Górési tanösvény - Egyek-pusztakócsi mocsarak bemutató terület

Európa egyik legnagyobb füves pusztája, a Hortobágy valamikor nyílt árterek, mocsarak, löszös és szikes puszták, gyepek és erdők mozaikja volt. A Hortobágy az Ős-Sajó és Ős-Hernád egykori hordalékkúpján kialakult, az utolsó eljegesedés óta folyamatosan pusztuló felszínű, a környező területeknél alacsonyabban fekvő terület. A tájat elsősorban a Tisza és mellékfolyóinak mederáthelyeződései és áradásai, a nagytestű növényevő állatok legelése és az erdőket, pusztákat időnként meg-megfutó tüzek formálták.

Az Egyek-pusztakócsi mocsárvilág valaha közel tízezer hektáron terült el, Ohat - Egyek - Tiszafüred határában. Az észak-déli irányban hosszan elnyúló, árvízjárta ősi mocsarak természetes víztárolóként fogadták be a tiszai áradások hatalmas víztömegét, s fokozatosan eresztették le a vizet a Hortobágy déli mocsarain, a Zádor folyón és a Körös-Berettyó vízrendszeren keresztül vissza a Tiszába. A terület domborzata sokkal változatosabb, mint a mocsárvilágtól keletre elterülő Hortobágyé.

A felszínformák mindenütt magukon viselik a folyóvíz munkájának nyomait. A Kis-Jusztus mocsár hosszan elnyúló medencéjében például könnyű felismerni a Tisza vagy egykori mellékfolyójának medrét, amit keletről több méteres szintkülönbséggel egy hát, a régi vízfolyás övzátonya szegélyez. A mocsármedrek legmélyebb (1–2 m mély) részeit állandóan víz borítja, és sokfelé találhatók időszakosan vízzel borított, mocsaras jellegű rétek.

A XIX. század derekának folyószabályozásai következtében az áradások elmaradtak, s a valamikori gazdag mocsárvilág a töredékére zsugorodott. Ez párosult a nagyüzemi mezőgazdaság élővilág romboló hatásával, a megmaradt vízgyűjtő terület feldarabolásával.

A mocsárrendszer maradványainak megmentése, illetve feltámasztása a megalakuló Hortobágyi Nemzeti Park egyik első és sürgető feladata lett. Az Egyek-pusztakócsi mocsárrendszer (részei a Fekete-rét, Kis-Jusztus, Meggyes-lapos, Hagymás-lapos, Csattag, Bőgő-lapos)   legmélyebb medencéjét, a Fekete-rétet egy feltöltő csatornával látták el. Az árasztóvíz a Nyugati-főcsatornából érkezik, ami végső soron a Tiszából indul ki. Néhány évvel később megépült a lecsapolócsatorna is, így már a vízszintszabályozás is megvalósulhatott. A program beindulása után egy évtizeddel a Kis-Jusztus mocsarat is sikerült ráfűzni erre a csatornára, amely dél felé a Sáros-érbe torkollva a a Kunkápolnási mocsarak felé folyik tovább. 1996-ban egy nagyszabású beruházásnak köszönhetően a többi mocsár vízutánpótlása is megoldódott. Az így kialakított egységes rendszer lehetővé teszi, hogy a vízszint ingadoztatásával, egyes mocsárágak időnkénti kiszárításával a Tisza szabályozás előtti vízjárását utánozzuk.

A madarak hamar birtokukba vették a régi-új élőhelyeket, s így a mocsár újra valóságos vízimadár-paradicsommá válhatott, központi helyet szerezve ezzel a tavaszi-őszi vonulásban.

A terület 1979 óta vízimadarak és a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezmény értelmében nemzetközi védettséget is élvez.

A Fekete-rét több, mint 30 évvel ezelőtt megkezdett mocsár-rekonstrukciós munkálatait 2013-ban Európai Uniós forrásból továbbfejlesztettük. A meglévő 4 hektáros belső tó nyugati és dél-nyugati oldalán szabálytalan lefutású új mederél került kialakításra, megnövelve így a terület kiterjedését és mozaikosságát. A halállomány áttelelésének biztosításához mélyebb halágyakat hoztunk létre. A területet bemutató tanösvény szintén a Környezet és Energia Operatív programból valósult meg.

A Górési tanösvény megállóhelyei

1.
A tanösvény kiinduló állomása a 33-as út nagyiváni elágazásánál álló Kaparó-csárdával szemközti parkoló.A csárda a „kaparó” nevet onnan kapta, hogy eredetileg útkaparóháznak létesült, melynek lakója, az útpadka tisztító munkás a gránitkockák közeiből eltávozott homokot-földet töltötte vissza speciális eszközeivel. Ilyen „szolgálati” lakás több is épült az 1930-as években, amikor a 33-as út létesült. A Hortobágyi Nemzeti Park területén a mai napig állnak még – jelentős átépítés után – a szálkahalmi őrház és a Pásztortanya Vendégfogadó épületei. A gránitköves út leaszfaltozása után a nagyiváni leágazás melletti kaparóházat csárdává alakították, amely 2012 óta megújulva várja látogatóit.

2.
A tanösvény első érdekessége a parkolóból azonnal látható Tisza által épített homokhát, ahol a 80-as évek végéig történő homokkitermelés meredek falat hagyott a partifecskék és gyurgyalagok számára. A természetvédelem fontos feladata, hogy ezt a fontos fészkelőhelyet megtartsa a meredek partfal fenntartásával.

A terület legmagasabb térszínein valamikor kiterjedt löszpusztagyepek voltak, amelyek a legjobb termőképességű, réti csernozjom talajokon alakultak ki. Nem véletlen, hogy az egykori gyepeket ezeken a hátakon törték fel legkorábban. A XIX. század közepén szinte minden magasabb hátat szántóként műveltek már. A löszpusztagyepek hazánk egyik legritkább és legjobban károsodott élőhelytípusa, nemcsak a Hortobágy térségében, hanem az egész magyar Alföldön.

Az Európai Unió LIFE-Nature programja keretében 2004 és 2008 között a legfontosabb természetvédelmi beavatkozás a szántóterületek visszagyepesítése, azaz a gyeprekonstrukció volt, összesen 760 hektáron.

A gyeprekonstrukció során az alapvető, ún. vázfajok – veresnadrág csenkesz, barázdált csenkesz, keskenylevelű réti perje, árva rozsnok magjainak meghatározott arányú keveréke lett elvetve a megfelelő talajelőkészítést követően, szeptember elejétől október elejéig, mert a vetett magvak csírázásához és kezdeti megerősödéséhez idő-járás szempontjából ez az időszak a legkedvezőbb.

A rekonstruált gyepek további kedvező irányú fejlődésének biztosítására gondoskodni kell a felhalmozódó nagy mennyiségű holt anyag (avar) eltávolításáról és a ritkább kétszikű fajok mint pl. a macskahere betelepedésének elősegítéséről. Mindezek érdekében a rekonstruált gyepeken a második, harmadik évtől elsősorban legeltetést, illetve ahol ez nem lehetséges, kaszálást kell végezni. A legeltetés az ízeltlábú közösségek fejlődését is elősegíti.

3.
A parkolótól balra indulva kis kitérőt tehetünk a hosszan elnyúló Kis-Jusztus mocsár déli végéhez.
Erre a kitérőre akkor érdemes kb. fél órát szánni, ha a mederben víz van, mert ez esetben figyelhetünk meg többféle madarat.
A Kis-Jusztus nevében egy máig is meglévő, tiszafüredi származású család neve rejlik, melynek eredeti formája a Jusztusz.
Az észak felé fokozatosan keskenyedő mocsárrét változatos nedvességigényű növénytársulások mozaikja, a korábbi folyó-medrekben kialakult ideiglenes vízállású laposok sorának tagja. Nyár elejére a terület általában kiszárad, újra a legelő jószágok vehetik birtokukba. A legeltetés során az állatok a füvet rövidre rágják, megtrágyázzák. A tavaszi áradások alkalmával a sekély tápanyagban gazdag vizek gyorsan felmelegednek, bennük az alsóbbrendű állatok tömegei elszaporodnak kiadós táplálékot nyújtva a Hortobágy jellegzetes madarainak. Gyakorta láthatók itt nagy kócsagok, récefélék, nyári ludak, bíbicek, cankók. A mocsárrétek szegélyzónájában, amennyiben intenzívebben legeltetik, a kopár partú szakaszokon gulipánok, gólyatöcsök költhetnek.

