A BAHART vitorláskikötő láncának legújabb tagjaként az alsóörsi kikötő szeretettel várja a vitorlázókat. A kikötő hullámmentes, megfelelően védett, azonban a kikötőmedence szeles, így kikötéskor, elinduláskor a szél erejével és irányával számolni kell. A kikötő úszópontonos, a hajók biztonságos rögzítése érdekében ajánlott a kikötőmester tanácsai alapján kikötni a hajót. A 150 férőhelyes kikötőben jelenleg még vannak bérelhető helyeink. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.
Kiemelt partner

A Balaton nyugati régiójának legkedveltebb kikötője. Túrázók számára kifejezetten ajánlott a helyi különleges és csodaszép természeti látnivalók, a gasztronómiai finomságok miatt. A kikötőben minőségi választékot nyújtó, kiváló ételekkel és italokkal szolgáló étterem is várja a vitorlázókat. Mindenképpen azt ajánljuk a vitorlázóknak, hogy motorral hajózzanak be a kikötőbe. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.

A BAHART egyik legszebb, legszínvonalasabb és legvédettebb kikötője. A 60 m széles kikötőbejárat az északkeleti szél ellen védettséget nyújt a hajóknak. Északi, északnyugati szélben a belső medence a kemping félszigetén található fáinak jótékony hatása miatt védett. Kiváló tájékozódási pont a kikötőtől keletre magasodó 165 m magas várdomb, a Gömbkilátóval. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.

A BAHART legnagyobb kikötője méltán kedvelt a vitorlázók körében, békés hangulatával, zöld felületeivel nyújt aktív és kellemes kikapcsolódást. Aki Balatonföldvárra érkezik, az a bejárattól balra, a Galamb-sziget mellett találhat vendéghelyet. A földvári kikötő biztonságos, de észak-északnyugati szélben – ugyanúgy, mint a déli Balaton–part minden kikötőjében – van vízmozgás a medencében és figyelni kell a kihajózásnál is. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.

A balatonfüredi kikötőbe vitorlázóknak a legszembetűnőbb tájékozódási pont az állomásépület felett, annak irányába lévő 317 m-es Tamás-hegy, a kikötőmólótól keletre a szívkórház kéménye, valamint Siófok felől érkezve a 253 m-es Meleg-hegy oldalába épített Fehér templom. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.

Családok számára kedvelt kikötői célpont, hiszen a településen található a Balaton legnagyobb homokos strandja és számos gyerekprogram várja az idelátogatókat. Kedvelt túrakikötő, ezért javasoljuk az előzetes tájékozódást a szabad helyekről. A kikötő területén étterem és szálláslehetőség is található. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.

A felújított balatonszemesi kikötőben szép környezet és kiváló parti létesítmények várják a hajósokat. A kikötő környékén a Balaton déli partján szokásos vízmélységek találhatók. A behajózás biztonságos, 190 cm merülésig bármelyik évszakban be lehet menni a kikötőbe. A kikötő erős észak-, északnyugati szélben hullámzik, így kérjük a hajók biztonságos kikötésére figyeljenek. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.

Keresztes György Vitorláskikötő. A kikötő az egész Balaton egyik legvédettebb kikötője, köszönhetően a hosszú mólószáraknak és az előtte fekvő Szúnyog- szigetnek. Ennek takarásában az uralkodó szelek csak nagyon keskeny szögben tudnak befújni. Nyugodt, zárt, családias kikötő, melyet baráti társaságoknak szívesen ajánlunk. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.

Az egyik legkedveltebb kikötő és túracélpont a D-i parton, így rendkívül élénk a hajóforgalom a kikötőmedencében és a két mólófej között. Erős észak-, északnyugati szélben a két mólófej között heves hullámzás jelentkezhet. Ha valaki cirkálva próbálkozik rendkívül határozott és gyors fordulatokkal juthat ki. A kikötő szomszédságában zárt, fövenyes strand, színvonalas szállodák és éttermek nyújtanak kikapcsolódási lehetőséget. A kikötő parti területén 10 tonnás parti daru biztosítja a hajók biztonságos be-és kiemelését.

id. Szívós István Vitorláskikötő. A BAHART igazi gyöngyszeme. Szigliget minden széljárásban biztonságos hely, bár az erős keleti és déli szelek a vendéghelyen megmozgatják a hajókat. A kikötőben színvonalas étterem, szálláslehetőség és játszótér biztosítja a kellemes időtöltést. A bejárat elég szűk, ezért ajánlatos középen behajózni. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.