9062 Vének, Petőfi Sándor u. 1/B (47.739895764 x 17.757968903)
Győrhöz közel, de a világ végén : )
Vének a Duna és a Mosoni-Duna torkolatához közel, a Szigetköz keleti csücskében helyezkedik el, Győrtől csak 16 km-re, de a természet ölelésében.
Szabadidőparkunk egy Öko-Fürdőtavat, annak partján 2 mobilházat, egy büfét, illetve külön egységként egy Ifjúsági tábort foglal magában.
Mobilházak teljes kényelemmel
Győr közelében, de végtelen nyugalomban várják a pihenni vágyókat, átutazókat apartmanjaink (mobilházaink) teljesen felszerelt konyhával, zuhanyzós fürdőszobával, ágyneművel, teljes kényelemmel.
A 2db max. 4-4 fő elszállásolására szolgáló mobilházak közvetlenül a csodálatos, fürdésre is kiválóan alkalmas Öko-tó partján állnak. A tó egyes napokon napközben a nagyközönség számára is nyitva van, de este biztosítjuk szállóvendégeink részére a nyugodt pihenés lehetőségét.
A mobilházakban tágas belső tér várja a vendégeket - a nappali és a háló egy közös légtér 1db kihúzható, széles kanapéval, és 2db 1személyes ággyal. A konyha teljesen felszerelt - hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, mosogatóval, vízforralóval, edényekkel, tányérokkal, evőeszközökkel. A teljes kényelmet még egy belső, zuhanyzóval, wc-vel ellátott fürdőszoba és egy külső (nyáron napozóágyakkal ellátott) terasz egészíti ki.
Szolgáltatások
Szállás-szolgáltatásunk egyik legnagyobb értéke, legvonzóbb lehetősége a szállóvendégek részére ingyenesen használható, mindössze pár lépésre található Öko-Fürdőtó. Kis víz a kisebbeknek, mély víz az úszni tudóknak. Figyelem - nem uszodaként működik, így csak a vendégek saját/gyerekek estében szülők felelősségére vehető igénybe 9.00-19.00 között.
Előzetes kérésre étketést tudunk biztosítani. Házi tojásból készült, fokhagymakrémes, szalonna/kolbász alapon készülő tojásrántottánk felejthetetlen : ), ahogy vacsoravendégeink is mindig elégedetten állnak fel az asztaltól.
Gázégős bográcsozáshoz eszközöket tudunk biztosítani - előzetes jelzés alapján.
További sportolási, kikapcsolódási lehetőségek: a közelben röplabdapálya, füves kispályás/kiskapus focipálya, és ettől az évtől kezdve mini fittness-park : )
A kisebbeket játszótér várja, a túrázókat végtelen lehetőségek a folyók ártereiben!
Vendégeink részére díjmentesen rendelkezésre állnak (közepes illetve felnőtt méretű) kerékpárjaink is.
És persze : ) wifi is elérhető.
IFJÚSÁGI TÁBOR
Zárható épület hangulatos belső udvarral
Ifjúsági Táborunk ideális szállás osztálykirándulásoknak, baráti társaságoknak, céges rendezvényeknek, mindazoknak, akik igazán együtt szeretnének lenni az itt töltött idő alatt!
Az 5 db 8 ágyas és 2 db 2 ágyas szobában (emeletes ágyakon) 44 fő kényelmesen megszállhat.
Főépületünk szezonálisan üzemel április 15-október 15 között, fűtéssel nem rendelkezik, temperálás kérésre egyes szobák esetében (extra díjért 1000 Ft/szoba/éj) megoldható.
Az épület belső udvarában találhatóak a lány/fiú mosdók, wc-k, teakonyha (részleteket ezzel kapcsolatban lásd itt...), egy felülről fedett, oldalról nyitott étkező.
8 ágyas szobák
Az 5 db 8 ágyas szobában (emeletes ágyakon) 40 fő kényelmesen megszállhat. A zuhanyzók és wc-k a belső udvarban találhatóak. A szobák szúnyoghálóval ellátottak. Ágynemű nélkül és ágyneművel is megrendelhető
2 ágyas szobák
2 ágyas "Tanári" szobáink biztosítják a kísérők számára a nyugodt pihenés lehetőségét. A belső udvarban, közvetlenül a 8 ágyas szobák mellett találhatóak. A 2 db Tanári szoba közös előtérből nyílik, mindegyikük 1 db emeletes ággyal ellátott. A zuhanyzók és wc-k a belső udvarban találhatóak.
Forrás: A szabadidőpark honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 76
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Sok szeretettel várunk mindenkit, aki szeret egy igazán jóízűt enni! Válasszatok étlapunkról hamisítatlan házias ízvilággal bíró frissensültjeink, halételeink és desszertjeink közül. Ám ha mégis otthon vagy munkahelyeteken szeretnétek bőségtálainkat, pizzáinkat elfogyasztani, házhoz is rendelhetitek őket! Étlapunkon megtalálhatók a magyar- és nemzetközi konyha specialitásai, különös tekintettel a halételekre. Van gyerkőcmenü és játszósarok is.

Családi pincészetünk története 1992-re nyúlik vissza, azóta működtetjük gazdaságunkat Győrújbaráton, a Pannonhalmi Borvidék szép fekvésű településén. Ez a borvidék hazánk legkisebb, de egyik legrégebbi borvidéke, ahol már több mint 1000 éve folyik szőlőtermesztés. Boraink hagyományos eljárással készülnek, a leszüretelt szőlő beszállítása után zúzó-bogyózó darálón keresztül kerül a présbe, majd onnan az erjesztő tartályokba.

Ha szeret komfortosan, nyugodt helyen pihenni, szereti a finom, házias ételeket, azokhoz a jó magyar borokat, akkor jó választás Győrújbaráton az Aranypatkó Fogadó. Élvezze a vidéki élet örömeit. A Győrújbaráti szálláshelyen tartózkodását Győr és Pannonhalma városa kínálta programok mellett erdei sétákkal, kirándulással és a közeli pincészeteknél eltöltött bortúrákkal fűszerezheti. Győrújbarát természeti szépségeivel várja Önt is!

Az Arany Szarvas Fogadó csodás elhelyezkedésének köszönhetően kiemelkedik Győr szálláshelyei közül. Kevés magyar város büszkélkedhet egy festői szigettel belvárosának szívében, s Győr ezek közé tartozik. A Rába ölelésében elnyúló Radó-sziget igazi ékszerdoboz azok számára, akik szeretik a történelmi városrészek, a többszáz éves fák és parkok nyújtotta szépségeket. Mi olyan szerencsések vagyunk, hogy a béke eme kis zöld szigetén kínálhatunk Önöknek többek között szállást, kikapcsolódást, jó konyhát, csodás kilátást. A Rába Quelle termálfürdő és a belváros ikonikus pontjai – a Püspökvár-Toronykilátó, a Bécsi kapu tér, a Dunakapu -tér, a Széchenyi tér – 5-7 perc sétára vannak csupán. Kényelmi szolgáltatásaink közé tartozik a vendégeink számára fenntartott ingyenes parkoló is, mely Győr belvárosában igencsak ritka kincs.

A Gyirmót Sport & Wellness Hotel Arundo étterme mindennap déltől várja azokat a kedves vendégeket, akik szeretnék kipróbálni konyhánk á la carte étlapját. Jöjjön és próbálja ki svédasztalunkat vasárnaponként! Reggelizz éttermünkben!. Bőséges büféreggelivel is várjuk vendégeinket. Családi ünnepségek, céges rendezvények? Egy közelgő születésnapot szeretnének megünnepelni? Várjuk Önöket szállodánk éttermében sok szeretettel!
Asztalfoglalás

Teázónk a belvárostól 5 perc gyaloglásra található. Exkluzív, igényes kialakítása lehetővé teszi a kellemes, hangulatos és nyugodt körülmények között történő kikapcsolódást. Italválasztékunkat folyamatosan bővítjük, jelenleg több, mint 60 féle tea, kávék, kávékülönlegességek, forró csokik, forró italok, üdítők, égetett szeszek és szeszes italok találhatóak itallapunkon. Folyamatos italakciók, sportesemények nyomon követése kivetítőn és ingyen WI-FI minden kedves vendégünknek! Rendezvények megszervezését 50 főig vállaljuk!

A Babarczi Szőlőbirtok és Pince egy családi tulajdonban álló és jelenleg a család második generációja által vezetett szőlészet és borászat Magyarország egyik legkisebb, ám nagy múltú, a Győrhöz közeli Pannonhalmi Borvidéken. Jelenleg 65 hektáron gazdálkodunk. Győrújbaráton, új birtokközpontunkban a borkészítés mellett immár vendéglátásra is módunk nyílik. Várjuk szeretettel a borkedvelőket borbemutató programunkra. A kóstoló minimum létszáma 10 fő, maximum létszáma kb. 80 fő, melyet igény szerint angol vagy német nyelven is megtartunk. Bemutatóink mellé minden esetben borkorcsolyát és ásványvizet szervírozunk, de igény esetén hideg- illetve meleg étellel is tudunk készülni.

Győrtől 4 km-re, Nagybajcs községben – amelynek magja a korai középkorban egy kis halásztelep volt –, horgásztavak mellett található a Halásztanya. A kertek alatt folyó Duna lehetőséget biztosít a jellegzetes dunai élővilág megismeréséhez. A halászat a megélhetést, a horgászat a kikapcsolódást, sportot jelenti az itt és a környéken élő emberek számára. A település ma is a halászok falva, a horgászok paradicsoma. E szellemben alakítottuk ki az éttermet és környezetét. Fedett teraszunk 80-100 fő befogadására alkalmas. A belső vendégterek – amelyek légkondicionáltak – 16, ill. 30 fő kényelmes vendéglátását teszik lehetővé. A tóparti fedett teraszon 40, a tekézőben 26 vendéget tudunk kiszolgálni.Tekepályánk a tóparti különálló épületben található. Télen-nyáron üzemel 2 automata pályával. Befogadóképessége 25-30 fő.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Aranykert Szabadidőpark
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár