8784 Kehidakustány, Kúria utca 3. (46.843918 x 17.090372)
Deák Ferenc ötéves korától, 1808-tól lakott Kehidán, a falu közepén, egy kis emelkedésen álló kúriában. A kehidai kúriát Hertelendy Gábor építette az 1740-es években. Ebben az épületben őrzik a Deák család és ezen belül is maga Deák Ferenc szellemi és tárgyi hagyatékát.
A kúria keleti szárnyában, mely a földesúr lakrésze volt, A haza bölcse, Zala büszkesége címmel Deák Ferenc alakját, életútját, máig érvényes gondolatait bemutató állandó kiállítás nyílt.
Lakószoba: Deák hajdani hálószobájában, életének első 45 évét mutatjuk be: családi viszonyait, születésének körülményeit, iskoláit, barátait és eszmetársait, a zalaegerszegi vármegyeházán „becsületbeli” tisztségeket vállaló, a polgári átalakulás ügye iránt elkötelezett fiatal politikust, aki 1833-ban Zala vármegye követeként jelenik meg a pozsonyi országgyűlésen, s hamarosan a szabadelvű reform ellenzék vezéralakja lesz.
Dolgozószoba: az egykori pipázó és dolgozószobában a híres kandalló köré szervezett biedermeier enteriőr a reformkor köznemesi otthonainak hangulatát idézi. A tárlókba kiállított könyvek és pipák ízelítőt adnak Deák olvasmányaiból és nevezetes pipagyűjteményéből.
Nappali: a Kehidán megfordult neves személyiségek arcképcsarnoka, Deák 1848-as igazságügy miniszterségének, valamint az önkényuralom idején a passzív ellenállás példaadó politikusának tárgyi és írásos emlékei láthatók.
Vendégszoba: egykor a vendégek elszállásolására szolgáló kis szoba az 1854-ben Pestre költözött Deák Angol Királynő-beli lakosztályának szalonjára emlékeztet. Berendezése egykorú ábrázolások alapján készült, a könyvszekrény és a kihúzható kisasztal Deák hagyatékából származik.
Vendég nappali: Hertelendy Anna hajdani dísztermében a deáki életpálya 1849 utáni szakaszának, politikai, államférfiúi tevékenységének fő állomásaihoz: az 1861-es országgyűléshez, valamint az élete fő művének tartott kiegyezéshez kapcsolódó relikviák mellett a pesti „öreg úr” viseletének jellegzetes darabjai, személyes használati tárgyai láthatók, többek között az a különleges füles karosszék, amelyben élete utolsó hónapjait töltötte, s amelyben 1876. január 28-án elhunyt.
Nyári nyitvatartás:
Április 1-től-Szeptember 30-ig
Hétfő Zárva
Kedd-Szombat 10:00-17:00
Vasárnap 10:00-14:00
Téli nyitvatartás :
Október 1-től - Március 31-ig
Hétfő, Vasárnap Zárva
Kedd-Szombatig 10:00-16:00
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 18
Négy tagú család vagyunk 5 éves gyerkőcökkel. Idegenforgalomban dolgozunk és évről évre igyekszünk egyre jobbá, szebbé és vonzóbbá tenni azt a kis 3 faházból álló szálláshelyet amelyet a családi házunk udvarában építettünk fel. Szerencsére egyre több vendég igényli a strandok közvetlen közelsége helyett a nyugodt gondtalan kikapcsolódást. A gyerekek a nagy udvart, játszóteret, rétet, szülők a nagy teraszt, árnyékos diófát, hangulatos finn szaunát, a kisbabák a csendet és nem utolsósorban az idősebbek a nagy sétákat, a környék gyógyító vizeit és a tiszta levegőt. Mi ebbe az irányba próbálunk fejlődni folyamatosan.

Evergreen Health tradicionális orvoslás és modern terápiák. A magas szintű orvosi szakértelem és a képzett SPA terapeuták találkozásának helyszíne. Holisztikus megközelítésünk és a páratlan természeti környezet hozzájárul vendégeink testi, lelki és szellemi megújulásához. Hiszünk abban, hogy a személyre szabott tudomány, technológia és coaching létfontosságú eszközök a rövid és hosszú távú egészségi állapot kezelésében és javításában. Minden nálunk töltött nap egy újabb lépés az egészség felé, így ajándékutalványainkkal nem csak önfeledt pillanatok lehetőségét adod, kifejezheted szeretteid iránti gondoskodásodat is.

Közvetlenül a termálfürdő mellett parkosított környezetben álló apartmanházunkban egy igényesen kialakított 6 személyes apartman található. Mellette áll faházunk, mely elrendezéséből adódóan szintén párok, családok, baráti társaságok számára nyugodt, kényelmes pihenést biztosít. Apartmanházunk központi elhelyezkedése lehetőséget nyújt arra, hogy az itt található több étterem kínálatából tetszés szerinti étkezés igényelhető.

Kehida Élményfalu***. A Kehida Élményfalu 15 családias hangulatú apartmanházból áll a fürdő közvetlen szomszédságában. A fürdő bejárata épülettől függően 100, de legfeljebb 200 méterre található. Ideális választás a családdal érkezők számára. Térítés ellenében büféreggeli, félpanziós ellátás vagy akár teljes panzió igényelhető. Az Élményfalu vendégei hasonlóan magas szintű szolgáltatásban részesülnek, mint a Kehida Termál Hotel vendégei.

A 2010-ben épült exkluzív Kehida Family Resort közvetlenül a Kehida Termálfürdő mellett helyezkedik el. A hotel saját wellness részlege belső élménymedencével, pezsgőfürdővel, finn- és infraszaunával, gőzkabinnal, szezonálisan üzemelő külső úszómedencével várja a felfrissülésre vágyókat. A vizes élmények kedvelői télen-nyáron hódolhatnak szenvedélyüknek a szomszédos gyógy- és élményfürdőben, de a környéken lehetőség van lovaglásra, horgászásra, balatoni hajókázásra, kerékpártúrákra, hőlégballonozásra, sárkányrepülésre, középkori lovagi lakomákra, borkóstolásra és számtalan más színes programra.

A Kehida Termál Hotel****, Hertelendy Ház**** és az Élményfalu*** változatos szobatípusokat kínál wellness hétvégék, családi üdülés, gyógykúrák idejére. Családbarát szállodánk maximális kényelmet biztosít kisgyermekkel érkezők számára. Szállodánk a gyógyfürdő és élményfürdővel közvetlen összeköttetésben van, ezért vendégeink akár fürdőköpenyben is kényelmesen átsétálhatnak.

Találatok száma: 2
Az étterem Kehida nagy egyénisége, Deák Ferenc nevét viseli. A „haza bölcse” nagy ínyenc hírében állott, és számos ételkülönlegesség fűződik a nevéhez, amelyek étlapunk díszei. Az alapanyagot elsősorban a Zala-völgy erdőiből, mezőiről, tavaiból és folyóiból, valamint a tradicionális paraszti baromfiudvarokból válogatjuk.

A Kehida Kapuja Étterem barátságos, családias hely, mely közvetlen a Kehida Termálfürdő nyári bejárata mellett, a Szerencsemák Panzióval egy épületben található. A sütemények, kávékülönlegességek, fagylaltkelyhek mellett bőséges, svédasztalról választott reggelivel, olasz tésztaételekkel, salátatálakkal, magyaros ételekkel, pizzákkal, grillen és bográcsban készített specialitásokkal, napi ajánlatokkal, -egész nyáron, hangulatos kerthelyiségünkben- élőzenével, látványkonyhával, faszénparázson grillezett húsokkal, programokkal várjuk Vendégeinket!

A kúriát még az 1740-es években kezdte el építeni Deák Ferenc anyai dédnagyapja. A Deák-kúriát a „haza bölcse” tette nevezetessé, hiszen 46 éven át tekintette állandó otthonának, pihenőhelyének a kehidai birtokát. Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a kúriát kívül-belül felújították, és A haza bölcse, Zala büszkesége címmel Deák Ferenc alakját, életútját, máig érvényes gondolatait bemutató állandó kiállítás nyílt. Kehida legismertebb műemléke a Deák-kúria, amely a község északnyugati részén elterülő kis dombon helyezkedik el.

A tájház épülete tömésfalu, 1900-ban épült, döngölt padlója ma is látható. A lakóház négyosztású, a konyhába belépve az utca felőli oldalon látható a tisztaszoba, az udvar felőli oldalon pedig a lakószoba, a kamra pedig külön bejáratú a lakóház utolsó helyiségeként, ahol a padlásfeljáró is található. Az épület folytatásában egykor kőből épült istálló és pajta is állt, de ennek már csak a romja látható, egyedül a kerekes kút helyreállítása történt meg. A konyhában található mászókéményes kemence üzemképes, aljában vízmelegítő katlan is látható, de csikótűzhellyel is rendelkeznek. A padláson egykori szabad kéménynek nincs nyoma, a ház már eredetileg is mászókéményesnek épülhetett.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Deák Ferenc Emlékház és Történelmi Emlékhely Kehidakustány
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár