3973 Cigánd, Fő u. 38. (48.260665894 x 21.892190933)
Művelődési Ház
A kultúra mindig is kiemelt jelentőségű volt a cigándi önkormányzat feladatai között, s jelenleg is az.
Cigándon a növekvő igények miatt elengedhetetlenül szükségessé vált egy kultúrház építése, melyet 1950-ben adtak át. Volt benne olvasóterem, színpaddal rendelkező nagy bálterem, ami egyúttal filmvetítésre is alkalmas volt. Intézményes keretek között működő kulturális életről azóta beszélhetünk. A 60-as évek közepétől igazi művelődési központtá fejlődött az intézmény. A neves fővárosi művészek közreműködésével tartott rendszeres előadásokat a Bodrogköz több településéről, de még Szabolcs megyéből is látogatták. A sokszínűséget igazolja, hogy a Déryné Színház évente 10 alkalommal tartott előadást, író-olvasó találkozókon megfordult itt Jókai Anna, Baranyi Ferenc, neves képzőművészek kiállításaiban gyönyörködhetett a közönség (Vasarely, Jolán Goss Bettelheim, Robert Cope), rendhagyó irodalom órákat tartott Lukács Sándor, Bánffy György.
A kor neves fővárosi művészei közül láthatta többek között Latabár Kálmánt, Besenyei Ferencet, Kabos Gyulát, Hofi Gézát a cigándi és a bodrogközi közönség. Az ország legjelentősebb zenekarai is adtak itt hangversenyeket könnyűzenei műfajban. Ebben az időben 250-300 hivatásos előadóművész fordult meg évente a Művelődési Házban, Kiváló Ifjúsági Klub, Színjátszó Kör működött, itt tartották próbáikat a tánccsoportok, itt működött a mozi is.
Az időközben korszerűtlenné vált 50 éves Művelődési Ház teljes körű felújítását, átépítését határozta el a képviselő-testület, melynek anyagi hátterét 2000. tavaszára meg is teremtette. Az áprilisban még vendégeket fogadó művelődési ház augusztus 20-án már megszépült, átalakult környezetben fogadta a látogatókat. Az átalakítással sikerült elérni, hogy a Bodrogköz legnagyobb befogadóképességű színházterme, mely konferenciák rendezésére is alkalmas Cigándon valósult meg. A felújított Művelődési Ház az ünnepélyes avatáskor Nagy Dezső nevét vette fel.
A cigándi Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár tevékenységével meghatározó szerepet tölt be a Cigánd és a Bodrogköz településeinek közművelődési életében. Alkalmazkodik közvetlen környezete művelődési igényeihez, elvárásaihoz és kielégíti a lakosság művelődési igényeit. Tartalmi munkája igen sokrétű és változatos. Programokat, rendezvényeket szervez kiemelten kezelve a rétegművelődést és felvállalva a kulturált szórakozást. Nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására és azok kibővítésére, megújítására.
Műsorstruktúrájában a már meglévő hagyományokra építő és a folyamatosan fellépő új igényekhez alkalmazkodó, a helyi sajátosságokat is figyelembe vevő programok és formák jelennek meg:
- nemzeti ünnepek, évfordulók méltó megünneplése
- korosztályi művelődést szolgáló rendezvények, programok (gyermek, ifjúsági, felnőtt műsorok, játszóházak, vetélkedők).
- zenés-táncos estek, könnyűzenei koncertek, falunapok, fesztiválok, regionális rendezvények.
- magasabb művészeteket közvetítő előadások, komolyzenei koncertek, kiállítások,
- egyéb formák, a más szervezetek rendezvényeinek befogadása, kiszolgálása
- teljes körűen kiszolgálja a körzet andragógiai és közművelődési igényeit.
- közművelődési tevékenységében tág teret ad a helyi, amatőr és fiatal művészeti kezdeményezéseknek, az alapfokú művészetoktatási intézményekkel jó kapcsolatot ápol.
- támogatja az intézmény mikrokörnyezetének közösségépítő kezdeményezésit
- széles körű együttműködést épít ki a település közintézményeivel, civil szervezeteivel.
- közösségi portálok segítségével gyors és hatékony kommunikációt tart az érdeklődőkkel.
