Várday István Városi Könyvtár
A könyvtár felnőtt- és gyermekrészlege egész évben várja a látogatókat. 1952-től áll Kisvárda és környéke könyvszerető, olvasó közönségének szolgálatában.
Jelenleg négy részlegben várjuk látogatóinkat, felnőtt és gyermek kölcsönző részleggel, amelyben kölcsönözhetik a korosztályoknak megfelelő köteteket, dokumentumokat. A megye egyik legnagyobb helytörténeti gyűjteményében szakember segíti a térség múltja iránt érdeklődőket. Médiatermünkben informatikus áll a számítógéphasználók rendelkezésére, igény szerint informatikai és okostelefon használói képzéseket tartunk.
Nyilvános könyvtárként számos programsorozat áll az érdeklődők rendelkezésükre. 1993-ban indult a könyvtári csevegések sorozatunk, amelyben hetenként egy-egy előadás hallhatnak az érdeklődők. 2001-től a Könyvtári Galéria sorozat keretében a térség alkotóművészei mutatkozhatnak be a határokon áthidaló módon. Az évfordulókhoz kapcsolódva tudományos ülés keretében emlékezünk meg múltunkról.
A könyvtár falain belül több közösség is működik, így a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete, a Kisvárdai Jótékony Nőegylet, Sakk szakkör, Kisvárdai Férfidalárda, Kisvárdai Fesztiválkórus, Arcadelt Kórus.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Kárpátalja Ház Kisvárda
A Kisvárdán székelő Kárpátalja Ház az egységes magyar nemzethez való tartozás államhatárok feletti valóságának megéléséhez kíván teret biztosítani a kárpátaljai magyarság számára. A nemzetpolitikai célok érvényesülése mentén a Kárpátalja Ház segíthet megőrizni és feleleveníteni azt a szellemiséget, ...
Parish Bull Hotel Kisvárda
A Parish Bull Hotel Kisvárda egyik modern, csendes, hangulatos szállodája, a hotel mellett étterem és rendezvényhelyszín is működik a komplexumban.
Bástya Panzió Kisvárda
A Bástya Panzió Kisvárda szívében, a Városi Könyvtárral szemben található. A 4-es számú főútvonalról könnyen megközelíthető.
Poncsák Cukrászda
Vendégeinket Kisvárda központjában, kellemes hangulatú, terasszal rendelkező cukrászdánkban várjuk, ahol saját készítésű főzött fagylaltokból, kávékülönlegességekből és naponta friss süteményekből választhatnak.
Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ programok 2024 2024. május 24. (péntek)
Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ programok 2024.
Mogács Dániel Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 24. (péntek)
Mogács Dániel fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is.
Kisvárda programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok 2024. május 24. (péntek)
Akasztott ember - Mogács Dániel önálló előadása, mikrofonpróba: Feiszt Viktor
Kisvárdai programajánló. Kulturális és gasztronómiai rendezvények, sportesemények, családi és gyermekműsorok egész évben. A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza színházi előadásokkal, zenés estekkel, fesztiválokkal várja az érdeklődőket. A település és környéke számos látnivalót kínál, a Pontyos-tó, a ...
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja 2024 2024. június 21. (péntek) - 2024. június 29. (szombat)
A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja, a kárpát-medencei magyar társulatok reprezentatív-versenyprogramos találkozója 2024. június 21–29. között kerül megrendezésre. A fesztivál idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház lesz.
Kisvárdai Városi Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Kiemelten fontos kereskedelmi csomópont, fontos közösségi tér a Kisvárdai Piac, ami hagyományait tekintve a belvárosban működik. Az őstermelők által felsorakoztatott napi friss áruk, zöldségek – gyümölcsök mellett sok egyéb árut kínálnak az idelátogató vásárlóknak.
Rétközi Múzeum
Kisvárda egyik legfigyelemreméltóbb épületében, a volt zsinagógában található az egykori Vármúzeum jogutódjaként működő Rétközi Múzeum. A bejárati előcsarnokban a Holocaust kisvárdai áldozatainak emléktáblái láthatók. A földszinten kizárólag néprajzi anyag található, amelynek gyűjtési helye a Rétköz, és ...