2737 Ceglédbercel, Pesti út 54. (47.223648634 x 19.665870667)
Az épületek tégla alapúak, vályog falúak. A nyeregtetők székes szerkezetűek, héjazatuk cserép. A lakóház oromzatának első kétharmada deszkázott, alsó egyharmada falazott, fröcskölt vakolattal. A homlokzat és az ablakok falsávokkal vannak keretezve, melyből a felső sáv párkányszerűen előreugrik. Az udvar felüli részen húzódik végig a féloszlopos, mellvédes gang, amely a korabeli házakon gyakran ajtóval nyílt az utcára. Ezen a házon ezt az ajtót befalazták vagy meg sem épült. A gangot a padlásfeljáró ajtaja zárja le. Az épületek falának színe sárga, míg a lábazat világoskékre mázolt. Világoskékre festették még a homlokzat és az ablakok vakolatkeretét, az oszlopfőket, a nyílászárók nagy részét valamint a mellvéd deszkáját. Az udvart az utca felé deszkából készült kis- és nagykapu, valamint vakolt vályogkerítés zárja le.
A gangról a hátsó kisebb tisztaszobába léphetünk be, amely egy ablakkal néz az udvar felé. A hátsó tisztaszobából nyílik az első, nagyobbik tisztaszoba, amely két ablakkal néz az utcára, valamint egyel a gangra. A helyiségekben épségben maradt a korabeli díszes sablonokkal készített falfestés, mivel a szobákat előző tulajdonosa nem lakta és nem fűtötte.
A tisztaházzal átellenben található melléképület négy helyiségből áll. Az udvarról a konyhába lépünk be. Innen jobbra találjuk a lakókonyhának berendezett helyiséget. A konyhából baloldalra nyílik a kamra. A konyha mellett baloldalon található a pince. Ez utóbbi két helyiség nem látogatható.
A tisztaszobák berendezése az 1930-as években általános lakberendezési szokásokat mutatja be és jellegzetesen jeleníti meg a paraszti hagyományok bomlását; paraszti és polgári bútordarabok és lakástextilek egyaránt helyet kapnak a tisztaszobában és a lakókonyhában is. A bútorok nagy része, de még az egyik sparhert is helybeli mesteremberek keze munkáját dicséri. A kiállításban a gazdag textilgyűjteményen és eredeti fényképeken keresztül a látogató betekintést nyerhet a ceglédberceli hagyományos viseletbe, melyet még ma is hordanak néhányan az idősebbek közül.
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 36
A Kincsem Lovaspark Rendezvényhelyszín és Látogatóközpont Budapesttől 60 kilométerre található. Az egész évben nyitva tartó komplexum a szolgáltatások sokszínűségével várja magán- és céges megrendelőit. A lovaspark egyedülálló helyszín meetingek, tréningek, konferenciák, vevőtalálkozók, termékbemutatók, vagy vállalati, családi napok, esküvők, táborok, edzőtáborok, kirándulások, csapatépítő tréningek, születésnapi bulik, házassági évfordulók, ballagások, osztálytalálkozók, bálok, továbbképzések, díszvacsorák, party-k, kiállítások, kirándulások stb. lebonyolítására. A parkhoz tartozó mintegy ezerhektáros területen található az Attila domb, amely gyógyító energiájáról vált híressé. A panziónkban, illetve a vendégházakban összesen 100 fő elhelyezése oldható meg különböző kategóriájú szálláslehetőséggel két-, három-, négy-, zuhanyzós, TV-s szobákban.
Kiemelt partner

A Napkirályfi Udvarház Tápiószőlős központjában található több mint 100 éves nagypolgári stílusú épület. Az ide érkezők igazi vendégként érezhetik magukat a romantikus udvarházban, melyet a falu nyújtotta érintetlen természeti értékek: erdők, mezők madárcsicsergés, finom vidéki ízek és a szívből jövő valódi vendégszeretet vesz körül. Látogassanak el Tápiószőlősre a Napkirályfi Udvarházba, ahol részese lehet a falusi természet és a Visnyei család vendégszeretetének!

Az Akác-tanya lovasturisztikai komplexum, ahol lehetőség van a szálláson kívül különböző rendezvények lebonyolítására, gyalog- és lovastúrák teljes körű megszervezésére. Aki csak pusztán kikapcsolódásra, nyugalomra vágyik, az Akác-tanyán kipihenheti a hétköznapok fáradalmait, szolgáltatásaink a felfrissülésben is segítenek. A lovaspanzió szobái és apartmanjai 3 illetve 4 napraforgós besorolású magánszálláshelyek.

A 90 szobás, négycsillagos, kiterjedt wellness részleggel bíró Aquarell Hotel a Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő és a 18 óriáscsúszdával rendelkező Aqua Centrum közvetlen szomszédságában található. A szálloda 2023. nyarától a Hunguest Hotels üzemeltetésében működik tovább, így júniustól a szállodaláncunk Törzsvendégprogramja által kínált kedvezmények igénybe vehetők, továbbá a Hunguest Hotels ajándékkártyák beváltására is lehetőség nyílik.

Vendégeink számára egész évben kellemes, vendégszerető környezetet, házias ételeket és számos izgalmas programot kínálunk. Csendes, erdővel körülvett, saját kerttel rendelkező kétszintes épületünk kiválóan alkalmas osztálykirándulások, erdei iskolák, edzőtáborok, színjátszó- és énekkari táborok, nyelvi táborok és akár nagyobb létszámú gólyatáborok, csapatépítő rendezvények lebonyolítására is.

A gyönyörű birtok festői környezetben, erdők és mezők szomszédságában várja sok szeretettel vendégeit. A vendégház kisebb konferenciák, továbbképzések, céges rendezvények lebonyolítására is ideális helyszín. Szülinapi buli, ballagás, vagy egy közös hétvégi főzőcske a szabadban? - Tanyánk egy jó választás arra az esetre, ha a család szép környezetben ünnepelne! A vendégházak különálló épületekből állnak, minden szobánk udvarra nyíló és saját fürdőszobával rendelkezik. Szobáink tágasak, világosak, berendezésük hagyományt tisztelő, de a mai kornak megfelelő kényelmet biztosítanak. 2 szobánk 3 külön ággyal rendelkezik, a többi 4 szoba duplaágyas, de széthúzhatóak és pótágyazhatóak. Gyermekes családok részére utazóágyat tudunk biztosítani.

A Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar festői környezetben, az Alföld szívében, Budapesttől autóval alig félórányira, az M5-ös autópálya lajosmizsei kijáratától 3 km távolságra fekszik. A varázslatos természeti környezet különösen nyáron hívogató, de a téli pusztát lovas szánon bejárni is felejthetetlen élmény. Szállodánkban jelenleg 58 különböző típusú szobában és lakosztályban 130 fő elhelyezését tudjuk biztosítani. Családias wellness-részlegünk a felüdülés szigete. Kiváló konferencia és esküvő helyszín.

Találatok száma: 1
Találatok száma: 1
Ceglédberceli programajánló. Koncertek, kiállítások, színházi előadások, gyerekprogramok várják egész évben a látogatókat. A település híres a borászatáról, a helyi pincészetekben finom borokat lehet kóstolni. A helyi éttermekben a hagyományos magyar ételek mellett helyi specialitásokat kínálnak . Érdemes meglátogatni a falu történelmi templomát, amely a település egyik ikonikus épülete. A falu környékén kellemes sétákat lehet tenni, élvezve a természet szépségét .

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Falumúzeum Ceglédbercel
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár