8840 Csurgó, Csokonai utca 24. (46.258465 x 17.097277)
Hadik Magda szobrászművész kiállítása:
Hadik Magda (1914-2004) férje révén került Csurgóra, s itt alkotta első munkáit. Hagyatékának egy részét a városra hagyta, közöttük számos bronz, gipsz, kő, terrakotta, és fa szobrot, kisplasztikát, valamint plakettet.
Raksányi Lajos emlékkiállítása:
A csurgói gimnázium rajztanáraként Raksányi Lajos (1895-1986) számos festményén megörökítette a város mindennapi életét. A képek, a kihelyezett festőeszközök, vázlatok, és a festőtől származó idézetek mellett megtekinthető az általa használt kiskocsi, amelyen az eszközeit szállította és az arra tervezett, unokái által felújított, festésnél használt tükrös szerkezet is.
Csurgó néprajzi értékei:
A kiállítás a város és környékének népviseletét, szőtteseit, háztartási eszközeit, gyerekjátékait, bútorzatát mutatja be, egy-egy tematikus egység kiemelésével.
A Csurgói Önkéntes Tűzoltó Egyesület története:
Az 1874-ben alakult Tűzoltó Egylet Somogy megye első önkéntes tűzoltóságaként jött létre. A tárlókban anyakönyvek, jegyzőkönyvek, oklevelek ölelik fel az egyesület 140 évét, fotókkal és használati tárgyakkal kiegészítve.
Soltra Elemér plakettkiállítása:
Az országosan elismert festő-és grafikusművész, Soltra Elemér (1922-2013) – haláláig a pécsi főiskola rajz tanszékének vezetője – a református gimnáziumban tanult. Gyűjteményét 1995-ben adományozta a múzeumnak.
Az állandó kiállítások mellett folyamatosan megújuló időszaki kiállításokkal várjuk vendégeinket.
Forrás: A múzeum honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 3
Panziónk a főbb útvonalaktól nem messze, ideális közlekedési lehetőségekkel Csurgó Város központjának, a híres Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium parkjának és az egyre jobban híressé vált Gyékényesi bányató vonzáskörzetében található. A hangulatos étterem, a szép kerthelyiség, a kényelmes szobák mellett Panziónk csendes, nyugodt pihenést biztosít, melyben 26 férőhellyel, modern felszereltséggel, TV, internet csatlakozási lehetőséggel (WLan is) várjuk vendégeinket .Éttermünk közvetlenül a Panzió szomszédságában található , ahol házias ízekkel , udvarias kiszolgálással várjuk.

Az apartmanok összesen 15 fő befogadására alkalmasak, pótágyakkal együtt. A Varga Apartman tágas kertje minden évszakban várja a pihenni, feltöltődni vágyókat. Nyáron a kisgyermekes családoknak kedvez a zárt, füves terület, ahol szabadon játszhatnak a gyerekek, miközben a szülőknek napozásra és pihenésre is lehetőségük nyílik, télen szánkózhatnak, ősszel és tavasszal a természet szerelmesei gyönyörködhetnek a kert nyújtotta szín és élményvilágban. Családbarát és biciklibarát szálláshely vagyunk, emellett zárt parkoló, grillterasz, Wi-Fi elérhetőség áll vendégeink rendelkezésére.

A csurgói Helytörténeti Gyűjtemény Somogy megye `első oskolájában` kapott helyet. Az épületet 1795-1796-ban építtette Gróf Festetics György, az 1799-1800-as tanévben itt tanított és lakott Csokonai Vitéz Mihály. Az évek során működött iskola, gimnázium, internátus és református templom is a nagy múltú épületben. Felújítása után, 1995-ben nyílott meg a Gyűjtemény, Városi Múzeum néven.

Találatok száma: 2
Csurgói programajánló. Csurgó 5300 lelkes kisváros Somogy megye délnyugati részén három tájegység – Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék – találkozásánál. A barátságos, bensőséges hangulatú város patinás középületei, múzeuma, a Református Gimnázium történelmi könyvtára, érintetlen természeti környezete – a közeli Duna-Dráva Nemzeti Park – maradandó élményeket nyújt az ide látogatóknak.

Pattanjunk fel! Csurgó és Abasár - Akik nem ismernék Csurgót, amely egy 5300 lelket számláló kisváros, mely történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza, Somogy megye délnyugati részén három tájegység – Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék – találkozásánál, érdemes ellátogatni, hiszen keresve sem találhatna szebb és jobb helyet, minthogy a környék lehetőségeit és természeti sokszínűségét kihasználva kimozduljon, és tekerjen egy jót.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Csurgó Város Helytörténeti Gyűjtemény
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár