7184 Lengyel, Annafürdő 176. (46.38828 x 18.372402)
Az erdei iskolás csoportok részére menzai étkeztetést és további szálláslehetőségeket is tudnak biztosítani a közeli, Apponyi kastélyban működő szakiskolánál, de az épületek konyhái önellátásra is alkalmasak. Az épületek mellett szabadtéri kemencét, tűzrakóhelyet, erdei játszóteret, interaktív természetismereti kiállítást találunk, kicsit távolodva pedig egy kisebb vadaspark mutatja be az erdeink nagyvad fajait.
Annafürdői vadaspark
Az erdei iskola mellett a vadaspark lehetőséget ad arra hogy a gyermekek és idősebb látogatóink közelebbről is megismerkedjenek vadon élő állatainkkal mint például a gímszarvassal, dámszarvassal és a vaddisznóval. A vadaspark körbesétálható, a jobb beláthatóság érdekében egyik oldalán kilátó található. Látogatóink, főleg a fiatal korosztály szívébe lopta magát vadasparkunk gímszarvas bikája, Rudi. Az őszi párzási (bőgési) időszakban magasztos megjelenésével, öblös hangjával Rudi méltán mutatja és hallatja, hogy a magyar erdők örök királya a gímszarvas. A türelmes látogató Rudi és tehene mellett láthat még számos dámbikát, -tehenet és vaddisznót is a park mellé emelt kilátónkból.
Maga az annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központ (Erdei Iskola, vadaspark, erdei játszótér) része a vadaspark, ami az itt, közel 100 ha- on elterülő parkerdőben található. Hosszabb- rövidebb turistautakkal átszőtt terület, könnyen bejárható, szemet gyönyörködtető hely.
Az erdei iskola bejáratánál indul a Hunyor tanösvény , mely a helyi növény- és állatvilág jellegzetességeit, táji, természeti sajátosságait mutatja be. A Szarvasbogár- és az Örökerdő tanösvény a Tolnai-hegyhát természetszerű erdőtársulásait és a természetes folyamatokra alapozott, folyamatos erdőborítást célzó erdőgazdálkodást mutatja be. A Szarvasbogár- és az Örökerdő tanösvény a Tolnai-hegyhát természetszerű erdőtársulásait és a természetes folyamatokra alapozott, folyamatos erdőborítást célzó erdőgazdálkodást mutatja be.
A környezetbarát közlekedés népszerűsítése érdekében 25 db jól felszerelt kerékpár várja a csoportokat.
Vendégház
A részben vörösfenyő rönkökön álló 6 férőhelyes, magas színvonalú vendégházat- 3 db kétágyas, pótágyazható szobájával, apartman konyhájával, étkezőjével, akadálymentes fürdőszobáival- családoknak, kisebb csoportoknak ajánljuk. Tetőterében interaktív természetismereti kiállítás is található. A falusi szálláshelyként működő vendégház helyi ételeket és italokat kínál.
Erdei iskola - Kulcsosház
A szomszédos erdei iskola-kulcsosház épülete 43 férőhelyes turista szállást biztosít , jól felszerelt konyhával, étkezővel, közös vizesblokkokkal, melyet nagyobb csoportoknak, több családos kirándulóknak, iskolai osztályoknak ajánlunk, rendezvények, találkozók és erdei iskolai programok megtartására is alkalmas kiszolgálással.
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 30
Hol máshol csillapíthatná éhségét egy középkori kalandozás során a látogató, ha nem egy középkori fogadóban? A Déli-kaputól nem messze, a hattyús tó mellett található a messze földön híres Fogadó a Fehér Hattyúhoz. Az ínycsiklandó finomságok illata belengi a környéket, s már messziről a középkort idéző berendezéssel és ételkínálattal bíró fogadóba csábítja a vendégeket.
Kiemelt partner

Mintha megállna itt az idő a csendes erdők övezte Óbánya - völgyben. Hol egykor az őseink kenyerét adó `Wagner-malom` kerekét forgatta az Öreg-patak, most generációk összefogásával panzió működik. Valódi családi fészek - ahol nagyszülők, gyerekek és unokák szívvel - lélekkel gondoskodnak a vendégekről.

A szálloda közvetlen szomszédságában található, családias hangulatú Camping Étterem gondoskodik a hozzánk érkezők ellátásáról. Az étlapról történő a la’ carte-választás mellett lehetőséget adunk arra, hogy napi menüajánlatunkat, vagy büfévacsora-kínálatunkat is megkóstolhassák a hozzánk betérők. Az üdülőket kellemes környezetben, udvarias és gyors kiszolgálással, finom ételekkel várjuk.

Kellemes, igényes környezet, házias ízek, figyelmes kiszolgálás, polgárbarát árakon Sásd és Dombóvár között félúton. A Csendes Pihenő Étterem étlapjának gazdag kínálatában a könnyű halak, szárnyasok, zöld saláták mellett a sertés- és marhahúsból készült finomságok éppúgy megtalálhatók, mint a magyaros pörköltek, gulyások Legyen a vendégünk!

Találatok száma: 4
Lengyel-Annafürdőn, a közel száz hektáros parkerdő közepén találjuk a Turisztikai és Természetismereti Központ, melyben minősített Erdészeti Erdei Iskola működik. Számos természetismereti és környezetvédelmi tematikájú erdei iskolai programot, valamint több kézműves foglalkozást is kínál az idelátogató iskolás és óvodás csoportoknak egyaránt. Az erdei iskola épületében 43 fő számára tudnak kulcsosházi szállást biztosítani, de a kísérők számára további 6 férőhely áll rendelkezésre a magasabb kategóriájú vendégházban.

A tanösvény gyenge lejtéssel végigköveti az Anna-forrás völgyét. Az igen gazdag élővilágú bükk, ezüsthárs elegyes gyertyános tölgyesen keresztül elvezet a csodálatos völgyben elterülő Pihenő-tóig. Egy enyhe emelkedővel fiatal vöröstölgy-telepítésen keresztül érünk vissza az idős tölgyerdőbe. Alig harminc méter szint leküzdésével megérkezünk a kilátóhoz. A domboldalban az erdészet vadasparkot alakított ki, a helyi nagyvadak tanulmányozására. Hangulatos kocsiúton érkezünk vissza a kiindulóponthoz. A tanösvény körút, mindkét irányban végigjárható, 2005. tavaszán készült el. A helyszínen 7 ismertetőtábla hívja fel a figyelmet a látnivalókra.

2015-ben adták át a lengyel-annafürdői Sasfészek-kilátót. Lengyel-Annafürdő a Tolnai-hegyhát déli részén, az egykori Apponyi grófok kedvelt üdülőhelyén, Lengyel község szélén helyezkedik el, csodás erdei környezetben. A kilátón számos interaktív eszköz segítségével a gyerekek közel tudnak kerülni a természethez. A kilátó legnagyobb attrakciója az, hogy saját faanyagból készült.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Annafürdő Vendégház és Erdei Iskola Lengyel
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár