Kiemelt ajánlat
2025.01.01 (szerda) - 2025.12.31 (szerda)
1185 Budapest - 18. kerület - Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (47.439816 x 19.224096)
Érdekli a repülés világa? Kíváncsi, hogy működik egy forgalmas légikikötő? Szeretne betekinteni a kulisszák mögé? Jelentkezzen programunkra! Utunk során eljutunk a repülőtér olyan területeire is, ami nemcsak az utasok, de még a reptéri dolgozók jelentős része elől is elzárt! Megnézzük a forgalmi és műszaki előtereket, a futópályákat, a navigációs berendezéseket, a radarokat, valamint rengeteg, eddig titkos helyszínt. Tartson velünk! A repülőtér életét bemutató programunk során betekintést nyerhetünk a repülőtér titkaiba.
Túratípusok:
Nyilvános reptérlátogatás
Háromórás élménytúra a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmi előterén. Malév Ikarus autóbuszainkkal kb. 40 km-t teszünk meg az állóhelyek, gurulóutak és futópályák környékén, hogy minél közelebbről nézhessük a fel- és leszálló, valamint a kiszolgálás alatt álló repülőgépeket. A túra érinti a repülőtéri tűzoltóbázist, ahol megmutatjuk az ország legnagyobb és legdrágább tűzoltóautóit, kiderül, milyen feladataik vannak a reptéri lánglovagoknak. A látogatás programja sosem állandó, mindig a legnagyobb és leglátványosabb gépek indulásához, érkezéséhez igazítjuk a kiszállásokat a futópályák mellett és a forgalmi előtér szélén. A túra egyik leglátványosabb eleme, amikor a bevezető fénysorban állva a fejünk fölött 40 méteren húznak el az érkező járatok. Túravezetőink nemcsak az eseményeket narrálják, hanem igyekeznek bemutatni a légiközlekedési iparág működését napjainkban.
Családbarát túra
Kétórás élménytúra a repülőtér forgalmi előterén, melyet alapvetően kisgyermekes családok (3-6 év) számára ajánlunk. Túravezetőink a korosztály igényeit szem előtt tartva állítják össze a programot, amely jellemzően 1-2 kiszállást tartalmaz a repülőtér leglátványosabb pontjain, a forgalmi előtér szélén, illetve az aktív futópálya mellett. Megmutatjuk az érkező- és induló járatokat, a földi kiszolgálást, de mesélünk a gyerekeknek arról is, hogyan lehet valakiből pilóta, légiutas-kísérő, vagy légiforgalmi irányító, mi történik a repülőgépen, mielőtt megérkeznek az első utasok, egyáltalán hogyan kell felkészülni egy repülős utazásra. Kollégáink játékos formában mutatják meg ennek a különleges kisvárosnak a titkait, igyekeznek kedvet teremteni a légiközlekedés ismert és kevésbé ismert szakmáihoz. A járatot szintén Malév Ikarus autóbuszaink egyike teljesíti.
Éjszakai túra
Amikor lenyugodni készül a Nap, mi akkor indulunk a forgalmi előtérre. Különleges hangulatú kirándulás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött, ahol az érkező és induló gépek mellett a légikikötő fényei játsszák a főszerepet. A háromórás program során több alkalommal szállunk ki a Malév Ikarus autóbuszunkból, hogy szinte karnyújtásnyira legyünk a guruló repülőgépektől. Túravezetőink nemcsak a körülöttünk zajló eseményekről mesélnek, részletesen elmagyarázzák a repülőtér éjszakai működését, az 5500 különféle lámpatest és fényforrás szerepét, kiderül, miért búzavirágkék fénnyel világítják ki a gurulóutakat, mit jelentenek az egyes fényjelzések, hogyan navigálnak a pilóták rossz látási viszonyok között földön és levegőben egyaránt, hogyan működik ilyenkor az irányítótorony.
VIP reptérlátogatás
Egyedülálló program, mely felér egy időutazással. Előteres Zsiguli? Wartburg? Volvo 245 Transfer? Te döntöd el, melyik járműből szeretnéd megnézni a repülőteret. A keretek között magad szabnád meg az útirányt, vagy táborozzunk le valahol fotózni? Mindennél jobban érdekel a repülőgépek földi kiszolgálása, vagy a futópálya mellett töltenél egy fél délutánt? Ha jobban szeretnél egy kötetlen programot, ahol akár magad, akár szűk baráti köröd, akár családod venne részt egy reptérlátogatáson, dedikált sofőrrel és idegenvezetővel, más látogatók nélkül, válaszd a VIP reptérlátogatást! Túravezetőnk csak a te kérdéseidre válaszol! Annak sincs akadálya, ha a túra során többször szeretnél ugyanarra a pontra visszatérni és fotózni. Egyeztess előzetesen kollégánkkal, hogy mikor szeretnétek jönni, melyik autóval indulnátok el a forgalmi előtérre, mire vagytok kíváncsiak.
Csoportos reptérlátogatás óvodásoknak, iskolásoknak
Óvodásoknak és alsósoknak kétórás, felsősöknek és középiskolásoknak háromórás élménytúra a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmi előterén. A tartalmat az adott korosztály igényeihez igazítják túravezetőink. Játékos fizika, repülős történetek és mesék a kicsiknek, orientációs program a pályaválasztás előtt álló iskolásoknak. Ami minden túrában közös, hogy mindig a legjobb helyről figyeljük a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát. Látvány, élményszerű tanulás, gyermekbarát túravezetők. Megmutatjuk az érkező- és induló járatokat, a földi kiszolgálást, de mesélünk a gyerekeknek arról is, hogyan lehet valakiből pilóta, légiutas-kísérő, vagy légiforgalmi irányító, mi történik a repülőgépen, mielőtt megérkeznek az első utasok, egyáltalán hogyan kell felkészülni egy repülős utazásra. Kollégáink játékos formában ismertetik meg ennek a különleges kisvárosnak a titkait.
Csoportos reptérlátogatás felnőtteknek
Céges csapatépítés? Kirándulás barátokkal, egyesülettel? Háromórás élménytúra a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmi előterén. Malév Ikarus autóbuszainkkal kb. 40 km-t teszünk meg az állóhelyek, gurulóutak és futópályák környékén, hogy minél közelebbről nézhessük a fel- és leszálló, valamint a kiszolgálás alatt álló repülőgépeket. A túra érinti a repülőtéri tűzoltóbázist, ahol megmutatjuk az ország legnagyobb és legdrágább tűzoltóautóit. A látogatás programja sosem állandó, mindig a legnagyobb és leglátványosabb gépek indulásához, érkezéséhez igazítjuk a kiszállásokat a futópályák mellett és a forgalmi előtér szélén. A túra egyik leglátványosabb eleme, amikor a bevezető fénysorban állva a fejünk fölött 40 méteren húznak el az érkező járatok. Túravezetőink nemcsak az eseményeket narrálják, hanem igyekeznek bemutatni a légiközlekedési iparág működését is.
Hangártúrák
Tudod hogyan zajlik a repülőgépek ápolása, karbantartása? Láttál már szétszerelt utasszállítót? Érdekel, hogyan dolgoznak a repülőgépszerelők, hogyan férnek hozzá a legkisebb, legeldugottabb rekeszekhez a fedélzeten? Megnéznéd, hogyan történik egy nagy utasszállító vagy cargogép nagyjavítása? Hangártitkok élőben! Tarts velünk 2025-ben is az Aeroplex hangárába, ismerd meg a különleges csarnok kulisszatitkait. A rendhagyó túra az Aeroparkból indul, a csoport a meghirdetett napokon közel 3 órát tölt el a karbantartóbázis hangáraiban.
További információkért érdeklődjön honlapunk és elérhetőségeinken!
Amennyiben felkeltette érdeklődését programunk, használja az online foglalási lehetőséget!
Érdeklődését a lehető leghamarabb visszaigazoljuk e-mailben vagy telefonon.
2025.01.01 - 2025.12.31
Budapest
További ajánlataink
2025. április
2025.04.18
Reptérlátogatás Budapest 2025. Egyéni, csoportos és éjszakai reptérlátogatás az Aeroparkban
Éjszakai reptérlátogatás - Nyilvános 3 órás éjszakai túra
2025.04.18
Éjszakai túra Budapesten 2025. Repülőtér látogatás a kivilágított Liszt Ferenc repülőtéren
Nyilvános 3 órás éjszakai túra
2025.04.18
Aeropark programok Budapest 2025. Események, rendezvények

Liszt Ferenc Repülőtér programok 2025. Események, rendezvények az Aeroparkban

Reptérlátogatás - Nyilvános 2 órás családbarát túra

2025.04.18 - 2025.04.21

Reptérlátogatás - Nyilvános 3 órás túra

2025.04.19

2025.04.24
Aeropark programok Budapest 2025. Események, rendezvények
Reptérlátogatás - Nyilvános 2 órás családbarát túra
2025.04.24
Reptérlátogatás Budapest 2025. Egyéni, csoportos és éjszakai reptérlátogatás az Aeroparkban
Reptérlátogatás - Nyilvános 2 órás családbarát túra
2025.04.24 - 2025.04.27
Reptérlátogatás Budapest 2025. Egyéni, csoportos és éjszakai reptérlátogatás az Aeroparkban
Reptérlátogatás - Nyilvános 3 órás túra
2025.04.25
Reptérlátogatás Budapest 2025. Egyéni, csoportos és éjszakai reptérlátogatás az Aeroparkban
Éjszakai reptérlátogatás - Nyilvános 3 órás éjszakai túra
2025.04.25
Éjszakai túra Budapesten 2025. Repülőtér látogatás a kivilágított Liszt Ferenc repülőtéren
Nyilvános 3 órás éjszakai túra
2025.04.25
Aeropark programok Budapest 2025. Események, rendezvények
Éjszakai reptérlátogatás - Nyilvános 3 órás éjszakai túra
2025.04.25
Liszt Ferenc Repülőtér programok 2025. Események, rendezvények az Aeroparkban
Éjszakai reptérlátogatás - Nyilvános 3 órás éjszakai túra
2025.04.26

2025. május
2025. június
2025. július
2025. augusztus
2025. október
2025. januártól decemberig
Találatok száma: 4
A budapesti repülőtértől nem messze fekvő háromszintes, modern, mediterrán hangulatú épület üzletemberek, turisták, valamint diákok és sportolók számára egyaránt kellemes szálláslehetőséget biztosít. Zömében 2-3 ágyas, légkondicionált, kábel TV-vel, internet csatlakozóval, zuhanyzóval, wc-vel ellátott szoba várja kedves vendégeit, valamint 2 apartman is rendelkezésre áll. A harmadik szinten 29 fő számára 7 db olcsóbb kategóriájú, 2-3-4 ágyas szoba került kialakításra, melyekhez közös vizesblokk tartozik az emeleten.

A Ráday panzió egy kedves kis szálló Budapest 18. kerületben. Ajánljuk átutazóknak, reptérről érkezőknek, pároknak, akik csak néhány órára keresnek szállást. A kellemes hangulatú, pótágyazható szobák klímával, televízióval és fürdőszobával felszerelve várják a pihenni vágyókat. Külön kérésre reggeli és vacsora igényelhető.

Találatok száma: 10
Budapest XVIII. kerületében található éttermünk hosszú idők óta, a baráti összejövetelek, a sikeres üzleti ebédek, a meghitt családi események találkozó helye. Kedves kiszolgálással, megújult hangulatos belső térrel, a magyar gasztronómia legjavát összeválogatva, sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját! Éttermünkben Szép Kártyát elfogadunk!

Éttermünk célja a jó értelemben vett vidéki konyha megteremtése. Minőségében, frissességben, otthonos hangulatában, minden a minőségi vendéglátás jegyében. A vidéki konyha számunkra a hagyományos ízeket jelenti, ezért az étlapon a szezonális fogások mellett mindig helyet kap pár közkedvelt, tradicionálisan kisvendéglős étel, azok számára, akik igazi vasárnapi ebédekre, jóízű családi vacsorákra vágynak. A konyha alapját az egyszerű, de ugyanakkor kiváló minőségű alapanyagokra építkező ételek adják. A kicsiknek gyerekmenüvel kedveskedünk.

Új Tündérkert Étterem, Nosztalgia Kávéház és Cukrászda. Pestszentlőrinc büszkesége a Tündérkert. Konyhánk a hagyományos magyar alapokon nyugszik a kor igényeinek megfelelően kicsit átdolgozva, melyben itt-ott némi mediterrán ill. keleti elemeket is felfedezhetünk. Ételeink elkészítésénél a “slow food” jegyében csak válogatott alapanyagokat használunk, mellőzve az elkészítést meggyorsító különféle sűrítőket, mártásporokat ill. késztermékeket. Ételeinkre érdemes a megszokottól kicsit többet várni, mert ízük önmagáért beszél. Záró fogásként kóstolják meg klasszikus tortáinkat ill. egyedi ízvilágú süteményeinket.

Mind a cukrászat területén, mind éttermünkben követjük a trendeket, a klasszikus tételek mellett az újdonságokra nyitott Vendégeink részére is kínálunk süteményeket, ételkülönlegességeket. Az elmúlt évszázad kávéházak szellemiségéhez kívánunk hűek maradni, egy pezsgő, mindig érdekes, mindig újat adó kis sziget a mindennapok rohanásában.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Repülőtér látogatás Budapesten a Liszt Ferenc Repülőtéren, titokzatos kisváros a kulisszák mögött
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0