7121 Szálka, Táncsics utca 56. (46.27808 x 18.63367)
Szálka tökéletes célpont volt, hiszen amellett, hogy az autópályától néhány kilométerre, Budapesttől pedig körülbelül másfél órára helyezkedik el, gyönyörű, békés környezetében minden megvan ami az aktív kikapcsolódáshoz kellhet.
A Trófea közvetlen szomszédságban élelmiszer és dohánybolt is található, emellett néhány perc sétával elérhető a festői Szálkai-tó és a strand.
Az épület a 2000-es évek elején épült, azonban az elmúlt 15 évben folyamatosan fejlesztéseken esett át.
Ma már színvonalas vendégszobákkal, étteremmel, különteremmel, hangulatos, tágas terasszal várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket!
Forrás: Trófea Fogadó oldala
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 4
Csúcsborászat a Szekszárdi-borvidéken. A festői Lajvér patak völgyének domboldalába simuló pincészet modern vonalai egy fantasztikus, vadonatúj technológiájú és még annál is modernebb szemléltető borászatot rejtenek. Az épületet egyenes vonalai, szögletes formái látványosan kiemelik a tájból, míg az egymásba kapaszkodó lépcsőzetes kontúrok izgalmas párbeszédet folytatnak a domboldal teraszaival. Rendezvénytermünk várja azon kedves vendégeit, akik szívesen választanák esküvőjük helyszínéül rendezvénytermünket. Ezen felül kiváló helyszín lehet exkluzív vacsorákhoz, családi rendezvényekhez, konferenciához és természetesen a borok szerelmeseinek is kedvezünk borkóstolási lehetőséggel és pincelátogatással.
Szállásfoglalás

A Lajver Borbisztró 80 fő befogadására alkalmas, amely kiváló lehet csapatépítő tréningeknek, kisebb konferenciáknak, partneri- és családi találkozóknak vagy esküvőhelyszínnek. Borbisztrónk Séfje minden hónapban készít egy szűkített menüt, így akár ebédre vagy vacsorára is vendégünk lehet, élvezheti az ínycsiklandó ételeket, finom Lajver borainkat és a páratlan panorámánkat.

Borászatunkat a Szekszárdi-dombvidéken egy gyönyörű fekvésű, lenyűgöző panorámájú, három hektáros birtokon alakítottuk ki. A két hektárnyi saját telepítésű szőlő melletti kóstolóterünkben és pincénkben lehetőséget nyújtunk borkóstolásra, amely segít a megfelelő bor választásában. Vendégházunkban minden szoba igényesen, egyedileg készített bútorokkal van berendezve, saját fürdőszobával. A szobákból gyönyörű kilátás nyílik a környékbeli dombokra, a szőlőre, a halastóra. A pince melletti hangulatos kóstolótér minden vendégünk számára bármikor rendelkezésre áll kávézásra, csendes olvasgatásra, közös beszélgetésre vagy borozásra. A ház környéke számos lehetőséget nyújt a pihenésre.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Trófea Fogadó Szálka
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár