8999 Zalalövő, Kossuth utca 3. (46.846226 x 16.586889)
Az állandó kiállítás első terme a megye római korára jellemző temetkezési szokásokkal foglalkozik, az ezzel kapcsolatos tárgyi anyagot mutatja be. A falak mentén sírkövek, és egy -a csontok befogadására alkalmas - kis kokoporsó (ún. ossuarium) látható. A kövek a Kr. utáni I.-II. sz. fordulójától a IV. sz.-ig keltezhetők. Kiemelkedik közülük a zalabaksai lelőhelyű vadászjelenetet ábrázoló nagy sztélé, amely egy felszabadított rabszolgának és családjának emlékét őrzi, érdekes a bagodvitenyédi kő is, amely úgy ábrázolja a családot (apa, anya és gyermekük), mintha egy múlt század eleji családi fotográfiára készülnének.
A terem közepén egy ausztriai lelőhelyű gazdag halomsír makettje látható. A falakon a római kori halomsíros temetkezés elterjedését érzékeltető térképek vannak Közép Európa, ül. Zala megye vonatkozásában. Ezek a térképek jól mutatják, hogy területünk e rítus európai elterjedésének a keleti határán van. A további képek a halomsíros temetkezés építészeti perspektíváit demonstrálják az etruszk temetők halomsírjaitól a Pantheonig.
A második terem a mindennapi élet tárgyi anyagát mutatja be Zala megyei leletek alapján. A vitrinekben a helyben előállított és importált kerámiaanyag, a mécsesek, fémtárgyak, csatok és biztosítótuk (fibulák), ékszerek, író- és varróeszközök, fenőkövek, orsógombok stb. láthatók. A falakon térképek, amelyek a lelőhely birodalmon belüli, és a provincián belüli elhelyezkedését mutatják, valamint egy falutérkép, amely a feltárások színhelyeit ismerteti a nézővel. Egy rajzon a romkert nagy villa publicá-jának rekonstrukciója is szerepel. További képek a provincia római kori anyagának fontosabb, érdekesebb darabjait mutatják be.
A harmadik terem tulajdonképpen egy tipikus római ház átriumának installációja. A falakon levő nagyméretű fényképek közül az egyik egy ilyen átriumos pompeji villa belső udvarának fotója. A többi falon a villaépítészet dekorációjának legszebb darabjait láthatjuk (Villa dei misteri, Flóra) egy hispániai villa padlómozaikja, és Hadrianus tiburi villájának képe madártávlatból. A bejárattól jobbra a Zala megyei alsórajki villa színes padló-mozaikjának rekonstrukciós rajza látható. A terem sarkaiban zalalövői hombárok ill. amfora a legújabban feltárt leletanyagból.
A romkertben Salla fő periódusaiból a IV. szd.-i úti állomás nagyobb részlete, és egy II. szd.-i, fürdővel ellátott polgárház helyiségei láthatók.
A IV. szd-i létesítmény méreteire jellemző, hogy falait 270 cm mélyen alapozták, és hogy nincs a mai Zalalövőn ekkora középület, beleértve a templomot és az iskolát is. A romkert mai állapotában ez a hatalmas épület csak félig van feltárva, mégpedig É-D irányú átlójától K felé eső részén. Itt halad el mellette a távolsági kereskedelmet bonyolító Borostyánkő út, amelynek burkolata több helyen eredeti állapotában megmaradt. A falak a körülményekhez képest jó állapotban vannak.
A II. szd.-i fürdő objektumai sokkal rosszabb állagúak, mert ezek védelmét feltárásuk után csak részben tudtuk biztosítani, pedig ennek az épületnek a minősége vetekszik a IV. szd.-i villa publicáéval.
Forrás: A múzeum honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 33
Kiemelt partner
Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Asztalfoglalás
A zalaegerszegi Aquacity Vízicsúszda és Élménypark szomszédságában épült a festői szépségű létesítmény, mely környezetét és sokszínűségét tekintve egyaránt méltán említhetjük egy lapon, más nyugat-európai kempingekkel. Zalaegerszeg peremén, a Gébárti-tó és erdők ölelésében, a Termálfürdő és az AquaCity szomszédságában bújik meg a rönkfa házaival mesébe illő szálláshely.

Egész évben nyitva tartó Autós Ételbár és Panzió Ozmánbükön, a Balatonra vezető 76-os főútvonal mellett, az osztrák határtól 40 km-re, heti menü kínálattal. Kínálatukban szerepelnek a hagyományos zalai és vasi ételek ( pl. dödölle) mellett más tájjellegű ételkülönlegességek is. Kamionos pihenőhelyükön 25 darab kamion parkolására van lehetőség. Az étterem akadálymentes.
Újdonságok

Köszöntjük és meghívjuk, legyen vendégünk éttermünkben egy csodálatos vízi környezetben… Az Őrség és a vele szomszédos Vendvidék, a Kerka-völgye csalogatja a természetkedvelőket. A Vadása tó, Borostyán-tó, a máriaújfalusi Hársas-tó, a Berek halastavacskái és a bajánsenyei nagy víztározó várja a csónakázást, fürdést, horgászatot és a lovaglást kedvelőket. Velemérvölgy, Magyarszombatfa az ország egyik legnagyobb fazekasközpontja. Jellegzetes formái, mázai, díszítményei teszik egyedivé az itt készült őrségi kerámiákat, melyek az étterem kedvenc díszítő elemei.

Találatok száma: 1
Zalalövői programajánló. Zalalövő az Örség és a Göcsej határán fekvő kisváros, mely gazdag program lehetőséggekkel, turisztikai látnivalókkal, hagyományőrző ünnepi rendezvényekkel, kiállításokkal, kulturális, irodalmi eseményekkel várja az érdeklődőket, látogatókat. A Csáfordai kút és a Borostyán-tó népszerű nemcsak a helyi lakosok de az ide érkező turisták, kirándulók körében is.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Göcseji Múzeum Salla Kiállítóhelye
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár