Irányítószám: 5700 Gyula (46.6473, 21.275024)
Gyula az ország egyik legkedveltebb üdülő- és fürdővárosa. Gyönyörű természeti környezete, látnivalói, programjai és a vendégeknek nyújtott szolgáltatásai alapján Békés vármegye egyik legjelentősebb és legnépszerűbb turisztikai központja. Fedezze fel Gyulát, szeretettel várjuk városunkba régi és új vendégeinket! Programjainkra hívjuk városunk lakóit is.
A gyulaiak és a környező települések lakosainak első számú kulturális helyszíne az Erkel Ferenc Művelődési Központ. Ahogy a városba látogató turistákat a kiállítóhelyek, úgy szolgálja ki a helyben élőket az intézmény. A könnyű- és klasszikus zenei koncerteket, a helyi képzőművészek kiállításait, a kisközösségeket, a gyermek- és ifjúsági programokat, a játszóházakat, kézműves foglalkozásokat, diákönkormányzati képzéseket, de még a városban tevékenykedő civil szervezetek többségét is a Béke sugárúti épületben találják a helyiek. Az intézményben meghatározók az elkötelezett szabadidős tevékenységet folytató szakkörök, klubok, tanfolyamok, alkotó- amatőr művészeti csoportok.

A Gyulai Evangélikus Egyházközösség temploma a város legforgalmasabb részén, a Béke sugárút mentén található. Timpanonos, dór oszlopos díszítésű, egytornyos templom. Eklektikus stílusban épült 1927-1938-ig, Gerlóczi Gedeon tervei alapján. Az evangélikus templomot az első világháború és az 1925-ös árvíz után 1927. december 18-án avatták fel. A templom építését egy, az egész országra kiterjedő gyűjtési mozgalom segítségével finanszírozták.

A csárda téglaboltozatú éttermében a házias ízek mellett a városban egyedülálló halételek közül válogathatnak. A 100 fő befogadására alkalmas étterem mellett még egy 25 fős külön terem is található. A vendégek által közkedvelt, nádtetejű bokszokból álló kerthelyiség kellemes hangulatot nyújt. Kiváló szakácsaink nem mindennapi ételkülönlegességekkel teszik még felejthetetlenebbé a Gyulán töltött napokat. A hotel pedig 22 db légkondiciónálóval felszerelt szobával várja vendégeit.

A Grand Termal Apartman kényelem és elegancia otthona a gyulai vár és Várfürdő közvetlen szomszédja, amely tökéletes kiinduló pontot jelent a gyógyulni vágyók és a városlátogatók számára egyaránt. A Várszálló exclsuive lakosztályokkal rendelkezik. A családosok számára gyermekbarát szolgáltatásokkal, pihentető zöld kerttel, grillterasszal és ingyenes kerékpárhasználattal tesszük gondtalanná a nyaralást az év minden napján. Az 50 m-re lévő Várkert grillterasszal és koktélszigettel, hangulatos élőzene mellett várja vendégeinket a Vár tövében, a strand főbejáratánál.