E célok megvalósításában tudatosan támaszkodunk a helyi társadalom közművelődési igényeire, kulturális fogyasztási szokásaira, a hagyományok ápolására. Ehhez a legkorszerűbb módszertani és technikai lehetőségeket igyekszünk használni.
A Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár valóban a kultúra háza, a közösségek igazi színtere.
Városi könyvtár
Az első könyvtárak a református egyház kezelésében már 1898-tól léteztek. 1934-ben már 4 könyvtár működik a településen, az egyháziakon kívül a Levente Egyesület illetve a községi elöljáróság finanszírozásában. A könyvállomány ekkor 600 db volt. Az első nyilvános könyvtár az 1950-ben átadott Művelődési Házban kezdte meg működését 1953 kötettel. 1963 végére a könyvállomány 2949 db volt, a beiratkozott olvasók száma 525 fő, a lakosság 10 %-a. A könyvtár épületének első bővítésére 1986-ban került sor, az addig 63 m2-es alapterület megduplázódott. Az iskolai és községi könyvtár összevonása 1997-ben történt meg, az 1361 db-os iskolai könyvállomány beolvadt a községi könyvtár állományába. A könyvtár életében mérföldkő a Millenniumi Év. 2000. augusztus 20-án önálló épületbe költözött a könyvtár, melynek alapterülete 153 m2-re bővült, a könyvtári dokumentumok száma ekkor már 16061 db, a beiratkozott olvasók száma 631 fő, a lakosság 17 %-a. A könyvtár gyűjteményét folyamatosan fejlesztik, szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítja.
2013-ra a könyvtárat az internetezők is a birtokukba vehették. A gyűjtemény legnagyobb része könyvekből áll, mely jelenleg közel 25 000 példánnyal büszkélkedhet a könyvtár, a nem hagyományos dokumentumok közül gyűjti a hangzó dokumentumokat és a videofelvételeket is. Mára egyre több felnőtt és gyermek iratkozik be. A beiratkozott olvasók több mint fele tanuló, akik egyre inkább igénylik a könyvtári szolgáltatásokat. A Városi Könyvtár rendszeres helyszíne a rendhagyó irodalom-, történelem-, földrajz óráknak, valamint felnőtt-és gyermekprogramoknak ad helyszínt. az óvodás csoportok is rendszeres látogatói.
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 8
A Kisvárdán székelő Kárpátalja Ház az egységes magyar nemzethez való tartozás államhatárok feletti valóságának megéléséhez kíván teret biztosítani a kárpátaljai magyarság számára. A nemzetpolitikai célok érvényesülése mentén a Kárpátalja Ház segíthet megőrizni és feleleveníteni azt a szellemiséget, mely évezredes közös múltunkra visszatekintve egységes nyelvünkben, kultúránkban és történelmünkben lakozik. Feladatunknak érezzük hidat teremteni az anyaországi és az elszakított országrészek magyarsága között társadalmi, kulturális és gazdasági téren.

Szeretnék ajánlani nektek Magyarország egyik eldugott pontjában egy kedves kis szállást, ahol nem csak lustán legelésző pónikkal, harapnivalóan friss levegővel, furán néző szamarakkal, puha angóra nyuszival, bárányokkal, meglepően nyugodt pulykákkal, hanem alpakákkal, igen alpakákkal is találkozhattok.

Találatok száma: 1
A Tisza jobb partján nyújtózkodó bodrogközi kisváros, Cigánd gazdag néprajzi hagyatékot őrzött meg a múltból. A Bodrogközi Múzeumporta jelentős területen elhelyezkedő közérdekű muzeális kiállítóhely. A komplexum három állandó, két időszaki kiállítótérrel és múzeumpedagógiai foglalkoztatóval is büszkélkedhet: a 2013-ban Év Tájháza címet viselő egykori Falumúzeummal, a 2015-ben a Pulszky Társaság által is elismert Sőregi-házzal, a tavaly átadott, szakmailag szintén díjazott Múltkor házával, a Tanítóházban elhelyezett, új, Szösztől a szőttesig időszaki kiállítótérrel és múzeumpedagógiai foglalkoztatóval.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár Cigánd
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár