Jókai Mór Emlékház látogatás Balatonfüred 2024
Enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit a Jókai Mór Emlékház. Az országban szinte egyedülálló író-ház bepillantást enged a Jókai család füredi mindennapjaiba, felidézi társasági életük hangulatát. Jókai Mór az 1870-ben épült villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, Az Arany embert, és más, a Balatont népszerűsítő novelláit, hírlapi cikkeit. A látogató a Jókai villába belépve több mint száz esztendővel visszaforgatva az idő kerekét eredeti Jókai relikviák közt találja magát, neves írónk íróasztalát megérintve juthat közelebb hazánk egyik legnagyszerűbb korszakához, s egyik legkiemelkedőbb írójának életéhez.
- +3687950876 (2. mellék)
Az Emlékház 1954-től kiállítóhelyként működik, a kiállítás látványa Jókai Mór, Laborfalvi Róza és családjuk balatonfüredi életébe nyújt bepillantást a hétköznapi élet hangulatának felidézésével. A hagyatékban megőrzött bútorok és tárgyi emlékek méltó bemutatását, a tárgyi kultúrának a kort megidéző, díszletszerű feldúsítása egészíti ki, azt az érzést keltve a látogatóban, „mintha még mindig itt élnének a villa tulajdonosai”. Tágabban értelmezve felidézi a kor stílusát és hangulatát, másrészt díszletszerűségével utal Jókai regényeinek háttérvilágára: az egész villát a valóság konkrét tárgyaiból, történeteiből kiinduló regényes képzelet hangulata járja át.
Nyitvatartás
Kedd-vasárnap 10:00-18:00
Állandó kiállítás
Jókai Mór 1857. évi első füredi látogatása mély hatással volt rá és feleségére, Laborfalvy Rózára. A táj szépsége mellett a fürdő hangulata annyira vonzotta a házaspárt, hogy attól fogva rendszeres vendégei voltak Fürednek, majd 10 évvel később megvásárolták a telket, amelyen a napjainkban emlékmúzeumként működő villa áll. A koraeklektikus stílusban épült nyaraló 1870 őszén még nem volt teljesen készen, de Jókaiék már az év nyarán birtokba vették. Déli verandája felett kőbábos mellszobrokkal díszített teraszról lehetett gyönyörködni a Balaton és Tihany felé nyíló kilátásban. A bejárat előtt látható Flóra szobrot valószínűleg az épület későbbi tulajdonosa helyezte el.
Jókai több regénye kötődik a villában töltött nyarakhoz: Az Arany ember, a Fekete gyémántok, a Szegénység útja, a Damokosok, a Három márványfej, valamint számos, a fővárosi lapok számára írt elbeszélés, rege és fürdői témájú cikk született itt.
Jókai felesége halála után 1889 elején eladta a villát Michelini János veszprémi gabonakereskedőnek. A Jókay család 1908-ban visszavásárolta a nyaralót. 1954-ben, az író halálának 50. évfordulójára az épületben megnyitották az ország egyetlen Jókai Emlékmúzeumát. 1992-től minden év májusában, az író halálának évfordulóján a Jókai Napok rendezvénysorozattal emlékeznek rá tisztelői.
A felújított Jókai-villa 2010 májusa óta emlékházként, az országban szinte egyedülálló író-ház enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit, felidézve a szellemi miliőt, bepillantást engedve a család füredi mindennapjaiba. Ugyanúgy megtalálható itt Jókai íróasztala, nevezetes távcsöve, botgyűjteményének, valamint híres ásvány- és csigagyűjteményének jeles darabjai, mint felesége színpadi kellékei és egyéb relikviái. A korhűen berendezett konyha mellett olyan érdekességek várják a látogatót, mint Jókai saját készítésű rajzai, miniatúrái vagy elefántcsont-faragványai.
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.05.06. - 2024.05.12. | |
2024.05.06. - 2024.05.12. | |
2024.05.07. - 2024.05.11. | |
2024.05.08. - 2024.05.26. | |
2024.05.08. - 2024.05.26. | |
2024.05.10. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Fülemüle esti séta a Koloska-völgyben |
2024.05.10. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Vera Molnar: Signature, 2004 Kiállításmegnyitó a Modern Műtárban |
2024.05.10. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Velünk élő kiválóságok / Zsidó Kiválóságok Háza |
2024.05.10. - 2024.10.31. |
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban
Vera Molnar: Signature, 2004. IN MEMORIAM VERA MOLNAR: Dürer, Cezanne, Klee és a számítógép |
2024.05.11. | |
2024.05.11. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
IX. Balaton Mountainbike Bringatúra / Aquapark parkoló |
2024.05.11. 10:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Múzeumi majális Balatonfüreden |
2024.05.11. 10:15 | |
2024.05.11. 12:00 | |
2024.05.11. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Koncert a Piros Templomban Naested város Herlufsholm templomi vegyeskarával! |
2024.05.11. 19:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Göcsei Gergő a Karolina Kávéház teraszán |
2024.05.11. - 2024.05.12. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
X. Concours d’Elegance a Tagore sétányon |
2024.05.13. - 2024.05.17. | |
2024.05.13. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.18. | |
2024.05.15. 16:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Rábaközi Ilona Tiffany üveg-készítő és festőművész „Ez is Én vagyok” című kiállításának megnyitója a Folyosó Galériában |
2024.05.15. | |
2024.05.15. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zenés Meridián torna 3-1-2. Merj lépni…! foglalkozás a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, minden szerdán 15:45 órától 16:45 óráig |
2024.05.15. - 2024.06.19. | |
2024.05.16. 19:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
A fekete hattyú - balett thriller. A Szegedi Kortárs Balett előadása |
2024.05.17. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.17. - 2024.05.20. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep |
2024.05.18. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.18. 09:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Relaxációs hangutazás „lélekbalzsam” - relaxációs, gyógyító energiákkal feltöltő hangfürdő a Lipták Gábor Városi Könyvtárban |
2024.05.18. 11:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Az Esterházy-kastély avatása |
2024.05.18. 16:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Hanghullám – Szilágyi Keresztény Harangegyüttes koncertje a Hajóállomáson |
2024.05.18. 19:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Szeretlek Balaton / Brázay park |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.19. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.19. 15:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Prihoda Judit festő és grafikusművész kiállításmegnyitója / Huray villák |
2024.05.19. 16:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Halász Judit koncert - Csiribiri |
2024.05.19. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Albina – monodráma / Zsidó Kiválóságok Háza |
2024.05.19. - 2024.07.31. |
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban
Prihoda Judit festő és grafikusművész kiállítás / Huray villák |
2024.05.20. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.25. | |
2024.05.22. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zenés Meridián torna 3-1-2. Merj lépni…! foglalkozás a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, minden szerdán 15:45 órától 16:45 óráig |
2024.05.22. | |
2024.05.25. 18:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Operaelőadások- Verdi: A végzet hatalma / Zsidó Kiválóságok Háza |
2024.05.25. 19:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Ölelj át! - romantikus vígjáték két részben |
2024.05.25. - 2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Gyermeknapi hétvége |
2024.05.25. - 2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
66. Magyar Fodrászverseny a Balaton Szabadidő Központban |
2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Madárlátta gyereknap - A honfoglalók nyomában / Gapa Terasz & Parkerdő |
2024.05.26. 10:00 - 2024.05.26. 12:00 | |
2024.05.27. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / unplugged sorselemző előadóest |
2024.05.27. - 2024.05.31. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.28. - 2024.06.01. | |
2024.05.29. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Könyvbemutató - Burka Tibor: A balatonfüredi labdarúgás története / Balaton Szabadidő Központ |
2024.05.29. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Kiállításmegnyitó – 100 éves a BFC / Balaton Szabadidő Központ |
2024.05.29. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zenés Meridián torna 3-1-2. Merj lépni…! foglalkozás a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, minden szerdán 15:45 órától 16:45 óráig |
2024.05.29. | |
2024.05.30. | |
2024.05.30. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
A Bem Emlékkórus Nyárköszöntő hangversenye / Kisfaludy Galéria |
2024.05.31. 15:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
GROW du Monde. Grow After – Európa legjobb olaszrizlingjei sétálókóstoló / Balatonfüred Kongresszusi Központ |
2024.05.31. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Májusfa-kitáncolás / Arácsi Tájház |
2024.05.31. - 2024.06.02. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
GOMU 48H Ultrafutó Világbajnokság |
2024.05.31. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. | |
2024.06.02. | |
2024.06.03. - 2024.06.07. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.04. - 2024.06.08. | |
2024.06.07. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
I. Hazai Űrkongresszus a Kongresszusi Központban |
2024.06.08. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.10. - 2024.06.14. | |
2024.06.10. - 2024.06.15. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Könyv-Bor-Jazz Fesztivál. Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyv napok |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.11. - 2024.06.15. | |
2024.06.12. - 2024.06.15. | |
2024.06.15. | |
2024.06.16. | |
2024.06.17. - 2024.06.20. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.18. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje |
2024.06.18. - 2024.06.22. | |
2024.06.21. - 2024.06.22. | |
2024.06.22. | |
2024.06.22. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zsinagóga bejárás - városi séta - Zsidó Kiválóságok Háza megtekintése autentikus vezetővel |
2024.06.22. - 2024.06.29. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Nemzetközi Gitárfesztivál |
2024.06.23. | |
2024.06.24. - 2024.06.27. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.06.25. - 2024.06.29. | |
2024.06.28. - 2024.06.29. | |
2024.06.30. | |
2024.07.01. - 2024.07.04. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.02. - 2024.07.06. | |
2024.07.05. - 2024.07.07. | |
2024.07.05. - 2024.08.17. |
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban
Balaton, nyár, szerelem… Aukciós kiállítás |
2024.07.08. - 2024.07.14. |
Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...
Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...
Astoria Hotel*** Balatonfüred
Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...
Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...
Anna Grand Hotel Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...
Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...
Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...
Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek.
L’AURA Étterem Balatonfüred
L’AURA Étterem Balatonfüred - Kóstolj bele a hotel gasztronómiába úgy, ahogy eddig még sohasem! Légy részese egy különleges ízutazásnak és engedd, hogy kényeztessük érzékeidet reggel és este egyaránt!
Zafír Étterem Balatonfüred
Balatonfüred egyik legcsendesebb fekvésű szállodájának, az Akadémia Hotel**** Balatonfüred Zafír étterme szeretettel várja vendégeit egy finom ebédre vagy vacsorára. Balaton északi partjának egyik legszebb kilátását kínáló panoráma teraszon és az étteremhez közvetlenül kapcsolódó teraszon nyári estéken kerti ...
Astoria Étterem Balatonfüred
Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital ...
Anna Café Balatonfüred
Anna Grand Kávéház - Tartson velünk egy kulináris időutazásra és kóstolja meg – eredeti reformkori receptek alapján készített – házisüteményeinket: Blaha Lujza, Laborfalvi Róza desszertjét, Jókai Mór kedvencét…
Bergmann Cukrászda Balatonfüred
Balatonfüred egyik gasztronómiai nevezetességévé nőtte ki magát az 1992-ben megnyitott Petőfi Sándor u. 64. szám alatti Bergmann Cukrászda. Az igényesség és a békebeli elegancia ölt testet a kedves Vendég előtt, mikor ide belép. A tradicionális hagyományok ápolása és megőrzése mögött egy valóban XXI. századi ...
Bistro Sparhelt Balatonfüred
Gondosan válogatott borlappal és az évszaknak megfelelő ételkínálattal várunk Benneteket! A chef, Elek Balázs havonta változó étlappal örvendezteti meg vendégeinket. A nagy körültekintéssel válogatott alapanyagok, a szakma mély ismerete, konyhai fortélyok sora és a főzés szeretete teszik felejthetetlenné a ...
Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred
Balatonfüred a tó északi partjának legrégebbi gyógy- és üdülővárosa. Szerencsés földrajzi és éghajlati adottságai miatt kedvelt üdülőhely. A Hotel Blaha Lujza a Balatontól 200 m-re, a reformkori Füred belvárosában található. A klasszicista stílusú épületrészből alakítottuk ki az éttermet, a hozzá csatlakozó ...
Borcsa Étterem
Balatonfüreden, a Balaton legszebb sétánya, a romantikus és egyben idilli Tagore-sétány keleti végénél található a népszerű vendéglátó komplexum: a Borcsa Étterem. Működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról ...
Brada Faloda Balatonfüred
Éttermünk tálcás rendszerű, önkiszolgáló jellegű, ahol a választott ételt kényelmes barátságos környezetben fogyaszthatják el. Amennyiben vendégeink nem a helyszínen kívánnak ebédelni, lehetőség van a választott ételt jól zárható műanyag edényben elvinni. Az étlapon változatos, a tradicionális , és a reform ...
Bökő Pince
Pincénk Balatonfüreden, a Bocsár dűlőn található. Minden borunk tartályos és reduktív kivéve a vörösek, melyek spontán, fahordóban erjednek, valamint szűretlenül, derítetlenül kerülnek a palackokba. A többi bornál bentonitos derítést és szűrést alkalmazunk, más beavatkozás nincs a borokba.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
- +3687950876 (2. mellék)