A Drégelyvárat először 1285-ből említik. A Hunt-Pázmán nemzetség Bozóki ága építtette - valószínűleg az akkorra már tönkrement Hont vára helyett, melyet csak mocsár és faszerkezetes falak védtek. Annak ellenére, hogy a XV. század első felében a várat megerősítették, a török 1552-es hódító hadjáratának megkezdésekor igen leromlott állapotban volt, főleg az 1549. évben a lőporraktárt ért villámcsapás miatt. Ekkor már Szondi György volt a vár kapitánya. 1552. július 6 - 9. között a vár Ali pasa 12 000 fős - nyolcvanszoros túlerejű - seregének nem tudott ellenállni, s a várvédők életének feláldozása ellenére elesett. A várat az ostrom gyakorlatilag romhalmazzá változtatta olyannyira, hogy az többé nem is épült vissza. A rom helyreállítását 1991 óta a Drégelyvár Alapítványt végzi, aminek eredményeként mára megfelelően megerősítve, hitelesen látszanak a vár külső kontúrjai és valamikori belső elrendezése.
Megközelítés:
Nyitva tartás:
További ajánlataink
2025.01.01 - 2025.12.31
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 1
A vendégház felújított parasztház, mely két külön bejáratú lakásból áll. Az egyik 2 szoba összkomfortos, a másik 1 szoba összkomfortos. Az igényes vendégek részére kialakított ház akár 10-12 fő kényelmét, pihenését biztosíthatja. Az udvaron található melléképület egyik részében 4 személyes finn szauna és masszázs zuhanykabin található, másik fele disznóvágás lebonyolítására alkalmas helyiségként szolgál, az alatta található borospince kellemes hűst adhat meleg nyári estéken egy kártya party és egy üveg jó bor elköltéséhez.

Éttermünkben megtalálja a házias ízeket, a nógrádi vidékre jellemző receptek alapján készült ételeket. Szívesen állunk rendelkezésre rendezvények (esküvők, keresztelők, szülinapi bulik stb.) lebonyolításában, családi eseményekre, céges összejövetelekre, baráti bulikra hideg és meleg tál elkészítésével és annak házhoz szállításával.

Találatok száma: 3
Az Apródok-útja tanösvény Drégelypalánk községtől a várig 8 állomáson végighaladva megismerteti a látogatókat a falu helytörténeti értékeivel, a szőlőhegyek történetével, patakok és erdők élővilágával, a Börzsöny forrásaival és végül a vár történetével. A várból egyedülálló kilátás nyílik a szomszédos hegyekre.

Drégelypalánki programajánló. Drégely vára, a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ számos látnivalóval várja a látogatókat de szüreti vigasságokat, várjátékokat, ünnepi eseményeket is kínál a település. Az Ipoly-völgyében fekvő településünket északon az Ipoly folyó, délen a Börzsöny hegység gyönyörű vonulatai határolják. E táj, melynek szépsége és a természeti értékeinek sokasága önmagában is sok látnivalót kínál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park egyik legszebb és legértékesebb területét alkotja. A falu határában található Csadó-tanyai madárlesről csodálatos látvány tárul az idelátogató szeme elé, ahogy a madarak időnként valósággal ellepik az Ipoly-árteret.

Találatok száma: 2
Az Apródok útja tanösvény Drégelypalánk községtől a várig 8 állomáson végighaladva megismerteti a látogatókat a falu helytörténeti értékeivel, a szőlőhegyek történetével, patakok és erdők élővilágával, a Börzsöny forrásaival és végül a vár történetével. A várból egyedülálló kilátás nyílik a szomszédos hegyekre.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Apródok útja-tanösvény a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár