Barokk színház a Gödöllői Királyi Kastélyban! Impozáns környezet, különleges látnivalók, történelem, művészet és kultúra Gödöllőn. Egyéni vendégeket szombaton és vasárnap, csoportokat előzetes bejelentkezéssel ettől eltérő időpontban is várnak! A gödöllői kastély déli szárnyainak egyikében Grassalkovich II. Antal alakíttatott ki színháztermet, ahol a Budán, Pesten és Győrben is fellépő német vándortársulatok játszottak. A színházat 1867-ben megszüntették, berendezését elárverezték, belső terét két födém beépítésével ismét három szintre tagolták. Ez a szerkezet maradt fenn 1986-ig, amikorra a kastély II. világháború utáni, méltatlan hasznosítási formái következtében az épület állapota erősen leromlott, és a födém leszakadt. A falkutatás a korabeli berendezés és színpadtechnika nyomait is egyértelműen feltárta. Az épületszárny helyreállítása a kétezres évek elején kezdődött, az aktív színházi élet pedig pár éve indult meg.
Kiemelt ajánlat

RaM - ArT Színház előadások Budapest első élményszínházában 2025. A befogadó színházként működő helyszín a minőségi előadások bemutatását tűzte ki célul. Budapesti, vidéki társulatok egyaránt fellépnek az év során. Komoly és könnyűzenei koncertek, valamint gyerekeknek szóló előadások szintén megtalálhatóak a műsoron. Kiváló kikapcsolódás, szórakozás az egész családnak a RAM Színház előadásain!

Belvárosi Színház előadások 2025. Online jegyvásárlás. A Belvárosi Színház Budapest szívében várja a színház rajongóit változatos repertoárral, nagy sikerű darabokkal, kiváló színművészekkel egész évben. A Belvárosi Színház színházterme korszerű építészeti kialakításának, technikájának, kiszolgáló egységeinek és nézőterének köszönhetően egyaránt alkalmas színházi előadások, kamarakoncertek, szórakoztató műsorok, díjkiosztó-, diplomaosztó ünnepségek, sajtótájékoztatók, szakmai előadások, konferenciák, közgyűlések, divatbemutatók, aukciók, céges partnertalálkozók tartására. A klimatizált nézőtér 500 férőhelyes széksorosan berendezve. Kerekesszékek számára 6 hely van kialakítva.

A nagy múltú Vidám Színpad változatos, folyamatosan bővülő repertoárral várja nézőit a 2025-es évadban is. A klasszikus vígjátékok kedvelői éppúgy megtalálják az ízlésüknek megfelelő előadást, mint azok, akik a modern, kortárs vagy akár a zenés színház iránt érdeklődnek. A gyerekeket zenés mesejátékokkal és egyedülállóan kényelmes nézőtérrel várják, ahol minden ülésről zavartalan rálátás nyílik a színpadra.

A Nemzeti Táncszínház előadásai, fellépései online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. Budapest egyedülálló kulturális színtere, a legmodernebb technikával várja a tánc szerelmeseit. A színház legfontosabb feladata a hazai táncművészet képviselete és menedzselése itthon és külföldön. Programkínálatát a műfaji sokszínűség jellemzi.

A Latinovits-Bujtor Játékszín előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel. A Veszprémi Petőfi Színházat Veszprém polgárainak kulturális igénye hívta életre, s ugyanilyen elvárás inspirálta a Színházhoz kapcsolódó Játékszín létrehozását is. A közönség egy rétegének határozott igénye volt a megszokottól, a konvencionálistól eltérő darabokra és művészetre, s természetesen ez igény kielégítésével nem lehetett a nagyszínpadon kísérletezni. A Játékszín, megalakulása óta a modern ember színházi igényeinek kielégítését célozza meg, a kortárs drámairodalom és színházművészet irányait prezentálja. A játszóhelyet 2010. szeptember 25-én Latinovits-Bujtor Játékszínre keresztelték át. Ezzel emlékezve a Veszprémi Petőfi Színház elhunyt igazgatójára, Bujtor Istvánra, Latinovits Zoltán testvérére.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. Az intézmény hallgatói által előadott darabok között megtalálhatjuk a klasszikus és kortárs műveket is. A műfaji sokszínűség garantálja, hogy mindenki megtalálhatja a számára megfelelő előadást. Az előadások az egyetem több játszóhelyén kerülnek megrendezésre.