2025.01.01 (szerda) - 2025.12.31 (szerda)
2600 Vác, Köztársaság út 19. (47.779697 x 19.12618)
A klasszicizáló barokk stílusban épült egyemeletes, belső udvaros Pannónia Ház az eltelt évszázadok során működött már kocsmaként, fogadóként, kereskedőházként, színházként, moziként, de volt itt korábban étterem, sörfőzde, pártiroda és múzeum is. A reformkorban az ország legismertebb színészei érkeztek ide egy-egy darabbal, az akkori Aranyszarvas Vendéglőben vándorszínészként Petőfi Sándor is megfordult. Most, a vendéglő egykori éttermében Sajdik Ferenc egyedülálló, attribútumokkal (karakterizáló tárgyakkal) kiegészített portréi kaptak helyet.
Sajdik az 1980-as évektől készít képkeretekbe foglalt, pasztell karikatúrákat számára fontos történelmi személyiségekről, képzőművészekről, színészekről, írókról. Minden portréja kuriózum: a keretekre a művész különféle applikációkat erősít, agyagszobrokat, vagy akár hétköznapi tárgyakat, melyek az ábrázolt személy életművét szimbolizálják.
A földszinti nagyteremben sorakoznak a jellegzetes Sajdik-karikatúrák. Utánozhatatlan stílusú, könnyed vonalakkal megrajzolt és sajátosan színezett állatfigurái, elképzelt élethelyzetei csalnak mosolyt a látogatók arcára.
Külön teremben sorakoznak Váccal kapcsolatos alkotásai. Sajdik Ferenc a városi Duna-korzón tett sétái során ismerkedett meg Papp László műgyűjtővel, akinek Eszterházy utcai galériája előtt rendszeresen megállt. A barátságból -némi unszolással- születtek a városhoz köthető táblaképek. Váci utcarészletek, jelenetek és a város történelmi eseményei jelennek meg Sajdik-köntösbe csomagolva.
A gyerekteremben köszönnek a vendégekre a Civakodó Cipőikrek, Madárvédő Golyókapkodó, a Ho-Ho-ho Horgász, Pom Pom és Gombóc Artúr. Csukás István mesehőseit Sajdik Ferenc formálta meg, közös munkájukból pedig ma is nagyon népszerű rajzfilm-sorozatok születtek. A színes teremben kényelmes puffokban üldögélve néhány epizódot is meg lehet nézni múzeumlátogatás közben.
A Sajdik Gyűjteményhez és a Pannónia Házhoz tartozik Kolodko Mihály, Vácon élő szobrászművész közelmúltban felállított három alkotása is: Mária Terézia, Morzsa kutya és Csúzli miniszobrai, a vasútállomástól a Diadalívig tartó útvonalon.
Tárlatvezetésünkön vendégeink olyan izgalmas kérdésekre is választ kaphatnak, miszerint: Miért nem lépett zsoké édesapja nyomdokaiba a kis Ferenc? Hogyan találkozott Csukással? Melyik figurát tette volna el láb alól Csukás, és lett Sajdik a megmentője? Mi a legerősebb motivációja? Milyen véleménnyel van a figuráit miniszoborként megjelenítő Kolodko Mihályról? Hogyan él ma a művész?
A Sajdik életművet bemutató állandó kiállítás keddtől vasárnapig, 10 és 17 óra között várja a látogatókat.
Jegyárak:
Teljes árú: 1800 Ft
Kedvezményes (diák, nyugdíjas, 26 év alatti, 62 év feletti): 900 Ft
Csoportkedvezmények (10 fő felett):
Felnőtt: 1200 Ft
Diák, nyugdíjas, 26 év alatti, 62 év feletti: 600 Ft
Tárlatvezetés 10 fő alatt: 2500 Ft
10 fő felett: 8000 Ft
A megvásárolt belépőjegyekkel szintén látogatható Vác Öntöttvas Gyűjteménye. A több száz tárgyból álló tárlat anyagát Berczelly Attila magángyűjtőtől vásárolta meg a város. A kiállítás az európai öntöttvas művesség remekeit mutatja be, főleg német, cseh, osztrák, orosz és magyar öntödék, 1850-1950 között készült munkáinak felvonultatásával.
Nyitvatartási időben szintén látogatható a Pannónia Ház hangulatos belső udvara és a kert sarkában kiállított kerámia Életfa és Tündérkert, melyet Vertel Andrea gödi keramikusművész figurái töltenek meg.
2025.01.01 - 2025.12.31
Vác
Találatok száma: 2
A Dunakanyar szívében, Verőce és Vác között, közvetlenül a Duna partján fekszik a Camelot Club Hotel***. Különleges étel- és italválaszték, rusztikus bútorokkal berendezett klimatizált szobák várják a hozzánk látogatókat. Szobáink tágasak, rusztikus, faragott fa bútorokral vannak berendezve, stílusosan igazodva a szobákból elénk táruló természet igaz szépségéhez. Vác és Verőce között a 12-es főútnál, körforgalomtól 2 km-re, közvetlenül a Duna parton.

A Látogatóközpont célja az élménynyújtás, ismeretterjesztés, közösségteremtés. Szívesen fogadják a zarándokokat, a Vác városába kulturális programokra érkező turistákat, kirándulókat, valamint a Duna bal partját kerékpárral felfedező aktív túrázókat is. A turisztikai nyitás jegyében az egyházmegye hívők és nem hívők számára is lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy a Püspökség szellemiségébe betekintsenek és egyben jobban megismerjék a Katolikus Egyház történetét és értékeit.

Találatok száma: 6
A Code27-nél megfelelő technikai háttérrel rendelkezünk, ezáltal lehetőséget tudunk nyújtani a vízisport szerelmeseinek, hogy széles körben megismerhessék és megtanulhassák a jet-ski használatát. Lehetőség van saját jet-ski használatra, illetve általunk biztosított gépek bérlésére is! Szeretettel várjuk mindazokat, akik a vizes és egyben technikai sportok iránt érdeklődnek, próbára tennék saját képességüket, valamint ügyességi, erőnléti és fizikai állapotukat fejlesztenék. A tudás elsajátításával az élményfaktor garantáltan tovább sokszorozható. A vízen való száguldás és eközben a víz közvetlen közelsége mással összehasonlíthatatlan örömet okoz. 200 méteres homokos partunk kitűnő lehetőséget nyújt napozásra, strandolásra. Beach bárunk hideg italokkal zenével vár titeket.

A Dunakanyarban járva, várjuk kedves vendégeinket Vácott (Budapesttől 34 km-re) a Duna-parti Halászkert Étteremben hal, szárnyas, sertés, marha és egyéb ételkülönlegességekkel, valamint villányi, egri, szekszárdi, balaton vidéki és tokaji borspecialitásokkal. Éttermünk 120 férőhelyes terasszal (melyből 70 fedett), és 50 ülő és 70 álló férőhelyes teremmel rendelkezik. Vállaljuk családi és céges rendezvények, konferenciák, karácsonyi partyk, esküvők, osztálytalálkozók lebonyolítását, akár kitelepüléssel is…

A Kertünk nem csak egy bár pazar kilátással, hanem egy csodahely, a szabadidős mindent- vagy semmittevés melegágya, ahol szívesen fogadunk kutyával és lurkóval, egyedül, párban vagy barátokkal, egy kis kiszakadásra a városi pörgésből. Érkezz akár bringával, túrabottal vagy hintóval, gyere egyedül, párban, barátokkal, vagy családosan, nálunk megleled a helyed a szilvafa árnyékában! Töltődj fel a város felett a Dunakanyar látványával, házi finomságokkal, friss levegővel, fülbemászó muzsikával, jóleső mozgással, kreatív alkotással, szabadsággal!

Jól szeretné érezni magát? Akkor engedje meg, hogy meghívjuk Vác egyedülállóan háromszögletű, barokk stílusú, gyönyörű főterére. A harangjáték és a szökőkút szomszédságában található Pampalini Étterem hangulatos teraszán, egy kellemes ebéd vagy vacsora igazi élményt kínál! Ételeink különleges kulináris élményben részesítik a hozzánk betérő látogatókat! Az ételeink elkészítéséhez prémium minőségű alapanyagokat használunk, hogy vendégeink elégedetten távozzanak tőlünk. A különböző étkezési szokások követői is megtalálhatják éttermünkben a finom falatokat!

A Rubra Art Lounge a brit pub-kultúra jegyeit hordozó étterem, amely nem csak a külsőségekben és az ételekben, hanem az itt megrendezett programokkal és egyedi stílusával is új irányt mutat. Az ízletes ételeken kívül a kultúra és a művészet is felkerül az “étlapunkra”. Folyamatosan lehetőséget biztosítunk helyi művészek, valamint az ifjú tehetségek kiállításaira, otthont adunk számos kulturális programnak is, legyen szó akár irodalmi estről vagy zenei programokról. Az étterem kitűnő választás családi-, baráti- és üzleti találkozásokhoz is. Elegáns, exkluzív változatosságának és barátságos hangulatának köszönhetően könnyen első számú törzshelyükké válhat.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Sajdik Ferenc kiállítás Vácon, a karikaturista életmű-kiállítása a Pannónia Házban
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár