Idegenforgalmi szempontból kiemelkedő a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely. A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas, kiterjedt halom áll. Az egyik földhalomba vágott szelvény mintegy hatezer év egymásra rétegződött településnyomait, leletanyagait szemlélteti. Sikerült kibontani a táj X-XII. századi nagyhatalmú családja, a Csolt nemzetség Árpád-kori monostorának maradványait is. A háromhajós bazilikával, szerzetesi cellákkal, belső udvarral rendelkező kolostort a X-XII. században emelték, igényes kőmunkákkal. A kolostor gazdag leletanyagát a később épített, hatalmas Wenckheim borpincében állították ki. Az állandó kiállítás - mely a domb történetét mutatja be az újkortól a török hódoltság koráig - 1982. augusztus 25-én nyílt meg. A Mágori domb azóta régészeti és természetvédelmi védettség alatt áll.

A nagyszalontai pásztorcsaládból származó Sinka István sok szállal kötődött Vésztőhöz. Közel tíz évet élt a településen, a falu határában lévő Mágor-pusztán volt számadó juhász (itt készült A fekete bojtár vallomásai című regénye) és innen indult el a hírnév felé. Sinka István Emlékház és Helytörténeti Múzeum Sinka István születésének 90. évfordulójára, és az I. Országos Földmunkáskongresszus emlékére létesült Vésztőn 1987-ben.

A település főutcáján található vésztői Mesterségek Háza és Tájház a 19. század második felében gazdaháznak épült. A tájház ettől az időszaktól kezdve mutatja be a település néprajzi gyűjteményét, az utcai szoba és a konyha enteriőr kiállításával. Az épület további helyiségei kézműves mesterségek számára vannak berendezve. Például szövőszoba a lakószobában, kosárfonás- és fazekas mesterség a nyári konyhában, kézműves foglalkoztató a pajtában.

Vésztő-Mágor a Sárrét idegenforgalmi zászlóshajója, amely méltó az európai hírnévre is. Idegenforgalmi szempontból kiemelkedő a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely. A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas, kiterjedt halom áll. Az egyik földhalomba vágott szelvény mintegy hatezer év egymásra rétegződött településnyomait, leletanyagait szemlélteti.