Ilyenkor érdemes utánajárni, hogy az adott szó pontosan mit is jelent, így ha legközelebb halljuk vagy olvassuk, már nem lesz teljesen ismeretlen. Sőt, akár még a szókincsünkbe is beépíthejük, melynek köszönhetően sokkal választékosabban fogunk tudni fogalmazni.
A jelentese.hu egy online szótár, ami közel 100.000 szó jelentését tartalmazza, ami azt jelenti, hogy bármelyik kifejezésre vagyunk kíváncsiak, nagy eséllyel meg fogjuk találni az adatbázisban. Csak be kell írni a keresőbe a szót, ki kell választani a megfelelő szótártípust és nyomni kell egy entert.
Mikor és miért célszerű használni az online szótárt? Mai írásunkban erről fogunk egy kicsit részletesebben is beszélni.
Attól függően, hogy az emberek melyik generációhoz tartoznak, illetve hogy az ország mely részén nőttek fel, különböző szókinccsel rendelkezhetnek és használhatnak számunkra ismeretlen kifejezéseket vagy szlenget. Ha hallunk egy-egy szót, amit nem értünk, akkor mindenképpen érdemes utánanézni a jelentésének, erre már csak amiatt is szükség lehet, hogy még véletlenül se értsük félre egymást.
Ha idegen nyelvet vagy egy erősen szakmai tantárgyat tanulunk, akkor is találkozhatunk ismeretlen kifejezésekkel, amiknek ismernünk kell a jelentését ahhoz, hogy megérthessük a tananyagot. És persze az is lehet, hogy a munkánkból kifolyólag szükségünk van arra, hogy választékosan fogalmazzunk – akár írásban, akár szóban –, amihez elengedhetetlen, hogy olyan szavakat kezdjünk el használni, amiknek a jelentését korábban nem ismertük.
Az egyik legfontosabb érv, ami az online szótár mellett szól egyértelműen, az az egyszerű, kényelmes használat, hiszen tulajdonképpen csak internetkapcsolatra van szükség ahhoz, hogy utána tudjunk nézni a szavak jelentésének.
Mivel az adatbázis folyamatosan frissül, ezért biztosak lehetünk benne, hogy mindig naprakész adatokat fogunk látni. Ráadásul teljesen ingyenesen áll rendelkezésünkre a szolgáltatás.
Az online szótárban nemcsak a számunkra idegen vagy szleng kifejezésekre tudunk rákeresni, hanem a magyar kereszt- és utónevekre is. Közel 4000 név jelentését és eredetét tudjuk elolvasni.
Nagyon bosszantó tud lenni, amikor hallunk vagy olvasunk egy olyan szót, aminek nem ismerjük a jelentését. Különösen igaz ez akkor, ha többször belefutunk ugyanabba a szóba, ha több szöveg- vagy beszédkörnyezetben is találkozunk vele, de még mindig nem értjük teljesen.
Ilyenkor remek megoldást jelent, ha felkeressük a jelentese.hu online szótárt, itt ugyanis több ezer szó jelentésének tudunk utánanézni.
Megosztás
Kapcsolódó témák: