4456 Tiszadob, Bocskai utca 59. (48.017067 x 21.173952)
TÖRTÉNET
Az öreg gróf fiai közül II. Andrássy Gyula (1860-1929) volt az, aki befejezte a kastély építését és a parkot is ő formázta véglegessé. Miután testvére, a művészi tehetséggel megáldott Tivadar meghalt, ő lett nevelője lányainak (Ilona, Borbála, Katalin, Klára), közöttük Katalinnak, akiről akkor még nem sejtette senki, hogy ő lesz Károlyi Mihály feleségeként a “vörös grófnő”. Katinka, akitől azt várta a család, hogy a három leány után végre fiúként születik meg, a tiszadobi kastélyban, a “Törcsvári óratoronyban” született. Andrássy Katinka emlékirataiban a Kolozs megyei Dubin és Tőketerebes mellett Tiszadobot említi legszeretettebb lakhelyei között: “E három helyet, de legjobban a tiszadobi házunkat szerettem, ott születtem, a szeptembereket ott töltöttem, oda fűz sok kedves emlék, és Károlyi is odajárt leginkább udvarolni. Engem, az Andrássy család fejének, Duci bácsinak (II. Andrássy Gyula) a kikerülhetetlen befolyása alól, Károlyi vont ki. Mellette váltam azzá, aki lettem.”
A tiszadobi Andrássy kastély a hazai historizáló kastély-építészet egyik legimpozánsabb alkotása. A kastély 1880 és 1885 között épült gróf Andrássy Gyula elképzelései alapján. Tervezője Meinig Arthur volt, akit a gróf arra inspirált, hogy ötvözze egybe a magyar történelmi romantika legnemesebb építészeti elemeit elsősorban a vajdahunyadi vár stílusára hagyatkozva.
A gróf kérése teljesült, a vajdahunyadi vár egyes elemei uralják a kastély tömbjét. A tiszadobi kastély kerek saroktornyának előképét a vajdahunyadi vár északi sarkában álló kerek Hímestoronyban azonosíthatjuk. A kastély északi homlokzatán, a kerek bástya után a vajdahunyadi kapu-lakótorony háromkonzolos zárt erkélye sejlik fel. Az északi-homlokzat nyugati saroktornya tömegébe és toronysisakjába a vajdahunyadi Nebojsza várnagyi lakótorony formáit ültették át. A tiszadobi délnyugati karcsú, kerek és magas saroktoronyhoz hasonló, három is található Vajdahunyadon. Más erdélyi kastélymintákat is megidéz az épület. Felismerhetjük a brassói Katalin bástya jellegzetes őrfiatornyait, a kastély déli kapu-és lépcsőháztornya a marosvécsi reneszánsz kapu-lakótornyát hozta el, a délkeleti saroktorony pedig a királyi Törcsvár délkeleti tornyát idézi.
A kastély szépségét a csodálatos környezet tovább növelte. Tiszadob természeti környezetét sajátosan a vízrajzi viszonyai határozták meg. Így alakultak ki egymás mellett, szinte egyedülálló sokszínűséggel a folyók és holtágak menti ártéri és galéria erdők. A kastély parkját északról ezekből, az ősfákból álló 500 hektáros gazdasági erdő határolja. Ez a rendkívüli szépségű természeti környezet, lágyan öleli körül a fenséges épületet.
A kastély kertje a művészi gonddal tervezett és gondozott angol-és franciapark volt, benne híresen szép rózsalugasokkal. Az egykori harmónia legértékesebb maradéka, a kastély északi homlokzata előtt a középkori liliomot kirajzoló, hatalmas, nyírt sövénykert-labirintus, mely szerencsére él ma is. A bukszus-labirintusban áll egy szép szobor, a “Leányszöktetés”, Fadrusz János munkája. A kastély teljes szélességében, így a sövénykert szélességében, nyiladék vezetett az erdőn át a Tiszáig. A vadaskert 1945 után erdészeti kézbe került, a nyiladékot beültették, a kastély körül számos új épület foglalta el az egykori romantikus park helyét.
A tiszadobi kastélyban valós nemzeti romantikát jelenített meg az építői szándék. Idősebb Andrássy Gyula tudós vizsgálódással a legkiválóbb, legnemesebb építészeti örökségünkből merített saját nyaralókastélyának alapításához. Az Andrássyak címere a főbejárat fölötti színes ablakokon látható, míg a padlózatban a terméskőből kiképzett oroszlán címerállatuk a hatalmat, erőt jelképezi. A tiszadobi kastély lépcsőházának jellegzetessége a romantikus, fal mentén “kúszó”, fafaragásos, háromkarú falépcső. A lépcsőház-toronyból a magasföldszinten a fiókos dongaboltozatú nagyterembe, a lovag vagy bálterembe lépünk. A terem mennyezetén kirajzolódó későgótikus-reneszánsz hálóboltozat az 1550 körül épült marosvécsi Kende kastély boltozatát követi.
A földszinti nagyterem (lovagterem) közepén gótikus-reneszánsz vöröskőkandalló áll, homlokán a felirat “Fidelitate et Fortitudine”. Archív felvételek bizonyítják, hogy az egész kastély, de különösen a bálterem falait és egész belső terét műkincsek tömege borította. Figurális falikárpitok, gobelinek, fegyverbokréták, egész páncélzatok, reneszánsz bútorzat, asztalok, székek, szekrények töltötték be a termet. Ugyancsak a földszinten található az L alakú gyűjteményes nagyszalon. A terem mennyezete pontos másolata az angliai Kentben található Knole kastély “The Cartoon Gallery” terme mennyezet-stukkójának. A mennyezet mintája: egymásra szimmetrikus hullámvonalak határolta mezőkben 3-3 szál virág (pl. jácint és lonc) alkot csokrot. A gyűjteményes szalon kandallóján egy-egy teljes páncélzat állt szimmetrikusan. A falakon két nagyméretű, figurális falikárpit, értékes festmények között pajzsok alá tett fegyverbokréták voltak láthatók.
A nagyszalon keleti szomszédja a házigazda dolgozó-szobája volt, amelyből a “Hímestorony-aljba” rejtett könyvtárkabinet nyílik. A következő terem keletre néz, ez az ún. fekete ebédlő, amelyben gótizáló ollós-székek, más néven Savonarola-székek voltak az asztal körül. Az ebédlő után a reggeliző szobának használható télikert következett a “Törcsvári-torony” aljában. A téli kertet Möller István tervei szerint kibővítve később idekerült a híres budapesti Andrássy-ebédlő, amelynek szecessziós berendezését és színes ablakait Rippl-Rónai József tervezte. Az eredeti színes felső üvegek ma is láthatók a nagyméretű ablakon. 2012-ben elkészítették a színes ablakok és a mennyezet teljes rekonstrukcióját a fellelhető források alapján. (A rekonstrukciót Balogh Eleonóra üvegrestaurátor-művész készítette el.)
A gyűjteményes nagyszalonból nyugat felé nyílt a királyi vendéglakosztály, nappali-hálószoba-öltöző-kabinet (fürdőszoba) térsorral. A királyi hálószoba a “Nebojsza torony” aljába került. A királynéi vendéglakosztály e fölött helyezkedett el az első emeleten, s ott tovább kelet felé haladva a grófné és a gróf lakosztálya foglalt helyet, pontosan a földszinti társasági termek felett. Az ebédlők fölött vendégszoba volt. A második emeleti szobák használatuk szerint vendégszobák voltak.
A gyönyörű kastély azonban nem maradhatott meg eredeti formájában az utókor számára, mert az első világháború után, 1918-ban egy szomorú esemény történt. A nekiszabadult nép feldúlta a pompás gazdagsággal berendezett kastélyt (a fosztogatást nem a tiszadobiak kezdték). Polgár felől fegyveres forradalmárok érkeztek 10-12 kocsival. Betörték a nagykastély ajtaját, teljes bútorzatát összetörték, az ablakokat belövöldözték. Összezúzták a velencei tükröket, a csillárokat, szobrokat és kerámiákat, a drága festményeket, könyveket megsemmisítették, széthordták. A gróf – úgy mondják – nem is jött soha többé a tiszadobi kastélyba.
1945-tel véget ért az Andrássyak története Tiszadobon. A II. világháború végén román katonai kórházat telepítettek a kastélyba. Az itt elhunyt román katonák ma is a parkban nyugszanak. A kastély állami tulajdonba került. 1948-ban 300 osztrák gyerek nyaralt itt, majd egy éven át görög menekültek gyermekei kerültek ide. 1950-től a közelmúltig gyermekvárosként működött. A gyermekváros – mely a magyar gyermekvédelem kiemelkedő értékű nevelőiskolája, menedékhelye az elhagyott gyermekeknek – 2007-ben a településen belül egy modern, épület-együttesbe költözött.
A 2008-ban elvégzett műemléki épületkutatás alapozta meg a kastély 2011-12-ben történt teljes műemléki helyreállítását.
(Bartos György tanulmánya alapján)
Nyári nyitvatartás
Április 01. – Október 31.
Kedd – vasárnap
10.00–18.00
Téli nyitvatartás
November 01. – Március 31.
Kedd – vasárnap
9.00–17.00
A pénztár 1 órával a mindenkori nyitvatartási idő vége előtt zár.
További ajánlataink
2025. április
2025.04.19 - 2025.04.21
Andrássy-kastély programok 2025 Tiszadob
Húsvéti programok az Andrássy kastélyban
2025.04.26
Andrássy-kastély programok 2025 Tiszadob
Íjászverseny Tiszadobon
2025. május
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 119
Abaújszántón kellemes környezetben várja minden kedves vendégét a Borsodi Abavezér Söröző és étterem magyaros ételekkel, pizzával, hűtött italokkal és frissen csapolt világos és barna sörökkel. Vendégeink kiszolgálását otthonos, családias környezetben végezzük. Legyen szó hétköznapi menüs ebédről, családi vacsoráról, kirándulás közbeni ebédről, konyhánkból friss ételekkel szolgáljuk ki vendégeinket.

Tokaj-Hegyalja méltán híres bortermelő vidékének szívében Rátka község határában található az Angyal Borászat és Szőlőbirtok központja, mely a szőlő feldolgozás mellett otthont ad a 12 vendégszobának és annak a közel 1 kilométer hosszúságú pincének, mely egyedülálló a régióban. Kiváló helyszín akár családi kikapcsolódásra, de alkalmas baráti vagy céges találkozók lebonyolítására is. Ezen a helyén állt Rátka község szövetkezeti pincéje és feldolgozója, felette vendéglátásra kialakított kóstoló terem és terasz.

Családi vállalkozásként üzemeltetett éttermünk Tiszaújváros központjában, a városi dísztó és a polgármesteri hivatal közvetlen szomszédságában található. Az éttermi rész mellett különteremmel, nyári szezonban terasszal várjuk kedves vendégeinket. Étlapunkon szereplő ételeink ízvilága magyaros és nemzetközi jellegű. Itallapunk tartalmazza a hazai elvárásoknak megfelelő italféleségeket, italkülönlegességeket. Minőségi borválasztékunkban a hazai nevesebb termelők borait részesítjük előnyben.

Az Árpád-hegy Pince 13 ha területtel rendelkezik a Tokaj-hegyaljai borvidéken. A birtok magas minőségű késői szüretelésű félédes és édes, valamint száraz és félszáraz borokat hoz létre a borvidéken elterjedt szőlőfajtáiból, a furmintból, a hárslevelűből, a sárga muskotályból és a kövérszőlőből. A kiemelkedő évjáratokban aszú és fordítás is készül. Borbemutatóval és pincetúrával várják vendégeiket.

Családunk örömmel várja az érdeklődőket kóstolóhelységünkben, ahol télen cserépkályha ad kellemes meleget. A kóstolt tételek változhatnak kéréstől és hangulattól függően, de igyekszünk bemutatni a száraz és édes borokat, amelyek készülhetnek sárgamuskotályból, furmintból, hárslevelűből illetve sauvignon blanc-ból.

Családias éttermünk Tokaj óvárosi részén, a főtéren található. Házias, magyaros ételekkel, halételekkel, Tokaji bor különlegességekkel várjuk kedves vendégeinket a 40 fő befogadására alkalmas éttermünkben. Nyári időszakban a 30 fő befogadására alkalmas hangulatos terasszal, illetve bőséges fagylaltválasztékkal állunk vendégeink rendelkezésére. Éttermünk vállalja konferenciák, céges rendezvények lebonyolítását 300 főig.

Többgenerációs családi borászat vagyunk, a három fő Tokaji borfajtát készítjük, ez a furmint, a hárslevelű és a sárga muskotály. Borkóstolóink alkalmával általában 8-10 féle tételt ízlelhetnek, igyekszünk bemutatni a tokaji borvidék, illetve Tállya adottságait. Ezek mellet a vendégházunkban családias hangulatban fogadjuk vendégeinket házias ízekkel, otthonos környezetben.

Találatok száma: 1
A kastély Meinig Arthur építész tervei alapján 1880-1885 között épült. A Tiszadobon élt Andrássyak közül kiemelkedik az építtető, gróf Andrássy Gyula (1823-1890), akinek legkedvesebb tartózkodási helye a világban, Tiszadob volt. Az Andrássy család korabeli élettere és történelme elevenedik meg a kastélyban. Újjászülettek a kastély történetét bemutató kiállítás helyszínei, a földszinti teremsor, illetve a lovagterem, az első emeleti termek közül szinte valamennyi, illetve a toronyszoba két szintje, Andrássy Katinka hálója és az alatta elhelyezkedő dolgozószoba is. A korhű múltat ötvözték egy izgalmas interaktív kiállítással, valamint a látogatók sétálhatnak a megújult kastélyparkban is.

Találatok száma: 2
Az Adrássy-kastély programajánlója Tiszadobon. A kastély 1880 és 1885 között épült. Tervezője Meinig Arthur, akit a gróf arra inspirált, hogy ötvözze egybe a magyar történelmi romantika legnemesebb építészeti elemeit elsősorban a vajdahunyadi vár stílusára hagyatkozva. A kastély kertje a művészi gonddal tervezett és gondozott angol-és francia park volt, benne híresen szép rózsalugasokkal. A Tiszadobon élt Andrássyak közül kiemelkedik gróf Andrássy Gyula (1823-1890), a regényes életű, aki Széchenyi István ifjú barátjaként személyesen részt vett a Tisza –szabályozás monumentális művében.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Andrássy kastély Tiszadob
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár