8082 Gánt, Kőhányás (47.44366 x 18.390083)
Az épület fogadóközpontjában kapott helyet a átogatók számára biztosított érintőképernyős információs rendszer. A berendezés segítségével, az ideérkező turista audio – guide formában kap széles körű tájékoztatást, tartalmi felosztásokban.
Az állandó és időszaki kiállítások a Vértes természeti értékeit, épített örökségét mutatják be.
A Zöld Bolt a „hazavihető élményt” jelenti a látogatóknak. Kínálata a helyi termelők által forgalmazott, a vidék jellegzetességeit, sajátos ízvilágát tükröző termékskálát nyújtja. (Gyógynövények, különböző mézek, lekvárok, szörpök, pálinkák, borok, vadhús alapanyagaiból készült termékek, helyi édességek.)
Természetvédelmi témákra fókuszáló könyvkínálat és magazinok értékesítő helye.
Turistaszállás
A 45 főt befogadó turistaszállás, alacsony árkategóriával és színvonalas berendezésekkel várja a túrázókat.
Helyi kézműves termékeket bemutató szabadtéri vitrin
A környező települések kézművesei számára nyújt bemutatkozási lehetőséget. Egy-egy település, egy-egy ablakban helyezheti el jellegzetes termékkínálatát, illetve az adott település aktuális programjait hirdető plakátját.
Zöld Út
Az Esterházy Ökoturisztikai Központ részeként tervezett Zöld Út sétaösvényen a vértesi tájegységre jellemző legfontosabb fafajokat kívánjuk bemutatni. A bemutatás során, aki elindul a tanösvényen, az megtalálja azt a jellemzően kiemelt fafajt, ami a Vértes hegységre jellemző. Minden egyes fa mellett elhelyezett táblán feltüntetjük a fa magyar és latin nevén kívül a jellemző morfológiai tulajdonságait, milyen erdőtársulásban fordul elő. Ismertetjük azt is, hogy a fa idős korára milyen méreteket ér el, fája mire használható és az átlagostól eltérő egyéb jellemzőit is feltüntetjük. Így a tanösvényen felüdülést keresők megismerkedhetnek a Vértes állományalkotó fafajaival is. További táblák, a terület erdőkezelési múltját ismertetik, az Esterházy – birtokrendszerig visszanyúlva. Az útvonal alkalmas kerekesszékkel vagy babakocsival való bejárásra is.
Vizes élőhely bemutató
A vizes élőhely kialakítása, a kőhányási tó rehabilitációjával valósul meg. Tó rehabilitációjának feladatai: mesterséges vízpótlás megfelelő mennyiségben, természetes vízszintingadozás biztosítása az ismétlődő „természetes” zavarás visszavezeti a szukcessziós folyamatot, biztosítva a mozaikszerkezet viszonylagos állandóságát. Ökológiai, természetvédelmi, társadalmi és turisztikai szempontból is jelentőséggel bír a tó helyrehozatala. Magas diverzitás: növényi életben és mikroorganizmusokban gazdag, sokféle növény – és állatfajt tart fenn, táplálékszerző és szaporodási terület, vándormadaraknál megállópont. Alapvető cél, a biodiverzitás megtartása, kapcsolódva az Élőhely-védelmi és Madárvédelmi irányelvekhez. Különösen kiemelkedő a védett békaállománya. A víz partján padok, asztalok és tájékoztató táblák kerülnek kihelyezésre.
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 4
A Vértes hegység déli szélének egy bájos zugában rejtőzik Gánt, egy német nemzetiségű kisközség. A hegyekkel körbevett, gyönyörű fekvésű, tiszta levegőjű, picinyke kis falu, a `Vértes gyöngyszeme` közkedvelt kirándulóhely a Vértes Tájvédelmi Körzetben. A Vértes hegység gazdag, változatos élővilága, ritka növény- és állatfajai, valamint különleges földtani és szép tájképi megjelenése felejthetetlen élményt nyújt a turistáknak és pihenni vágyóknak. Kínálatunk azoknak szól, akik a természet értékeinek szemlélésére vágynak: egészséges környezetben olyan kikapcsolódásra, mely lehetővé teszi a látottakra való rácsodálkozást és azok szakszerű, tudományos megismeréssel járó, élményként történő elraktározását. Turistaházunkban 1995-től szervezünk folyamatosan erdei iskolákat, nyári, kézműves- és környezetvédelmi táborokat.
Kiemelt partner

A Fecskepalota a Vértes déli lábánál, a fejér megyei Gánt-Bányatelepen, nyugodt környezetben, erdők ölelésében található közösségi üdülőház. A 9 db pótágyazott szobában 34 ággyal rendelkezik, felkészült személyzete és akadálymentesített kialakítása révén kiválóan alkalmas kisgyermekes családok, nagycsaládok, speciális szükségletű üdülővendégek fogadására - nyugdíjasok, fogyatékkal élő személyek - pihenésére egyaránt.Az épület belülről akadálymentesen átjárható, kapaszkodókkal felszerelt, a hozzá tartozó udvart és parkolót is akadálymentesen alakítottuk ki. A Fecskepalota télen, nyáron folyamatosan üzemel, fűtését padlófűtő rendszer biztosítja, amely igen kellemessé teszi különösen kisgyermekes csoportok számára a házat.

Találatok száma: 1
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Találatok száma: 3
A XX. század Magyarországán nagy reményeket fűztek a gépgyártást, mindenekelőtt a repülőgépgyártást forradalmasító, új minden addiginál könnyebb fém, az alumínium alapanyagául szolgáló ásvány, a bauxit bányászatához. A Dunántúli-középhegységben az első világháború idejétől bányászták előbb külszínen, majd a föld alatt is a bauxitot. Néhány éve a régió ipari útjain autózó még mindenütt bauxitportól vöröslő aszfalttal és növényzettel találkozhatott. Máig működik földalatti bauxitbánya hazánkban, viszont a hazai készletek már messze nem olyan jelentősek mint néhány évtizede. A külfejtéses bányászat nagymértékben átformálta a hegyvidék arculatát, a teraszos fejtések hatalmas krátereket vágtak a hegyek oldalába, s a Marséhoz hasonló tájat hoztak így létre. Napjainkban folyik e természeten ejtett sebek begyógyítása, s a vöröslő fejtésoldalakat ismét a növényzet foglalja el. Ebből adódóan ma már kuriózumnak számít egy-egy ilyen felhagyott bánya. Ilyen külfejtés található Gánt Bányatelepen a Bagoly-hegy oldalában, melynek peremén, néhány méterre a Gánt felé vezető közúttól található a Balás Jenő Bauxitbányászati Kiállítás. (A múzeum előtt parkoló, pihenőhely és illemhely is szolgálja a látogatók kényelmét.) A kis múzeum a lehető legátélhetőbb és legátfogóbb módon a föld alatt, illetve felett mutatja be a magyar bauxitbányászat történetét 1914-től az 1990-es évekig terjedően.

Az ökoturisztikai központ, az egykori birtokterület tulajdonosáról gróf Esterházy Móricról kapta nevét. Gróf Esterházy Móric nagybirtokos, miniszterelnök, a Vértes turizmusának története során jelentős lépést tett. Országos példaként szolgált azzal, hogy első nagybirtokosként nyitotta meg uradalma területét a kirándulók előtt az 1930-as években. Az ökoturisztikai központ, az egykori sváb település múltját, néprajzi értékeit is a látogatók elé tárja. Az épület három egységre tagolódik: ökoturisztikai fogadóközpont, étterem és turistaszállás.

A gánti Bagoly-hegy egykori külszíni bauxitbányájában ma egy kiépített tanösvény vezet végig. Ez a magyarországi geológiai feltárások egyik legérdekesebbje, hisz e holdbéli tájon járva megismerhetjük, hogy mi zajlott le évmilliók alatt, aminek eredményét aztán az ember hasznosítani tudta. Az útvonal hossza 2 kilométer, az állomások száma 13 db, menetidő 1,5 óra.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár