Cserhát
A Cserhát-vidéke az Észak-Magyarországi-középhegységben található. Két régiót is érint a területe, egyik Észak-Magyarország, másik Közép-Magyarország. Nógrád megyében található az Északi-Cserhát, benne a Szécsényi-dombsággal, valamint a Karancsság. Pest megyében található a Gödöllői-dombság és a Galga-völgye. A Cserhátban található a néhány száz fős palóc település, Hollókő, mely a világörökség része. A Cserhát legjelentősebb települései közül néhány: Balassagyarmat, Salgótarján, Szécsény.
ESEMÉNYEK
József Attila Művelődési Központ programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 31. (péntek)
József Attila Művelődési Központ programok, rendezvények 2024. A József Attila Művelődési és Konferencia Központ szervezi a város színházi életét, szórakoztató és zenei programokat kínál különböző korosztályoknak. Itt zajlik a színházi, zenei élet legjava, üvegcsarnok gyakran ad helyet kiállításoknak, ...
Zenthe Ferenc Színház jegyek 2024 2024. május 21. (kedd)
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A színház törekszik, hogy társulatát olyanok alkossák, akik a városhoz kötődnek. A település kulturális és művészi életében meghatározó szerepret vállal. Társulata rendszeresen vendégszerepel a különböző ...
Pinokkió előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. augusztus 9. (péntek)
Pinokkió előadások jegyvásárlással Budapesten és vidéken 2024-ben. A világ egyik legismertebb meséje egy ezermesterről, aki semmire sem vágyik jobban, mint egy gyerekre, akit szerethet, akivel megoszthatja mindennapjait, akit taníthat szépre-jóra; és egy báburól, akinek leghőbb vágya, hogy igazi kisfiú ...
Edda Művek koncertek 2024 2024. május 25. (szombat)
Edda Művek koncertek országszerte! Ha van zenekar, amely dalaival, üzenetével, falakat lebontó energiájával stabil és megkerülhetetlen szereplője a hazai zenei életnek, akkor az Edda Művek mindenképpen az. Az Edda Művek Magyarország egyik legkedveltebb, legsikeresebb rock zenekara.
Csömör programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Csömöri Bringafesztivál
Csömöri programajánló. Színes kulturális és gasztronómiai programkínálattal, ünnepi rendezvényekkel, gyermek előadásokkal, hangversenyekkel, koncertekkel, fesztiválokkal, termelőpiaccal várja a a Pest vármegyei település a látogatókat. Csömörön élénk vallási és sportélet folyik, de számos kirándulási és ...
Pál utcai fiúk előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 17. (szerda)
Mézesvölgyi Nyár 2024 - A Pál utcai fiúk
A Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc regénye nyomán készült előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, ...
Apacuka zenekar koncertek 2024 2024. június 1. (szombat)
Apacuka zenekar koncertek, fellépések 2024. Az Apacuka a gyermekeknek szóló zenekarok legújabb generációja. Vidámságban, szórakozásban és önfeledt táncban lehet része minden kisgyereknek és felnőttnek, aki az Apacuka zenekar koncertjére ellátogat!
Kisvakond meseelőadások 2024. Előadások és online jegyvásárlás 2024. június 30. (vasárnap)
Kisvakond meseelőadások gyerekeknek 2024-ben. Online jegyvásárlás! Élőszereplős bábjátékok. Legfőképpen a legkisebbeknek ajánlott, na jó, az idősek is élvezik, ha visszamennek a gyerekkorba!
Szép nyári nap musical előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 22. (szombat)
Szép nyári nap - Neoton musical | Veres 1 Színház
Szép nyári nap - Neoton-musical előadások országszerte 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel.
Halász Judit koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. augusztus 16. (péntek)
Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Az énekesnő legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését dalok formájában, észrevétlenül szórakoztatva. Halász Judit a magyar költők verseit közel harminc éve ...
PROGRAMOK
Veresegyház Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Piac Veresegyház főterén heti két alkalommal, szerdán és szombaton kora reggeltől. A piac nyitvatartása: 06.30 - 13.00 óráig.
Eresztvényi kőbányák a Medves-vidékén, túra a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A fehér négyzetben átlós kék csíkkal jelzett körtúra-útvonal Salgóbányáról vezeti el az érdeklődőket a Medves-fennsík két felhagyott és rekultivált bányájához, a Kis-bányához és az Új-bányához.
Berkenyeház látogatás a vácrátóti botanikus kert bemutatóközpontjában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Berkenyeház kiállítás bevezeti a látogatót a botanikus kertekben folyó munka rejtelmeibe, valamint informál a Pannon Magbank-projektről is. Hozzájárul az ember és a természeti környezet kapcsolatának jobb megértéséhez, támpontokat ad a környezettudatos cselekvésre. A kiállítás minden korcsoportnak ...
Vácrátóti arborétum látogatás a Nemzeti Botanikus Kertben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Vácrátóti Botanikus Kert az ország legnagyobb, s egyben a leggazdagabb hazai élőnövény gyűjteménye, nevezhetnénk élő növények múzeumának. Minden évszakban lebilincselő látvány 27 hektáron. A fészkelő madárfajok száma 62, a tavakban 22 halfaj él, 73 puhatestű (csiga és kagyló) állatfaj talált itt ...
Boszorkánymúzeum látogatás 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Ez a tárlat szeretné eloszlatni azokat a tévhiteket, sztereotípiákat, amelyek az emberek fejében érlelődnek évszázadok, évezredek óta. Hiszen, ha tisztességesen belenézünk a gyermekkorunkba, mindannyian emlékszünk azokra a mesékre, amelyekben megjelent a vasorrú bába, vagy a gonosz boszorkány, és így ...
Salgó-Somoskő vára tanösvény a Bükki Nemzeti Parkban, ökotúra a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A sétaút Salgó és Somoskő várát köti össze a nagy költőnknek, Petőfi Sándornak emléket állító sétányon. A somoskői vártól turistaút vezet a Magyar-bánya melletti Kőparkhoz és a régi kisvasút nyomvonalán a Losonczy Anna-forráshoz. Közvetlenül a magyar és a szlovák országhatáron csatlakozhatunk a ...
Ipolytarnóc Borókás-árok Geológiai Tanösvény Bükki Nemzeti Park 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Borókás-árok Tanösvényen a 24-23 millió évvel ezelőtti üledékes kőzetek feltárását , a csarnoképületben a miocén folyópart itató- és gázlóhelyének megkövesedett felszínét, a homokkőpadon párosujjú patások, ragadozók, ősorrszarvúak, madarak lábnyomait, a védőpince épületében a Kubinyi Ferenc által ...
Ipolytarnóc biológiai tanösvény, ökotúra a Bükki Nemzeti Parkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az Ipolytarnóc - Biológiai tanösvény a hajdani tölgyesek, cseresek maradványait és a kiirtásuk nyomán keletkezett legelők növény és állatvilágát mutatja be. A természetvédelmi terület fogadóépülete a településtől 1,5 km-re található.
Boszorkány-kő geológiai tanösvény a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Karancs-Medves Tájvédelmi Körzeten belül kialakított tanösvény a pliocén-pleisztocén korú (2,4-2,2 millió év között lezajlott) bazaltvulkanizmus jelenségeit ismerteti, s bemutatja a vulkáni tevékenység mai is tanulmányozható termékeit (kőzetek) és nyomait (a kőzetek tulajdonságai, felszínformák). A ...
Legendák Háza, panoptikum látogatás Hollókőn, az Ófaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Mindazon kedves ideérkezőnek, aki szeretné megismerni Hollókő izgalmas és regényes történelmi múltját, ajánljuk az Ófalu elején található Legendák Házát. Kiállító-helyiségeiben négy legendát mutatnak be, Hollókő kialakulásától a török időkig. Az igényesen elkészített panoptikum szobáiban a legendák egy-egy ...
JEGYEK ONLINE
Színházjegy Veresegyház 2024 2024. június 22. (szombat)
Online jegyvásárlási lehetőség színházi előadásokra Versegyházán 2024-ben. A meghatározó programok közé tartozik az évente megrendezésre kerülő Mézesvölgyi Nyár sorozat, amin számos aktuális sikerdarab is bemutatásra kerül.
Házassági leckék középhaladóknak előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 24. (hétfő)
Házassági leckék középhaladóknak 2 | Mézesvölgyi Szabadtéri Színpad
Házassági leckék középhaladóknak előadások 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel.
Kisvakond meseelőadások 2024. Előadások és online jegyvásárlás 2024. június 30. (vasárnap)
Kisvakond meseelőadások gyerekeknek 2024-ben. Online jegyvásárlás! Élőszereplős bábjátékok. Legfőképpen a legkisebbeknek ajánlott, na jó, az idősek is élvezik, ha visszamennek a gyerekkorba!
Geszti Péter koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2024. július 6. (szombat)
Geszti Péter és zenekari formáció koncertek, fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel 2024 / 2025-ben. Legismertebb formációk melyekben szerepelt a Rapülők és a Jazz+Az. Zenéjükön, dalszövegeiken generációk nőtek fel. A koncerteket a jókedv jellemzi.
Anconai szerelmesek előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 8. (hétfő)
Anconai szerelmesek - musical, vígjáték | Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színházi Fesztivál
Anconai szerelmesek színházi és zenés előadások 2024. Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek ...
Dolhai Attila koncertek, fellépések 2024 2024. július 12. (péntek) - 2024. július 13. (szombat)
Dolhai Attila koncertjeinek, fellépéseinek naptára 2024. Színész, musicalénekes és operetténekes. Hazánk egyik legnépszerűbb művésze. Színházi munkái mellett a könnyűzene is meghatározó szerepet tölt be életében. Számos díjjal ismerték el munkásságát.
Pál utcai fiúk előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 17. (szerda)
Mézesvölgyi Nyár 2024 - A Pál utcai fiúk
A Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc regénye nyomán készült előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, ...
Aladdin mesejáték előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 19. (péntek)
Aladdin mesejáték előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Az elhíresült bagdadi tolvaj és Dzsinn barátjának története. Aladdin, a jószívű utcagyerek a palotába lopakodva megismerkedik a Szultán lányával, Jázmin hercegnővel, akivel rögtön egymásba szeretnek. Ekkor még nem is sejti, hogy ...
Zenthe Nyár 2024. Salgótarján Szabadtéri Színpad előadások, online jegyvásárlás 2024. július 29. (hétfő)
Nógrád megye legnagyobb színházi rendezvénye Salgótarjánban 2024-ben is. A Fő téren felállított szabadtéri színpadon mutatják be az előadásokat. A Zenthe Nyár programjában vígjátékok, zenés darabok, meseelőadás, táncjáték és operettgála nyújt majd színvonalas kikapcsolódást.
Menopauza musical előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 29. (hétfő) - 2024. július 30. (kedd)
Menopauza | Mézesvölgyi Szabadtéri Színpad
Menopauza musical előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Mindenkivel megeshet – mármint ha nő, és elmúlt annyi… A mi történetünk ma játszódik, a new york-i Bloomingdale’s áruházban – de játszódhatna a világ bármelyik más áruházában is. A szereplőink négy nő, és velük is megesik az… Az, amiről ...
PROGRAMHELYEK
Veresegyházi Medveotthon
A Veresegyházi Medveotthon egész évben szeretettel várja látogatóit. Hétvégenként és ünnepnapokon ingyenes látványetetést és farkas bemutatót tartunk. A Medveotthon területén kisállat simogató is van. A Medveotthon új szolgáltatása az erdei bánya kisvonat.
Veres 1 Színház
Színházat alapítani érdekes kettősség. Minden színházalapító hályogkovács. A felelőtlen magabiztosság lendülete nélkül érdektelen lehet a színházvezetői körültekintés. A mi felelősségünk abban áll, hogy olyan színházat hozzunk létre, amely érvényes, egyenértékű alternatívát jelent egy Budapesttől 20 ...
Kistarcsai Kulturális Egyesület
Az 1993-ban alakult, 2001-től kiemelkedően közhasznú szervezetként működő Kistarcsai Kulturális Egyesület elsődleges célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a település kulturális programjainak színesebbé tételéhez, serkentse és fejlessze Kistarcsa és a környező települések közösségi életét, segítse ...
Civil Ház Kistarcsa
Kistarcsa város nagy hangsúlyt fektet a civil szervezetek támogatására, amelynek legszebb példája a számukra kialakított Civil-ház. Az épületben irodákat és egy nagytermet biztosít számukra a Kistarcsai VMSK Kft.
Csigaház Kistarcsa
A közelmúltban felújított 120 főt befogadó reprezentatív nagytermünkben kulturális rendezvények, konferenciák és más, egyéni szervezésű események- vásárok, termékbemutatók- rendezésére van lehetőség. Az intézmény terme lehetőséget ad mozgásművészeti foglalkozásokra, táncos jellegű tanfolyamokra, ...
Kistarcsai Városi Uszoda
A tanuszoda egy könnyű szerkezetes, ponyvatetős épület, ahol enyhén mélyülő tömbmedence található. Szinte minden szolgáltatás megtalálható itt, amit egy uszoda nyújthat.
Kistarcsai Városi Művelődési, Sportközpont és Könyvtár
A település kulturális életének központja a Kistarcsai Városi Művelődési, Sportközpont és Könyvtár, mely nagyteremmel, könyvtárral, továbbá társadalmi szervezeteket befogadó Civil-házzal, valamint egy néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik. Az intézmény népszerű és színvonalas rendezvényei a ...
Kistarcsa Városi Sportközpont
Az újonnan átadott Sportcsarnok 299 fő befogadására alkalmas komplexum. A nagyszabású sportrendezvények, versenyek lebonyolítására alkalmas nagyterem mellett egy közepes terem, illetve a szabadtéri műfüves pálya bérlésére is lehetőség van.
Pecsenyiczki Mihály Sportcentrum
A Pecsenyiczki Mihály Sportcentrum Kistarcsán futballpályával, edző- és lábtengó pályával, bérelhető klubhelyiség székekkel és asztalokkal ellátott.
Alsópetényi Vendégházak
A falusi turizmus gyöngyszeme, a vidék semmihez nem fogható megélése a Nógrád megyei Alsópetényben. A sokszor a Cserhát kis Svájcaként emlegetett Nógrád megyei Alsópetény a dél-cserháti dombok lankái közt meghúzódva terül el. Tökéletes hely a pihenést, kikapcsolódást keresők számára.