4.
A Kis-jusztusi kitérő után a Górés-tanya felé folytatjuk utunkat, mely Kócsújfalutól kb. 4 km-re található. A földúton (mely szárazság idején poros, de kis esőzést követően már emberpróbálóan sárossá válik – jellegzetes hortobágyi élmény) elindulva először elhaladunk a jobb kéz felé eső Nagy-halom mellett. Az elmondások szerint, valamikor a halom közelében tanya állott, melynek emlékét ma már csak egy kiszáradt fa őrzi. Korábban a halmot, más néven kurgánt a környező területekkel együtt szántották, a visszagyepesítésnek köszönhetően újra megtalálható rajta a védett macskahere, a taréjos búzafű, az osztrák zsálya.

A halmot elhagyva, bal kéz felé a Fekete-rét nádasa mellett haladunk egészen a Górés-tanyáig. Jobbról a magasabb hátakon a LIFE projekt keretében újragyepesített szántók kísérik utunkat. A rekonstruált gyepek számos értékes madárfajnak (pl. kék vércse, vörös vércse, egerészölyv, gyurgyalag, kis őrgébics, szalakóta) biztosítanak táplálkozóterületet.

Néhol mindkét oldalon padkás, vakszikes legelők húzódnak. A legkopárabb foltokon a Hortobágyra jellemző libatopféle, a bárányparéj él. A magasabb, szárazabb padka-tetőkön jelenik meg a cickafarkfüves szikes puszta, ahol keverednek a löszpusztákra és a valódi szikes pusztákra jellemző fajok. Jellemző itt a sárga virágú sziki pozdor, a névadó pusztai cickafark, az apró termetű herefélék, de ott vannak a kifejezetten sótűrő növények is, mint a villás boglárka, réti fajként a réti peremizs.

A gyepszint fő fűfaja azonban a veresnadrág csenkesz, amelynek jellegzetes színeváltozásai öltöztetik a pusztát.

Ürmös sziki legelők általában a cickafarkos pusztáknál kissé alacsonyabban, de a vakszik vagy a rétek fölött találhatók. Itt is a veresnadrág csenkesz a domináns fűféle, hozzá társul a sziki üröm. Jellegzetes fajai a sziki buvákfű, mezei fátyolvirág,  a sziki madárhúr.

Az ürmös, ritkábban a cickafarkos legelők alatt többnyire padka húzódik, melynek alsó széle és a rétek, mocsarak között kopárabb növényzet van. Magasabb fekvésben a már említett bárányparéj uralta vakszik van, híres gyógynövénye a székfű vagy kamilla. Mélyebb fekvésben, tartósabb tavaszi vízborítású helyeken újra egy fűféle uralkodik, ez a sziki mézpázsit, a szikfok növénytársulásának névadója.

A szikfok alatt kezdődik a sziki rétek világa. A mélyebb mocsarakat, és a tippanoshernyópázsitos mocsárréteket a még magasabb és szárazabb talajszinteken a sziki rétek veszik körül, ahol a réti ecsetpázsit és az itt nem gyomként viselkedő közönséges tarack-búza az uralkodó fűféle. A kétszikűek közül a szikesekre jellemző sziki kányafű, sóvirág jellemző, de ezeken kívül a mocsárrétek általános elterjedésű növényfajai is megtalálhatók. Színes virágaival akár egy-egy évszak képét is meghatározza a lila virágú vesszős füzény vagy a halványabb rózsaszín, védett kisfészkű aszat, bár ez inkább a mélyebb fekvésű zsombékosokat kedveli. A közönséges lizinka, a bordós virágú fekete nadálytő vagy ősszel a kékeslila sziki őszirózsa ugyancsak inkább a mélyebb rétekre, mocsárrétekre jellemző. A sziki rétek képeznek átmenetet a száraz füves puszták felé. Nyár derekára szinte mindig kiszáradnak, de gyakran már tavasszal is víztelenek.

Mélyebb fekvéssel járó tartósabb vízborítást és közepesen szikes viszonyokat jeleznek a fehér tippan állományai. A hernyópázsit már erősebben szikesedett talajt jelez. Mindkét változat erősen zsombékol. Vízborításuk tartósabb, gyakran őszig, sőt, egész évben kitart a zsombékok között. Kísérő fajként gyakori a sóvirág, a sziki libatop, általában sok a szikesekre jellemző faj.

A Górés-tanya felé közeledve, bal oldalon a Fekete-rét mocsár nagy részét nádas borítja, melybe keskeny- és széleslevelű gyékény, kötőkáka és tavikáka állományai vegyülnek. Az Egyek-pusztakócsi mocsarak területén még az 1990-es években is viszonylag sok helyen előfordult védett ürge, de kis kiterjedésű, zárvány gyepfoltokra szorítkozott már akkor is elterjedési területük. Mára azonban sajnos eltűntek. A LIFE projekt hatására létrejött új, nagy kiterjedésű gyepterületek talajadottságaik miatt jó ürge élőhelynek tekinthetőek. A KEOP projekt keretében 2013-ban a területről kipusztult és a löszgyepek szempontjából kulcsszereplő ürge visszatelepítését végeztük el a Nyíregyházi-halom közelében kihelyezett, ún. citelláriumokba („ürgetartó”-k).

5.
A Górési természetvédelmi mentőhely (madárrepatriáló telep) új madárházait megközelítőleg egy óra elteltével érjük el a Górés-tanya mellett. A XX. század első felében épült épületben eredetileg tanyasi iskola működött, amíg a környéket lakott tanyák sokasága népesítette be. Górés-tanya eredeti neve nagy valószínűséggel Filagóriás volt, csakúgy mint a tanya szomszédságában levő Filagória-halom.

A 2013-ban KEOP forrásból megújult madárház és gólyateleltető a HNPI madármentőhelyére beérkező sérült madarak – főként ragadozók és gólyák - gondozásához biztosít megfelelő, biztonságos körülményeket, az in-situ fajvédelmi programok kiegészítéseként.

A mentőhelyre beérkezett egyedeket szakszerű gondozást követően, lehetőség szerint, visszahelyezzük eredeti élőhelyükre. Azon egyedek, melyek különleges tudományos értéket képviselnek, de nem engedhetőek szabadon, a telepen maradnak, segítséget jelentve további kutatásokhoz.

A madárház körül szabadon sétáló gólyák részére több mesterséges építésű gólyafészek is készült. Az elvonulni nem képes gólyák a gólyateleltető kifutójában vészelik át a hideg időt és a következő évben csatlakozhatnak egészséges társaikhoz. A madárházzal szemközt található galambdúcban kedvükre szaporodó parlagi galambok a már kirepült, de még a telep környékén mozgó erősebb testalkatú ragadozómadarak zsákmányszerzését hivatottak segíteni.

Amennyiben sérült madarat talál kérjük jelentse a HNPI Természetvédelmi Őrszolgálata számára.

Említésre méltóak még a Górés-tanya juhhodályai, hagyományos kialakítású tyúkólja és a mellette bókoló gémeskút.

6.
A tanya mellett található Filagória-halom védett, csakúgy mint Magyarországon minden kunhalom. A téma szakértői szerint a térségben a kunhalmok sűrűsége világszerte egyedülállóan magas. A nemzeti park igazgatóság kiemelt feladata, hogy a vagyonkezelésében lévő kunhalmokat eredeti formájukban, lehetőség szerint értékes növényzetükkel, állatvilágukkal és megfelelő tájképi környezetben tartsa fenn. Ennek érdekében aktív természetvédelmi kezelés révén invazív gyomfajoktól, például ördögcérnától való mentesítést követően gyeptelepítést, a löszgyepekre jellemző kétszíkű karakterfajok pl. macskahere, törpemandula betelepítését valósítottuk meg. A löszgyepek értékes fűfaja a taréjos búzafű is megtalálható a halmon.

A Filagória-halom viszonylag meredek falu és magas halom, másnéven kurgán. Nem telephely eredetű, mint a tell-halmok, hanem régen itt élt nomád kultúrák temetkezési halma (bár a tetején palánkvár nyomait találták meg, ami utólagos föld-várerődítésre utal). A legősibb kurgánok a rézkor végéről származnak (közel hatezer évesek), a többség ennél fiatalabb. Közös jellemzőjük, hogy az elhunyt vezető tisztségű személyt, akinek a tiszteletére állították, gödörsírba temették, majd halmot emeltek a sírhely fölé. Általában utólag többször is beletemettek ezekbe a kurgánokba, a későbbi évszázadokban szinte kivétel nélkül kisebb-nagyobb mértékben kifosztották őket. A Filagória-halom egyike a környék legmagasabb kurgánjainak. A Górés-tanya bejárására érdemes 30-60 percet szánni, igény esetén szakvezetést kérni a HNPI információs helyein.

7.
A közepes túrát választva Górés-tanyát nyugat felé elhagyva a fűzfákkal (pl. fehér fűz) övezett csatornaparti gáton érjük el a Fekete-rét tanösvény kiinduló állomását. A tanösvény első szakaszán a csónakút mentén haladva, a fűzfákon bakcsó csapatok figyelhetők meg. Rövid sétával érhető el a Fekete-rét nyíltvizes része.

A jellemzően változó vízszintű terület hosszú távú fenntartása érdekében a korábbi szabályos kiképzésű belső tó bővítése valósult meg 2012-ben. Így egy 9 ha kiterjedésű, változatos mederformájú, zömében nyíltvizes-hínáras élőhelyet alakítottunk ki, amely kis vízszinten is biztosítja a mocsár halállományának (pl. vörösszárnyú keszeg, compó, csuka) biztonságos áttelelését. A mocsár az átvonuló vízimadár tömegek (elsősorban darvak, vadludak) számára megfelelő kiterjedésű, nyugodt éjszakázó helyet is nyújt. A Fekete-réti tápcsatorna felett át-ívelő hídon átérve pallóútról tekinthetjük meg a mocsár változatos élővilágát. Az úszóhínár gazdag vegetációjában jelenik meg tömegesen a rucaöröm, illetve az Európa-szerte szintén ritka sulyom. Érdekes még a sárga virágú rovaremésztő növény a közönséges rence, a fehérlő viziboglárka, a békalencse, a kolokán, a békatutaj, a tündérfátyol, a vízitök és a fehér tündérrózsa is.

A nyílt víztől magas falával élesen különül el a nádas, ahol a nád mellett a keskenylevelű gyékény, a sziki káka, zsióka alkot szinte áthatolhatatlan zöld sűrűséget, melyet csak a virágkáka rózsaszín és a mocsári nőszirom sárga virágai törnek meg. Gyakori a vízi hídőr, az ágas békabuzogány, megritkult viszont a nyílfű. A nádasok kifelé haladva sokszor zsombékosok nélkül mennek át mocsárrétekbe.

A pallóút végén a kilátótoronyból nyerhet a figyelmes megfigyelő bepillantást a mocsárvilág hétköznapjaiba. A vízi madarak közül első-sorban gém-féléket, vadludakat (nyári lúd), récefajokat lehet megfigyelni kellő vízborítás esetén. A száraz ún. beülő fákon bakcsók, kárókatonák, varjak gyülekeznek. A mesterséges szigeteken dankasirályok, szerkők tanyáznak.

A tanösvény mentén tömegesen fordulnak elő a különböző kétéltű fajok (vöröshasú unka, zöld varangy, valamint a színezetét és mintázatát tekintve rendkívül változatos kecskebéka).

A hüllők közül vízisiklóval és mocsári teknőssel  találkozhat a szerencsés látogató. Az emlősök közül említést érdemel a vidra, melynek inkább csak csak a nyomát láthatjuk. A mocsarakban előszeretettel táplálkoznak a vaddisznók. A szikes mocsarak rengeteg rovarnak nyújtanak tenyészési lehetőséget. A növényzetben gazdag mocsaras vizekben fejlődik a négyfoltos szitakötő, a mocsári szitakötő, a lápi acsa és az óriás szitakötő. A sekélyvizű mocsarak tömegállatai a tócsaszitakötők, a nagyobb nyílt víztükörhöz ragaszkodik a piros szemű fürge légivadász. A szitakötők lárvái mellett a vizek fontos ragadozói a csíkbogarak és a vízipoloskák. 

A Fekete-rét tanösvény bejárására érdemes legalább egy órát tervezni.

8.
A Górés-tanyára visszaérkezve, északkelet felé indulva a széles dűlőúton pár száz méter megtétele után csatlakozunk a Sóúthoz. A kelet-nyugati irányú Sóúton szállították az erdélyi bányákból származó sót. A rakományt először a Tiszán tutajokon úsztatták Tiszafüredig, majd az ottani kirakodóállomásról szekereken vitték tovább kelet felé – többek közt Debrecenbe – ezt az igen értékes ásványi anyagot. A mai 33-as út megépítése előtt, annak elődjeként a maga korában része volt a Budapest és Debrecen közötti egyik legfőbb útnak. Két oldalát fasor kíséri, mely a Hortobágy területén jellemzően behurcolt fafajokból, többnyire akácból áll. Ezek a fasorok a puszta ritka, de jellegzetes fészkelő madárfajainak, mint pl. szalakóta, kis őrgébics, kék vércse kínál fészkelőhelyet.  A Sóúton kelet felé haladva gyalogosan kb. 40 perc alatt érünk a „három megye határon állott” Meggyes-halomhoz és mellette a híres Meggyes csárdához, amely a 17. század utolsó évtizedeiben épült. A jelenlegi épületet a korábbi leégése után 1760-1770 között építtette Tiszafüred város tanácsa. Amikor az 1880-as években a vasútra, más közutakra átterelődött forgalom miatt már hasznot nem hozott, a város eladta. Később, 1902-ben, kétezer koronáért Czinege János számadó vásárolta meg. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alapítása után egyik legfontosabb feladatának tekintette a Meggyes csárda megmentését. 1975-ben felújította és múzeummá alakította.

A század elejétől, a Hortobágy turisztikai felfedezésével együtt viszont, a legendásan gazdag vadlibaterítékek igézetében, hazai és külhoni vadászok jelentek meg a pusztán. Benépesült a Meggyes csárda is vendégekkel. A rendszeres vendégek persze továbbra is a környéki legelők pásztorai voltak. Ők inkább éjjel látogatták a csárdát, amikor a jószág lepihent és nyugodtan rábízhatták őket a bojtárokra. A csárdához kevés betyártörténet kötődik, hiszen a Meggyes csárda a füredi, ohati lovas és az egyeki gyalogos csendőrjárőrök éjszakai találkozóhelye volt.

A csárdamúzeum három helyiségének kialakítása és a belső berendezése a Meggyes csárda századfordulós életét és hangulatát idézi fel. A pitvarban, s szabadkémény alatt a körbejárható középpadkán tüzeltek, a szolgavasra akasztott bogrács alatt árvaganéval (száraz tehéntrágyával) raktak tüzet. Innen fűtötték a szoba és az ivó kemencéit is. A szoba a csárdásék lakó-szobáját mutatja be. A szekrény még hiányzott, azt a komód és a láda pótolta. Az ivóban a kármentő, a kecskelábú asztal és a lóca még a régi Meggyesre emlékezik, azt szolgálta. A pincében régen mindig csapra vert hordó állt. A bort a tiszafüredi kocsmárostól hetente szekereztették ki. A 20-as években a csárda egyheti borfogyasztása 70-100 liter volt. A választék ekkor bővült az üveges sörökkel. A fogason függő szűr, kalap, pásztorkészségek, a kármentőre akasztott kulacs a csárda egykori vendégeit, a pásztorokat és parasztembereket idézik.

Forrás: A Nemzeti Park honlapja