Sarokház Panzió Vecsés
A Sarokház Panzió a Liszt Ferenc repülőtértől két percre található. Célunk, hogy vendégeink már az első találkozáskor olyan bánásmódban részesüljenek, mintha ezer éve ismernénk egymást, és már távozáskor kezdjen el érlelődni bennük a visszatérés gondolata. Panziónkat rendszeresen karbantartjuk és fejlesztjük azért, hogy Vendégeinknek a lehető legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani.
Sarokház Panzió
Meggyőződésünk, hogy személyzetünk szakmai felkészültségének, a sokéves tapasztalatnak, valamint a kitűnő adottságokkal rendelkező panziónknak köszönhetően választanak bennünket egyre többen.
Televízióval és minibárral felszerelt, fürdőszobás, légkondicionált szobákkal rendelkezünk, melyek a Vendégeink kényelmét szolgálják. Nyilvános internet elérési pontunk segítségével kapcsolatot teremthet az otthon maradt, vagy távol lévő szeretteivel. A gépkocsik részére biztonságos parkolást nyújt a panziónk udvarának kamerával védett zárt parkolója.
WELLNESS
A ma divatos „wellness” kifejezés a test és a lélek egyensúlyát, harmóniáját jelenti.
A Panziónk Wellness szolgáltatása nemcsak az aktív mozgásra, a testépítésre, a test fizikai karbantartására helyezi a hangsúlyt, hanem ugyanolyan jelentőséget tulajdonít a lélek ápolásának, a szellem megnyugtatásának és ellazításának is.
Nálunk különleges helyszínen és kiváló körülmények között élheti át a felfrissülés, kikapcsolódás és pihenés élményét, ami átsegíti Önt a mindennapok érzelmi megpróbáltatásain, stresszhelyzetein.
Wellness részlegünk az alábbi szolgáltatásokat kínálja: Pezsgőfürdő, Hagyományos és Infra szauna, Masszázs, Relax sarok.
ÉTTEREM
A kellemes hangulat és a felséges ízek kombinációja tökéletes estét garantál.
Panziónk éttermében nyugodt és meghitt környezettel, figyelmes és barátságos kiszolgálással, méltányos árakkal és mindenekfelett első osztályú magyar konyhával állunk Vendégeink rendelkezésére.
A rendelkezésre álló nyersanyagokból a vendég kívánsága szerinti ételt is elkészítjük.
Forrás: a panzió honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Avion Étterem Vecsés
Az Airport Hotel Budapest**** Avion Étterme Vecsés legszebb részén, a reptéri termináloktól, valamint az M0-ás autópálya leágazójától 2,5 km-re található. A szálloda nonstop éttermében alkalom nyílik gyors üzleti ebédek, elegáns vacsorák vagy akár csoportok étkeztetésének lebonyolítására egyaránt. 150 ...
Halász Vendéglő és Panzió Vecsés
Vendéglőnk hangulatos, légkondicionált vendéglátó egység. Halk háttérzenével, kitűnő konyhával, előzékeny kiszolgálással, teljes körű éttermi szolgáltatást nyújtunk a hét minden napján, Külön ágyas, franciaágyas, valamint háromágyas szobák nyújtanak pihenést a megszállni vágyóknak. Minden szobánk zuhanyzós ...
Művészi torták - Emy Cake Design Vecsés
Művészi, egyedi tortakülönlegességek születésnapra, esküvőkre, céges rendezvényekre - Tedd különlegessé a pillanatot. A torták kizárólag természetes, minőségi alapanyagokból készülnek állati tejszín felhasználásával. A burkolás alá nem vajkrém, hanem finom csokoládé ganache kerül. Fehérre lekent torták ...
Vadászi Étterem
Ételeinket hagyományos receptek alapján, mindig frissen készítjük. Étlapunkon a magyaros fogásoktól a modern ízekig finomságok széles skálája található. Ételeink mellé a Szicseki pálinkafőzde kiváló pálinkáit és a hazai borvidék ízletes borait ajánljuk.
Gyertyafény Étterem Vecsés
Családi éttermünk 100 férőhelyes, nagytermünkben 80, kistermünkben pedig 20 főt tudunk vendégül látni. Egyedi design segítségével berendezett helységeink kellemes, meghitt és vidám hangulatot teremtenek ebédekhez, vacsorákhoz. Vállaljuk esküvők, családi- és üzleti jellegű partik megszervezését, akár külső ...
Apacuka zenekar koncertek 2024 2024. május 25. (szombat)
Apacuka zenekar koncertek, fellépések 2024. Az Apacuka a gyermekeknek szóló zenekarok legújabb generációja. Vidámságban, szórakozásban és önfeledt táncban lehet része minden kisgyereknek és felnőttnek, aki az Apacuka zenekar koncertjére ellátogat!
Bálint Ágnes Mesefesztivál 2024 Vecsés 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
2024-ben is folytatódnak BÁKK Manó és BÁKK Manci kalandjai a XII. Bálint Ágnes Mesefesztiválon. Találkozzunk Vecsésen 2024. május 25-26. között, ahol a mesék birodalmában ismét egy teljes hétvégén át várjuk a gyerkőcöket és a családokat!
Vecsési programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
XII. Bálint Ágnes Mesefesztivál
Vecsés messze földön híres ízes savanyúságairól, káposztájáról. A vecsési savanyúságok és káposztás ételek legnagyobb gasztro-kulturális eseménye a szeptemberi káposztafesztivál, de a város még számos más eseménnyel is várja Önt!
Bálint Ágnes Kulturális Központ programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 29. (szerda)
Ha unatkozik és egy érdekes eseményre vágyik, jöjjön hozzánk, szeretettel várjuk! Ha nagyon elfoglalt és szeretne kikapcsolódni, jöjjön hozzánk, szeretettel várjuk! Ha egyedül érzi magát és társaságra vágyik, jöjjön hozzánk, szeretettel várjuk! Színház, sport, koncert és még sok más érdekes program ...
Habana Social Club koncertek 2024. Búcsú turné, online jegyvásárlás 2024. május 29. (szerda)
Habana Social Club koncertek 2024. Búcsú turné állomások Magyarországon. Online jegyvásárlás! A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival ...
Szép nyári nap musical előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 5. (péntek)
Szép nyári nap - Neoton-musical előadások országszerte 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel.
Pál utcai fiúk előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 7. (vasárnap)
A Pál utcai fiúk - Pannon Várszínház
A Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc regénye nyomán készült előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, ...
Fogathajtó versenyek 2024 2024. július 20. (szombat) - 2024. július 21. (vasárnap)
Szabadtéri verseny Vecsés
Hagyományosan lovasnemzet vagyunk. Lovaink világhírűek, elég csak Kincsemre gondolnunk. A lovassportokban kiemelten fontos a lovak teljesítménye, kiképzésük minősége. A fogathajtás a lovassport egyik szakága. Fogathajtó verseny programajánló. 2024. évi tervezett versenyek.
Kőolaj- és földgázszállítás-történeti kiállítás Vecsés
A Magyar Olajipari Múzeum filiáléjaként megnyílt - és azóta is folyamatosan gyarapodó - tárlat a hazánkban, több mint 70 éves múltra visszatekintő csővezetékes szénhidrogén-szállítás berendezéseit, eszközeit, műszereit mutatja be. Az iparág - ma már az egész országot behálózó - vezetékrendszerének ...
OPPA - the Farm Vecsés
Aki ismer minket vagy netán vásárol tőlünk, tudja, hogy mi csak saját termesztésű magas bel-tartalmi értékű zöldségeket állítunk elő. Előre megadott időpontokban látogatható a farm, ahol az állatsimogatás, póni lovaglás, szabadtéri játékok mellett beleleshettek a zöldségek termelési folyamataiba, ...
Vecsési Tájház
A századforduló polgárosodó paraszti világának bútorai láthatók a tájházban, melyekre a leegyszerűsített szecesszió jellemző, a díszítések a helybeli mesterek tudását dicsérik. A padlásokon, pincékben kutatva számos olyan tárgyra bukkantak, amelyekről a család már rég megfeledkezett, például egy ...