Club Tihany Üdülőfalu Hotel & Bungaló, Konferencia-, Üdülő-, Wellness és Gyógyászati Központ

Szállásfoglalási lehetőség
TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Budapesttől 120 km-re, a tihanyi félsziget csúcsán, természetvédelmi területekkel körbe ölelt 13 hektáros ősparkban, közvetlenül a vízparton fekszik a Club Tihany üdülőközpont. Igazi paradicsom a nyaralni vágyók és szabadságukat aktívan eltölteni szándékozó vendégek számára. Az egészséges életmód szellemében szinte minden vízi-, illetve szárazföldi sportlehetőség a vendégeink rendelkezésére áll.

Számtalan lehetőséget kínálunk vendégeinknek a pihenésre, kikapcsolódásra a vitalitás jegyében a fürdőzéstől a relaxáló wellness kezeléseken át a gyógyászati terápiás kezelésekig. SPA részlegünk egyes szolgáltatásait szobaáraink tartalmazzák, a kezelések és egyéb szolgáltatások pedig térítés ellenében vehetők igénybe előzetes bejelentkezéssel.

Családbarát hotel

A hotel családbarát filozófiájának köszönhetően a gyerekek minden korosztálya megtalálja magának a megfelelő szórakozást. A képzett animátorok által működtetett gyerekklubok korcsoportos kreatív és sportfoglalkozásokat valamint egyéb szórakoztató programokat kínálnak kicsiknek nagyoknak.. A felnőtteknek emellett szerveznek táncos és humoros esteket, a Beach partit, ismerkedő és tánc- és sportprogramokat.

Térítés nélkül a nyitvatartási időben igénybe vehető szolgáltatások:

  • 500 m hosszú saját strand nyugágyakkal
  • Balatoni panorámás uszoda
  • Finn és infraszauna,
  • Jakuzzi,
  • Élménymedence,
  • Gőzfürdő.

Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások:

  • Wellness egyedi és terápiás kezelések,
  • Gyógyászati egyedi és terápiás kezelések,
  • Különféle masszázsok,
  • Kozmetika, fodrászat, manikűr, pedikűr.

Szállás

STANDARD KÉTÁGYAS SZOBA

Ajánljuk: 4 fős családoknak, nagyobb gyerekekkel  családi elhelyezésként: két egymás mellett fekvő szobában. Standard, szobáink DK-i fekvésűek. Maximum két fő elhelyezésre alkalmasak, pótágyat, babaágyat nem tudunk sajnos ebben a típusú szobában biztosítani.

STANDARD KÉTÁGYAS SZOBA PÓTÁGGYAL

Ajánljuk: két kis gyermekkel érkező családok részére, ahol a pici gyermekeket nem szeretnék a szülők külön szobában elhelyezni. Standard pótágyazási lehetőséggel rendelkező szobáink É-i  fekvésűek.

STANDARD PLUSZ KÉTÁGYAS SZOBA

Ajánljuk: Pároknak vagy 4 fős családoknak, családi elhelyezésként, nagyobb gyerekekkel családi elhelyezésként: két egymás mellett fekvő szobában. Maximum két fő elhelyezésre alkalmasak.

SUPERIOR SZOBA

Ajánljuk: pároknak vagy családoknak egy kisgyermekkel. Déli fekvésű, balkonos, kényelmes, klímás szobatípus, részben pótágyazási lehetőséggel.

APARTMANOK

Ajánljuk: Pároknak vagy családi elhelyezésként 4 fős családoknak, kisgyermekekkel. Nem klimatizált apartmanjaink részben ÉK-i vagy DK-i fekvésűek, haló és nappali részből állnak. A gyermekeknek a hálóban tudjuk biztosítani igény esetén a pótágyat ill. babágyat.

LÉGKONDICIONÁLT SZÁLLODAI APARTMANOK

Ajánljuk: Pároknak vagy családi elhelyezésként. Kisebb méretű apartmanunkat 3 fős, nagyobb méretű apartmanunkat 4 fős családoknak, kisgyermekekkel.

AKADÁLYMENTESÍTETT APARTMAN

Ajánljuk: a szoba speciális kialakítása miatt elsősorban kerekes székes  vagy más mozgásszervi problémával rendelkező vendégeinknek. Speciális kialakítású zuhanyzós fürdőszobával, nagy közlekedő terekkel, megemelt ágy, bútor magassággal.

Gyógyközpont és wellness központ

Balatoni panorámás uszodával, gyógyvizes élménymedencével, pezsgőfürdőkkel, gőzfürdővel, többféle szaunával, fitness teremmel várja vendégeit. Számos masszázs, gyógytorna, hidroterápiás és elektroterápiás kezelés, pakolás és kiegészítő terápia igénybevételére van mód.

Éttermeink

A magyar és nemzetközi konyha specialitásaival gondoskodnak a kulináris élményekről, a széles választékú svédasztalos étkezéstől a hangulatos Balaton parti grill partin át az elegáns gálavacsoráig.

Konferencia

Szállodánk hosszú évek óta kiemelkedő szereplője a magyarországi konferenciaturizmusnak is, amely többek között egyedül álló adottságainknak is köszönhető.

2024.04.06 - 2024.11.03


2024.05.22. - 2024.05.31.
2024.05.31. - 2024.10.31.
2024.06.14. - 2024.06.16.
2024.06.14. - 2024.08.31.
2024.06.15. - 2024.09.01.
2024.06.21. - 2024.06.30.
2024.06.21. - 2024.06.30.
2024.06.21. - 2024.06.30.
2024.08.16. - 2024.08.20.
2024.10.04. - 2024.10.06.
2024.10.18. - 2024.10.23.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.17. - 2025.01.17.
2024.04.01. - 2024.09.13.
2024.04.01. - 2024.09.30.
2024.04.01. - 2024.10.31.
2024.04.01. - 2024.10.31.
2024.04.01. - 2024.11.02.
2024.04.01. - 2024.11.02.
2024.04.01. - 2024.11.02.
2024.04.01. - 2024.11.02.
2024.04.01. - 2024.11.02.
2024.04.01. - 2024.11.02.
2024.04.15. - 2024.09.13.
2024.04.15. - 2024.10.31.
2024.05.01. - 2024.11.03.
2024.05.15. - 2025.05.15.
Találatok száma: 42
Wellness akciók májusban, tavaszi romantika a Club Tihany Hotelben

Wellness akciók májusban, tavaszi romantika a Club Tihany Hotelben 2024. május 22. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)

Töltődjetek fel tavaszi hétköznapokon a pompás Tihanyban. A természet regeneráló hatásával, a wellness pihentető kényeztetésével és a Balaton gyógyító erejével vár Titeket a Club Tihany Resort. Élvezze kényeztető és gyógyító wellness szolgáltatásainkat, válasszon sport lehetőségeink közül, vagy tegyen nagy ...

Foglalás
Kiemelt ajánlat
Nyugdíjas üdülés a Balatonnál, pihenés a vízparti Club Tihany Üdülőfaluban

Nyugdíjas üdülés a Balatonnál, pihenés a vízparti Club Tihany Üdülőfaluban 2024.05.31. (péntek) - 2024.10.31. (csütörtök)

Élvezze a balatoni pihenést a csodálatos Tihanyi félszigeten! Tegye még teljesebbé kikapcsolódását és válasszon széleskörű wellness ajánlatainkból! Üdüljön a közvetlenül a Balaton-parton található Hotel Club Tihanyban, a gyönyörű Tihanyi félsziget legnagyobb szállodájában! 1200 m2-es wellness szigettel, ...

Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Akciós hétvégék tihanyi vízparti wellness szállodánkban, közvetlenül a Balaton partjánál

Akciós hétvégék tihanyi vízparti wellness szállodánkban, közvetlenül a Balaton partjánál 2024. június 14. (péntek) - 2024. június 16. (vasárnap)

Üdüljön a KÖZVETLENÜL A BALATON partján található Hotel Club Tihanyban, a gyönyörű Tihanyi félsziget legnagyobb szállodájában! Élvezze kényeztető és gyógyító WELLNESS szolgáltatásainkat, válasszon SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEINK közül, vagy tegyen nagy SÉTÁKAT csodálatos természetvédelmi tájainkon! Csak pár napja ...

Kiemelt ajánlat
Tihany strand, külső gyermekpancsoló, uszoda, finn és infra szauna, élménymedence, jacuzzi, gőzfürdő

Tihany strand, külső gyermekpancsoló, uszoda, finn és infra szauna, élménymedence, jacuzzi, gőzfürdő 2024.06.14. (péntek) - 2024.08.31. (szombat)

A Club Tihany szálloda és bungalópark része egy wellness központ, sportközpont is uszodával. Az 500 m hosszú saját strand a természetes vizet kedvelők pihenőhelye. A gondozott parton napozóágyak várják vendégeinket. Itt van hely bőven a napimádóknak és az árnyékos hűst kedvelőknek is. A gyermekek ...

Kiemelt ajánlat
Akciós nyaralás a Balatonnál, wellness üdülés tihanyi vízparti szállodánkban vagy bungalóban

Akciós nyaralás a Balatonnál, wellness üdülés tihanyi vízparti szállodánkban vagy bungalóban 2024.06.15. (szombat) - 2024.09.01. (vasárnap)

Hagyja ott `a város zaját` és élvezze a Balaton szépségét Tihanyban! Wellness szigetünk kedvezményes árakkal, pihentető kezelésekkel várja! Balatoni nyaralás kényeztető és gyógyító wellness szolgáltatások, sport (tenisz, squash, minigolf, vizisportok), kerékpározás vagy séta a csodálatos Tihanyi ...

Kiemelt ajánlat
Balatoni családi nyaralás, wellness üdülés, akciós szállásajánlat a Club Tihanyban

Balatoni családi nyaralás, wellness üdülés, akciós szállásajánlat a Club Tihanyban 2024. június 21. (péntek) - 2024. június 30. (vasárnap)

Tötlsétek együtt a vakációt a Balatonnál, a Tihanyi félszigeten! Élvezzétek ki a nyár perzselő napsugarait közösen. A 4,5 feletti bizonyítvány helyszíni bemutatása esetén választható ajándékot adunk. Foglaljátok le minél gyorsabban a szállást, hogy biztosan választani tudjatok a legjobb szálláshelyek közül! ...

Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Júniusi nyaralás a Balatonnál előszezoni áron, kezdje a vakációt a vízparti Hotel Club Tihanyban

Júniusi nyaralás a Balatonnál előszezoni áron, kezdje a vakációt a vízparti Hotel Club Tihanyban 2024. június 21. (péntek) - 2024. június 30. (vasárnap)

Vége a sulinak, a táskák már összepakolva várnak a csomagtartóban! Apa, anya végez a munkában és irány a Balaton, amire egész évben vártunk. Rengeteg játék, kirándulás, lubickolás és szórakozás várja a gyerekeket, amíg a szülők minőségi időt tölthetnek együtt. Ez a vakáció, foglald le most!

Foglalás
Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Levendulafesztivál szállásajánlat, foglaljon szállást a Club Tihanyban a Levendulahetekre!

Levendulafesztivál szállásajánlat, foglaljon szállást a Club Tihanyban a Levendulahetekre! 2024. június 21. (péntek) - 2024. június 30. (vasárnap)

Fedezzétek fel a levendulába borult Tihanyi-félszigetet! Látogassátok meg a levendula mezőket, ahol szedhettek is magatoknak, kóstoljátok meg a levendulás érteleket és italokat. A levendula fontos és kiemelt szerepet játszott Tihany történetében, mai napig jeles hagyományai vannak a levendula termesztésének ...

Foglalás
Kiemelt ajánlat
2024. augusztus 20. wellness hétvége a Balatonon, közvetlen vízparti szállás a Club Tihanyban

2024. augusztus 20. wellness hétvége a Balatonon, közvetlen vízparti szállás a Club Tihanyban 2024. augusztus 16. (péntek) - 2024. augusztus 20. (kedd)

Ünnepi hosszú hétvége a Balatonon wellness szállással a Club Tihanyban! Hosszú hétvégét töltse pihenéssel, felöltődéssel! Élvezze kényeztető wellness szolgáltatásainkat, válasszon sport lehetőségeink közül, vagy tegyen nagy sétákat a csodálatos természetvédelmi tájakon! Szállodánk a festői Tihanyi ...

Kiemelt ajánlat

Tihanyi Októberfeszt 2024 2024. október 4. (péntek) - 2024. október 6. (vasárnap)

Az ősz a zenéről, a buliról, és a megérdemelt pihenésről szól! Ráadásul ezúttal a felnőttek és a gyerekek külön és együtt is jól érezhetik magukat. Házibuliba megyünk a Balaton partján!

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
1 2 3 4 5   
Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Old Captain Étterem Tihany

Old Captain Étterem Tihany

Az étteremben kínálatában magyar és nemzetközi specialitások egész évben, friss alapanyagokból, számos környékbeli termelő termékeivel. Séfünk és szakácsaink a magyar és nemzetközi konyha specialitásaival gondoskodnak a kulináris élményekről, legyen szó a félpanziós ellátás büfékínálatáról, az a’ la ...

Kiemelt partner

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig