok száma: 2
A Mátra aljában, a Zagyva folyó széles völgyére néző lankáson, egy festői szépségű helyen fekszik a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark. Az Emlékpark magaslatáról csodálatos panoráma nyílik a Mátrára és a Cserhátra. A közelben békésen legelésző tehenek, a távolban erdővel, mezővel borított hegyek és dombok idilli környezetet nyújtanak a békességre, nyugalomra vágyóknak.

A fagyűjtemény megalapítója dr. Tuzson János egyetemi tanár, aki kísérleti céllal hozta létre a gyűjteményt. Kutatásai során elsősorban a fás növények szövettanával, növényföldrajzi és ősnövénytani vizsgálatokkal foglalkozott. Elsőként végzett szövettani összehasonlító vizsgálatokat az ipolytarnóci ősfenyő kovásodott fatörzsével kapcsolatban (meghatározása alapján nevezték el a fatörzset Pinus tarnociensis-nek). Emellett csemeteneveléssel és növénynemesítéssel, valamint gyógynövényekkel is foglalkozott. Elsősorban a gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata) és a piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea) termesztésével kísérletezett. Az utak mellett még most is előforduló rózsatövek a rózsaolaj nyerésére irányuló kísérleteire emlékeztetnek.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark - Békesztúpa
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár