A Rejteki tanösvény egy rövidebb, 0,8 km-es, a Rejteki Kutatóház körüli, 5 állomást érintő sétaútból, és egy hosszabb, 9 km hosszúságú, összesen 12 állomásból álló körtúra útvonalból áll. Mindkét útvonal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) Rejteki Kutatóházának parkolójából indul. A kutatóház körüli rövidebb útvonal a Bükk növény- és állatvilágát mutatja be. Állomásonként egy-egy tájékoztató tábla tartalmazza a fenyőerdővel, a bükkösök világával, a nagyvadakkal, erdeink kisragadozóival és egy vízi biotóppal kapcsolatos tudnivalókat. A tanösvény ismeretanyaga elsősorban erdei iskolai programokhoz kapcsolható. Az útvonal hossza 9 kilométer, az állomások száma 12 db, menetidő 4,5 óra. Az egész évben szabadon látogatható tanösvények bejárásához előre bejelentett igény alapján a BNPI szakvezetést biztosít.

Lenyűgöző látvány felkeresni Magyarország legnagyobb feszített vasbeton hídját, melynek hossza 1872 m hosszú, magassága 87,5 m, szélessége 23,8 m. A Kőröshegyi völgyhíd az M7-es autópálya viaduktja, Magyarország leghosszabb hídja. A Balaton déli partjával párhuzamosan fut, a Somogy megyei Zamárdi és Balatonszárszó között, Kőröshegy déli szomszédságában. 2007. augusztus 8-án adták át a forgalomnak.

Egerszalók igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás, mely 65-68 °C-os. A domboldalon lefolyó víz 1200 négyzetméteres látványos mészkőlerakódást épített, ami Európában egyedülálló. A sódomb helyi védelem alatt áll, kiépített sétaúton lehet megközelíteni, sötétedés után a szivárvány színeiben pompázik. Látogatható bármikor, önállóan, belépőjegy nélkül.

Pilisszentiván mellett, a térképeken ma Vadász-rétként feltüntetett terület hagyományos neve Jági-rét volt, melyet a településen élő német lakosság használt. Az útvonal teljes kört alkot, tehát a kezdő és egyben a végállomás a pilisszentiváni sportpálya és a Villa Negra vendéglő parkolójában van. A tanösvény teljes hossza 3,5 km, mely mintegy 2 óra alatt bejárható. Az útvonalon 6 állomás található, melyek a tanösvény füzet segítségével részletesen bemutatják a terület geológiai, állattani, növénytani értékeit, de megtudhatjuk azt is, miért nem lett sikeres a helybéliek pisztráng tenyésztési terve, vagy hogy miért mérgesek a természetvédők az akácra.

A 6 állomásból álló, 3 km hosszú tanösvény Dejtárból, a templom mellől indul. A tanösvényen felállított információs táblákról megismerhetjük a község történetét, népviseletét, az Ipoly-völgy természeti értékeit és hagyományos gazdálkodási módjait. Különösen érdekes része a tanösvénynek az Ipoly-völgy legnagyobb kiterjedésű, összefüggő nádasa, amely az év minden szakában tartogat látnivalót.

A Balatonfüredi erdő természetvédelmi terület szívében található Koloska-völgy nagyon sok lehetőséget kínál az idelátogatóknak a szabadidő hasznos eltöltésére, például lehetőség van erdei környezetben a kiépített tornapályán, a praktikusan megtervezett tornaszereken aktív kondíciójavító tornára is. A tanösvény bejárásával a környék növény- és állatvilágáról, valamint geológiai sajátosságairól kapunk átfogó képet.