Gi Falmászó Klub
A klub célja, hogy a sziklamászás iránt érdeklődőknek és a mászó sportot művelőknek segítséget nyújtson. A sziklamászás-hegymászás körül, a mindennapi emberekben kialakult misztikumot megszüntesse, és így ezt a rendkívül szép és élvezetes sportágat sokak számára elérhetővé tegye. Különös figyelmet szentelünk a biztonságnak, ami a klub keretein belül, tapasztalt vezetők és oktatók segítségével garantált.
Fő tevékenységünk tagjaink és érdeklődők számára túrák szervezése, mindennapos edzés lehetőségének biztosítása. Azoknak akik még csak érdeklődnek, teljes körű tájékoztatást adunk. Létrehoztunk egy folyamatosan bővülő könyvtárat, filmvetítéseket szervezünk, neves hegymászókat hívunk előadásokra.
A kezdő és gyakorló mászók számára egyaránt szervezünk különböző szintű tanfolyamokat.
A jövő mászóinak - a gyerekeknek - napközis jellegű nyári elfoglaltságot ajánlunk.
A klub működtet egy úgynevezett mobil-mászó falat, amit rendezvényekre, komplett szolgáltatással bérbe adunk.
A klub nyitott minden érdeklődő számára.
A Gi falmászó klub céljaival összefüggésben, létrehozunk egy mászótermet, a klub „szülőföldjén“Budapesten, a XVI. kerületben.
Csak boulder /kötél nélkül, viszonylag kis magasságban végzett mászás/ Kb. 100m2 falfelület.
Forrás: A Klub honlapja és Facebook oldala
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Csivi Hotel
Mint a neve is mutatja, a Csivi Hotel egy kiskutya panzió, ahol természetesen nem csak csiviket látunk örömmel, hanem bármilyen kistestű, maximum 10 kilós szocializált vendéget szeretettel fogadunk, akik a gazdi távollétében otthonosan és biztonságban érezhetik magukat, és a gazdi is nyugodt lehet a ...
Hotel Mátyás
Szállodánk Budapest XVI. kerületének szívében, kellemes kertvárosi környezetben helyezkedik el. Kilenc légkondicionált, tágas apartmannal várjuk kedves vendégeinket. A hotel szolgáltatásain túl élvezhetik a szállodát magába ölelő Mátyás Központ exkluzív szolgáltatásait is.
Kippy Kutyapanzió
Az otthonukban udvaron vagy kennelben tartott kutyákat kennelben helyezik el. A biztonságos, kényelmes kennelek 2m. x 3m. nagyok, tetővel ellátottak, 3 oldalról védettek, mindegyikben van kutyaház. Az itt tartózkodó kedvencek is többször mozoghatnak a szabadban, ha szeretik a társaságot, akár többen ...
Dina Kutyapanzió Budapest
A Dina Kutyapanzió a 16. kerületben, családias környezetben várja a kutyusokat az év minden napján. Amíg a gazdik nyaralnak, kirándulnak, családi programot szerveznek, addig kutyájukat jó helyen tudhatják. A vendégkutyák elhelyezése igény szerint bent a házban, vagy kint az udvaron történik, 0-24 ...
Krisztina Hotel Budapest
Hotelünk Budapest zöldövezetében, a belvárostól autóval 9 percre, egyenes úton könnyen megközelíthető. Szállodánkban 20 szobával várjuk vendégeinket, minden szobában fürdőszoba, színes televízió és telefon biztosítja a hangulatos kényelmet.
Sashalom Hotel Budapest
A szálloda 21 szobával rendelkezik, amiket szállóvendégek és albérlők egyaránt kivesznek Ezen felül 5 helyiségből álló munkásszálló, diákszálló, illetve sportszálló várja a pihenni vágyó vendégeit.
Beatrix Cukrászda és Fagylaltkert Budapest
A Beatrix Cukrászda az a hely, ahol a finom sütemények, torták és fagylaltok édes élvezete mellett néhány kellemes perc, vagy akár egy-két hangulatos óra is eltölthető. Ahol az ember, rohanó világunk forgatagából kilépve, kicsit lelassulhat, együtt lehet párjával, családjával, rokonaival, barátaival, ...
La Mista Restaurant
Ha unod az otthoni főzést, mi megoldjuk! Olasz ízvilág, mintha a nagyi főzte volna! Fix áron korlátlan ételfogyasztás!
Tengeralattjáró Állomás Étterem - Submarine Station Budapest
A 16. kerületi Rákosszentmihály szívében található Tengeralattjáró Állomás Étterem hangulatos terasszal, igényes belső térrel várja a finom ételekre, jó borokra és hűs koktélokra vágyókat. A tengeri finomságok mellett az is talál kedvére valót, aki a grillételeket, a nemzetközi specialitásokat vagy a ...
Veranda Cukiműhely Budapest
Hagyományos és cukrász specialista cukrászműhely. Mindenkinek van egy álma, hogy milyen legyen az esküvőn a süti, a dekoráció, a ruha, a torta. Mi abban tudunk segíteni, hogy a sütiasztal és a torta pont olyan legyen, mint, amit megálmodtatok. Előre egyeztetett időpontban várunk Benneteket sütikóstolóval, ...
Corner`s Pub és Corner`s Pizzéria
Étterem, pub és pizzéria. Várjuk vendégeinket helyben fogyasztásra, rendezvényeinkre, de kiszállítást is vállalunk.
Fazekas Cukrászda Budapest
Fagylaltjaink és desszertjeink készítésekor mindig vendégeink érdekeit tartjuk szem előtt. Termékeink kizárólag természetes alapanyagokból készülnek,amelyeket nagy gondossággal válogatunk! Ízfokozóknak, aromáknak helye nincs, mégis gazdag ízekkel töltjük meg termékeinket. Desszert és parfétorták állandó ...
Koronakert Étterem Budapest
A Koronakert Étterem Pest 16. kerületében, kellemes zöldövezeti környezetben található. A visszafogottan elegáns környezet különleges színfoltja az étterem télikertje. Étlapjukon a nemzetközi, valamint a magyaros konyha ízei mellett a reformkonyha különlegességei is megtalálhatóak.
Ropogós Bistro & Garden
Próbálja ki a Ropogós Bistro & Garden szakácsainak közérthető és családias ízeit.
Sport Étterem Budapest
A Sport étterem a házias ízeket részesíti előnyben. A magyar konyha jellegzetes ételei mellett néhány különlegesség is megtalálható az étlapon, mint például a kakashere vagy kakas taréj, de a kacsamáj különféle változatait is szívesen készítjük.
Felnőtt úszásoktatás Budapest 2024. Úszás tanfolyamok kezdőknek, középhaladóknak, haladóknak 2024. május 23. (csütörtök)
Felnőtt fejjel könnyebb megtanulni úszni, hiszen felnőttként az ember az ész-érveket, magyarázatokat jobban megérti, mint ahogy azt gyerekkorban. Te is hamar és magabiztosan úszhatsz mellúszásban, gyorsúszásban vagy háton. Felnőtt úszásoktatás 120 és 240 perces kurzusok formájában exkluzív környezetben a ...
Retro járatok Budapesten 2024. Régi idők buszai, trolibuszai, villamosai 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
A retró járművek a 70-es, 80-as és 90-es évek hangulatát hozzák vissza. A korhű állapotúnak megőrzött járművekkel olyan vonalakon utazhatnak, amelyeket valaha azok határoztak meg.
Momentán Társulat előadások és programok 2024 2024. május 23. (csütörtök)
A Momentán Társulat kilenc fiatalból álló kreatív csapat, az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítója. Civilben rendező, producer, dramaturg, fordító, látványtervező, drámapedagógus, tanár, tréner, zenész-zeneszerző, fotós, műsorvezető. A Momentánban: imprószínészek. Minden ...
Ökölvívás versenynaptár 2024. Események, rendezvények 2024. május 25. (szombat)
Hazai versenyek, országos bajnokságok naptára.
Életmód Expo Budapest 2024. Életmód és ásvány kiállítás és vásár 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Életmód Expo kiállítás és vásár a Lurdy házban. A közel 2500 nm területű Életmód Expo rendezvényen ÁsványSziget várja kedves látogatóinkat, ahol szemezgethetnek nyers/csiszolt ásványok, ékszerek, drágakövek, ősmaradványok válogatásából. A vásáron kiállítóink várják számtalan izgalmas és érdekes termékkel ...
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Felnőtt és U23 Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024-ben.
Apacuka zenekar koncertek 2024 2024. május 26. (vasárnap)
Apacuka zenekar koncertek, fellépések 2024. Az Apacuka a gyermekeknek szóló zenekarok legújabb generációja. Vidámságban, szórakozásban és önfeledt táncban lehet része minden kisgyereknek és felnőttnek, aki az Apacuka zenekar koncertjére ellátogat!
Erzsébetligeti Gyereknap 2024 Budapest 2024. május 26. (vasárnap)
Gyereknap az Erzsébet-ligetben Budapesten. Legyen ez a nap a gyerekeké! A színpadon egymást követik a gyerkőcöknek szóló ingyenes programok: bábszínház, koncertek, bohócműsor gondoskodik az egész napos vidámságról. A ligetben pedig kirakodóvásár, vidámpark és sok-sok gyerekfoglalkozás lesz, de bemutatkoznak ...
Kertvárosi Gyereknap 2024. Budapest, Erzsébet-liget 2024. május 26. (vasárnap)
Kertvárosi Gyereknap az Erzsébet-ligetben 2024. május 26-án 10 órától. Legyen ez a nap a gyerekeké! A színpadon egymást követik a gyerkőcöknek szóló ingyenes programok: bábszínház, koncertek, bohócműsor gondoskodik az egész napos vidámságról. A ligetben pedig kirakodóvásár, vidámpark és sok-sok ...
Atlétika versenyek 2024 2024. május 27. (hétfő)
Diákolimpia® - Egyéni és Váltófutó pályabajnokság - III. Korcsoport
Atlétikai versenyek programajánló. A 2024-es események tervezett időpontjai.
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
Mátyásföldi Jégcsarnok programok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Közönségkorcsolya, korcsolyaoktatás óvodásoknak és iskolásoknak, jégkorong oktatás, jégdiszkó. Jégkorong mérkőzések, jégpályák éjszakája, jeges programok a Mátyásföldi Jégcsarnokban egész évben! A jégsport amellett, hogy élvezetes, egy nagyon összetett mozgásforma, így szinte a teljes testet átmozgatja. Jelentős ...
Sashalmi Piac és Ökopiac programok Budapest 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Minőségi, hazai élelmiszerek nagy választéka, termelői áruk széles kínálata. Budapest egyik legszebb piaca, bankautomatával, ingyenes parkolással, elektromos töltőállomással! A piacon a hazai kistermelőktől a nagy forgalmat bonyolító, kedvező diszkont árú kereskedéseken át a minősített bio termelőkig ...
Cinkota Tájház Budapest
A főváros közelsége ellenére a környező községek közül Cinkota volt az a település, mely legtovább megőrizte falusias jellegét. A lakosok segítségével évtizedek alatt összegyűjtötték a Cinkotán fellelhető népviseletek, népi bútorok és régi használati tárgyak legszebb darabjait. A néprajzi gyűjtemény ...
Kertvárosi Helytörténeti Gyűjtemény és Emlékezet Központ Budapest
Intézményünk ars poetikája múltunkat, gyökereinket kutatni, feltárni, ápolni és tudásunkat átadni utódainknak. Sajátosságunk, hogy három helyszínen három arculattal rendelkezünk. A mátyásföldi villa, a cinkotai parasztporta és az árpádföldi emlékhely mind a miénk, kerületieké. A kiállítások mindhárom helyszínen ...
Naplás-tavi kilátó Cinkotai parkerdő
A kilátó a fák fölé magasodva teljes panorámás kilátást tesz lehetővé a környékre. A Naplás-tó ökológiai szempontból a főváros egyik legértékesebb területe. A tavon kívül annak közvetlen környezete a Cinkotai parkerdővel és a Szilas-patak menti láprétekkel együtt – összesen mintegy 150 hektár – 1997 ...
Laki Károly Néprajzi Magángyűjteménye Budapest
A magyar néprajz-népművészet több mint 3000 db tárgyi emléke tekithető meg. A látogatók megismerhetik elődeink használati, díszítő és berendezési tárgyait (egyedi darabokat is), azok egy részének működését, használatát.