Zselic
A Zselic tájegység a Dunántúlon. Baranya megye és Somogy megye területén fekszik. A Dunántúli-dombságban található, azon belül is a Mecsek és Tolna-Baranyai-dombságban. A Zselic legjelentősebb települései közül néhány: Kaposvár, Ibafa, Almamellék, Szenna, Bárdudvarnok.
ESEMÉNYEK
OktóberFest Igal 2024. Sörkülönlegességek, sörakciók és bajor ételek kavalkádja 2024. október 12. (szombat)
Egész nap sörkülönlegességekkel, sörakciókkal és bajor ételekkel várjuk a helyi büfékben. A délután folyamán zenés műsorral, színes népviseletbe öltözött fellépőkkel és hagyományos sramli zenével kedveskedünk a vendégeknek.
Kaposvári Sportcsarnok programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 19. (szombat)
Programok, koncertek, rendezvények a Kaposvári Városi Sportcsarnokban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Magyarországon népszerű előadók rendszeresen fellépnek a csarnokban. A helyszín adottságaiból adódóan sokféle műfaj eseményeinek megrendezésére van lehetőség.
Vendel-napi búcsú Magyarlukafa 2024 2024. október 20. (vasárnap)
Magyarlukafán 1985 óta minden évben megtartják az immár híres Vendel-napi búcsút. 2024-ben a XXXVIII. Vendel-napi Búcsú október 20-án, vasárnap lesz.
Pál Ferenc atya előadásai 2024 2024. október 24. (csütörtök)
Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. A fiatalok számára érzékeny témaválasztás és a sajátos előadásmód következtében a kezdetben többnyire csak katolikus fiatalokat vonzó előadásai rövid idő alatt igen népszerűek lettek. A hallgatósága mára életkor és vallás tekintetben is ...
Szivárvány Kultúrpalota programok 2024 Kaposvár 2024. október 25. (péntek)
Az országosan védett műemlék épület méltó helyszíne a város kulturális és művészeti eseményeinek, zenei rendezvényeknek, hangversenyeknek, színpadi előadásoknak, konferenciáknak, valamint eredeti funkcióját megőrizve a Szivárvány filmklubnak.
Vujity Tvrtko előadásai 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 25. (péntek)
Vujity Tvrtko előadásai 2024. Online jegyvásárlás! Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét! A Túl minden határon-est ...
Úszó Országos Bajnokságok 2024 2024. november 6. (szerda) - 2024. november 9. (szombat)
XX. ORSZÁGOS RÖVIDPÁLYÁS BAJNOKSÁG
Úszó Országos Bajnokságok 2024-ben országszerte. A Magyar Úszó Szövetség nyíltvízi és medencés versenyei korosztályok szerint. Programajánló.
Csernus-estek 2024. Dr. Csernus Imre pszichiáter előadásai, online jegyvásárlás 2024. november 13. (szerda)
Dr. Csernus Imre országosan ismert pszichiáter előadásain vehetnek részt az érdeklődők számos nagyvárosban 2024-ben is. A komolyabb hangvételű előadásai mellett társaival együtt improvizációs és könnyedebb témájú esteket is tart.
Ki nevet a végén? - Dr. Csernus Imre és Aranyosi Péter közös estjei 2024 2024. november 13. (szerda)
Ki nevet a végén? - Dr. Csernus Imre és Aranyosi Péter közös estjei több helyszínen online jegyvásárlási lehetőséggel. Az élet show-ja, a humor és a pszichológia találkozása.
Illúzió Mesterei 2024 / 2025. Előadások és online jegyvásárlás 2024. november 16. (szombat)
Az Illúzió Mesterei előadások országszerte 2024 / 2025-ben! Világhírű bűvészek és az ország legjobb illuzionistái most együtt! Las Vegas, New York, Peking, Dubaj, Párizs és Monte Carlo színpadai után készek arra, hogy a hazai közönséget is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a ...
PROGRAMOK
Kaposvár játék program, szabadtéri nyomozós, fejtörős, kalandos, rejtélyes és kalandos csapatjáték 2024. szeptember 16. (hétfő) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Fogd a mobilod és ismerd meg Kaposvárt egy kalandor szemével! Tölts el néhány órát a barátaid vagy családod társaságában! Kapcsolódjatok ki egy fergeteges kalandjáték keretein belül, miközben megismerhetitek Kaposvár néhány nevezetességét. Programunk egy szabadtéren játszható csapatjáték, mely nyomozós, ...
Fekete harkály tanösvény Kaposvár-Töröcske, ökotúra a Zselicben, a Duna-Dráva Nemzeti Park területén 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Kaposvár-Töröcske határában, 2010-ben átadott tanösvény különlegessége, hogy a megszokott táblák helyett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapjáról letölthető vezetőfüzet segítségével járható be. A terepen való tájékozódást GPS koordináták, kinyomtatható térkép, irányjelző nyilak és a fákra ...
Kaposvári Nagypiac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Friss termékekó, nagy áruválaszték és egy-egy kedves szó és mosolyal a kaposvári nagypiacon. Szezonális időszakban megtalálhatják a virágosokat és a palántásokat is, illetve őstermelőket és gombaárusokat váltakozó számban az idénynek megfelelő termékekkel.
Rippl-Rónai Villa programok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Változatos programok várják az érdeklődőket a Rippl-Rónai Villában. Az állandó program, hogy a kiállítás megtekintése mellett a Virtuális Valóság szobában virtuális utazást tehetnek Rippl- Rónai József Szobarészlet című festményében. A Képzőművészeti programjuk középiskolásoknak, általános iskolásoknak és ...
Szigetvári úszásoktatás a Gyógyfürdő tanuszodájában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az uszoda nem csak a város általános és középiskolásai, valamint a kistérség diákjai számára biztosítja iskolai oktatás keretében az úszásoktatást, hanem az egészség-megőrzés területén a lakosság szélesebb körének is lehetőségeket kínál. A létesítményben - gondolva a mozgáskorlátozottakra is - ...
Arany János kiállítás Kaposváron a Rippl-Rónai Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A 2017-es Arany János-emlékév alkalmából készült ez az informatív kiállítás. Az író balladaköltészetére került a fő hangsúly. A somogyi származású festőzseni, Zichy Mihály illusztrálta Arany remekműveit, többek közt a két nagyalakú balladáskönyvet, amelyek helyet kaptak a kiállítás vitrinjeiben. Az ...
Gyűrűfűi ökofalu séta, fedezze fel a természet szépségeit és a település értékeit! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Szent László tanösvény indító, térképes táblája a falu szívében, a Lovastanya Vendégház mellett áll. 10 db kétoldalas nagy, és 10 kis tábla segítségével, 2,7 km. hosszan mutatja be a falu múltját, jelenét és a környék természeti kincseit.
Szigetvár Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Szigetvári piac hétfőtől péntekig 6:00 és 17:00 óra között, szombaton 6:00 és 12:00 óra között van nyitva.
Almamelléki Erdei Vasút programok 2024 2024.05.01. (szerda) - 2024.10.27. (vasárnap)
Sajátos turisztikai élményt nyújt az erdei vasút, a „ZSELICI CSÜHÖGŐ”. Az ország legkeskenyebb nyomtávú vasútja Almamellék és Sasrét között közlekedik. Az üzemet Biedermann báró hozta létre 1901-ben. A pálya széles, szép panorámájú völgyön halad, 6 km hosszban. A kiinduló állomáson erdészeti és kisvasúti ...
JEGYEK ONLINE
Kaposvári programok 2024 / 2025. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. szeptember 16. (hétfő) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Fogd a mobilod és ismerd meg Kaposvárt egy kalandor szemével!
Változatos programok, fesztiválok, rendezvények, események Kaposváron.
Csiky Gergely Színház Kaposvár előadások 2024 2024. szeptember 17. (kedd) - 2024. szeptember 21. (szombat)
Kaposváron színes repertoárral, klasszikus művekkel, kortárs szerzők alkotásaival, prózai és zenés darabokkal várja a Csiky Gergely Színház a közönséget. A népszerű színház a nagyszínpadi előadások mellett a Stúdiószínpadon elsősorban kísérleti jellegű darabokat mutat be. A kaposvári Csiky Gergely Színház ...
Pécsi Rita előadásai 2024 / 2025. Kaposvár online jegyvásárlás 2024. szeptember 26. (csütörtök)
A nevelés az élet szolgálata címmel Pécsi Rita előadássorozata Kaposváron 2024 / 2025-ben. Online jegyvásárlás!
Roxínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 28. (szombat) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Roxínház előadások 2024. Célunk, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a zene, tánc és a színház világával, közreműködésükkel zenés darabokat mutassunk be. Repertoárunkból a komplett színházi előadásokon kívül félórás musicalválogatástól a két órás operett és musical-estig vállalunk fellépéseket.
Pál utcai fiúk előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 28. (szombat) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
A Pál utcai fiúk
A Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc regénye nyomán készült előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, ...
Család ellen nincs orvosság komédia előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 4. (péntek)
Ray Cooney, Család ellen nincs orvosság bohózatának előadásai 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel.
Pottyondy Edina stand-up estjei 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 4. (péntek)
Pottyondy Edina stand-up fellépések, előadások 2024. Online jegyvásárlás! Megérkezett Pottyondy Edina új estje, a Démonok és hormonok. Terápiás stand up a körülöttünk élő és a bennünk lakó démonokról. Terápia, démonok, hormonok, Pottyondy... Mit érez ha ezeket hallja?
Kaposvári Sportcsarnok programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 19. (szombat)
Programok, koncertek, rendezvények a Kaposvári Városi Sportcsarnokban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Magyarországon népszerű előadók rendszeresen fellépnek a csarnokban. A helyszín adottságaiból adódóan sokféle műfaj eseményeinek megrendezésére van lehetőség.
Pál Ferenc atya előadásai 2024 2024. október 24. (csütörtök)
Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. A fiatalok számára érzékeny témaválasztás és a sajátos előadásmód következtében a kezdetben többnyire csak katolikus fiatalokat vonzó előadásai rövid idő alatt igen népszerűek lettek. A hallgatósága mára életkor és vallás tekintetben is ...
Szivárvány Kultúrpalota programok 2024 Kaposvár 2024. október 25. (péntek)
Az országosan védett műemlék épület méltó helyszíne a város kulturális és művészeti eseményeinek, zenei rendezvényeknek, hangversenyeknek, színpadi előadásoknak, konferenciáknak, valamint eredeti funkcióját megőrizve a Szivárvány filmklubnak.
PROGRAMHELYEK
BábSzínTér Kaposvár
A Báb-Szín-Tér Közhasznú Alapítvány célja a bábszínházi kultúra ápolása, bemutatása, egy állandó bábszínházi műhely létrehozása Kaposváron. Az alapítvány tevékenysége a művészi és pedagógiai bábjáték eredményeinek felhasználására, azok megismertetésére, valamint egy modern, hiteles mai bábszínházi ...
Gálosfa Vendégház
Dombokkal körülölelt völgyben bújik meg Gálosfa, ahonnan hangulatos túrákat lehet tenni a Zselic vadregényes erdőibe. Bármelyik magaslatra is kapaszkodik fel a turista, itt mindenütt megkapó kép tárul elé. A vendégház komfortos szobákkal, baba-és családbarát kiegészítőkkel teljeskörűen felszerelve várja ...
Vörösalma Vadászház Kaposgyarmat
A Kelet-Zselici vadászterület szívében, Kaposvártól délre található Vörösalma Vadászház megújult formában várja vendégeit, akik a város zajától távol, a zselici dombok, erdők ölelésében szeretnének megpihenni. Szálláshelyünket nyugodt szívvel ajánljuk kerékpáros és gyalogos túrázóknak, horgászoknak ...
Zselicvölgy Csárda Hajmás
A Zselicvölgy Csárda kiváló ételekkel, színvonalas kiszolgálással egész évben várja a magyar konyha kedvelőit. Ételkínálatunk a tradicionális hazai ízekre, a környékbeli vadakra, a farmunkon nevelkedő szárnyasokra és sertésekre, valamint a francia charolais marhára épül. Az étlapunkon szereplő ...
Zselicvölgy Szabadidőfarm Hajmás
A Farm Kaposvártól 20 km-re Hajmáson található. A város zajától távol, mégis a látnivalóktól és a színes programoktól alig karnyújtásnyira, a Zselic dombjai közt megbúvó Zselicvölgy Szabadidőfarm háromcsillagos szolgáltatásokkal várja a pihenni és feltöltődni vágyókat.
67-es Vendéglő & Panzió Boldogasszonyfa
Boldogasszonyfán közvetlen a 67-es út mellett található az étterem és panzió, mely a magyar konyhakultúra specialitásait kínálja. Kedves vendégeinket szívesen látjuk akár egy hangulatos étkezésre vagy egy hosszabb üdülésre.
B. Vital Apartman Almamellék
Az apartman, Baranya Megyében, Szigetvár és Kaposvár között, a Zselic tájegységben található, Szentmártonpusztán, tavakkal, erdőkkel körülölelve. Pihenésre és aktív kikapcsolódásra egyaránt alkalmas.
BV Igali Rekreációs Központ és Szálloda
A Büntetés-végrehajtási Szervezet Rekreációs Központ és Szálloda - Igal városában, közvetlenül az Igali Gyógyfürdő mellett található a szállodánk, melynek fő tevékenységi körébe tartozik a személyi állomány gyógykezelése és egészségtudatos életmódra ösztönzése. Szállodánk és szolgáltatásink a ...
Babérliget Kúria Polány
Babérliget Kúria a Balaton közelében, egy látványos, kényelmes és barátságos luxus villa. Babérliget maga a megtestesült vidéki báj, illatos levendulabokraival és fűszerkertjével a mesés Provence-ot idézi. A kúria a romantikára vágyó párok számára a nyugalom szigetét, az élménykereső társaságoknak kalandos ...
Bádogos Ipartörténeti kiállítás Kaposvár
Szerszámok, fotók, dokumentumok, bádogos munkák a régi időkből. Szabó Tamás magángyűjteményében egykori kaposvári mesterek szerszámai, munkái láthatók. Megismerhető a bádogosszakma sokoldalúsága. A kiállított munkák őrzik a mesterek ötletességét, művészi kézügyességét is.