Kiemelt partner
1222 Budapest - 22. kerület - Budafok-Tétény, Anna utca 5-7. (47.43104 x 19.036127)
A Törley pezsgők története majdnem másfél évszázadra nyúlik vissza. Nyitottan az újdonságokra a Törley gyár a századfordulóra az ország legkorszerűbb pezsgőgyára lett, a millenniumi kiállításon pedig már a „császári és királyi udvari szállítók” címet viselte. A rákövetkező évtizedekben a Törley híre és zamata eljutott Párizstól Amerikán át egészen Ausztráliáig, a gyár pedig 1910-re már elérte az évi kétmillió palackos termelést. A sikert végül a második világháború törte meg, amelyet egy nehézségekkel, majd újjászületéssel teli időszak követett. Mindezek ellenére a Törley a mai napig tartja piacvezető pozícióját Magyarországon.
Ezt a sokszínű, időnként nehéz, de egyúttal sikeres 135 évet meséli el nekünk a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont múzeumi szakasza. Korabeli relikviák, feljegyzések segítségével tekinthetünk be a magyar pezsgőzési kultúra születésébe és fejlődésébe. Bemutatásra kerül a Chevaliers Törley Pezsgőrend, 1886-tól a François család relikviái, továbbá az 1955-ben létesült Hungaria Pezsgőpincészet is. A gyűjtemény célja, hogy átfogó színtere legyen mindennek, ami a pezsgőzéssel kapcsolatos, egy helyen összegyűjtve az összes érdekességet, egyedi információt. A gyűjtemény nemcsak tartalmában, de külsejében is valódi különlegességnek számít. A kiállítótérbe lépve máris egy pezsgős dugó belsejében találjuk magunkat, amelyből egy pezsgős palackba, majd egy pezsgős pohárba sétálhatunk át. Ez a páratlan, újszerű formavilág a tárlatot még egyedibbé és felejthetetlenebbé teszi.
A Törley Pezsgőpincészetnél alkalmazott pezsgőkészítési metódusok megismertetését az érdeklődőkkel, szintén feladatául tűzte ki a Pezsgőpincészet vezetése, a Törley Gyűjtemény megvalósításakor. A pincerendszer ódon falai közt, autentikus helyszínen tudhatják meg a látogatók, hogy hogyan is készül e nemes ital.
Pezsgő máglyák, rázóállványok és sok százezer palack, ezek jellemzik a Törley több mint 130 évnyi múltra visszatekintő pezsgőmanufaktúráját. Manapság természetes, hogy régmúltat felidéző eszközök használata mellett, az újabb technikai lehetőségeket is kihasználva zajlik a minőségi pezsgők érlelése és készre kezelése.
Az alapok a századokra visszanyúló eljárásokat idézik. A tradicionális pezsgők elkészítéséhez ma is hosszú hónapokra, akár három évre van szükség. A palackokat, melyek csak majd három év múlva kerülnek a pezsgőkedvelő ínyencek elé, először szakavatott kezek rendezik rakatokba, máglyákba. A seprőn érlelődő pezsgő zamatainak kiteljesítését újabb kézimunka segíti elő azáltal, hogy a palackokat hathavonta átrakják, miközben felrázzák a palack hasán pihenő seprő réteget. A műveletek itt azonban még nem érnek véget.
A készre kezelés, a degorzsálás megkezdése előtt a rázóállványokon a palackot 24 alkalommal veszik kézbe, alkalmanként 1/8-ot fordítva rajtuk. Az eljárás végén a seprő összetömörödve pihen meg a palack szájánál. Ennek eltávolítását jégdugóba fagyasztással, majd annak kilövetésével biztosítják a nagy tapasztalattal rendelkező dolgozók.
A háromemeletnyi mély pincerendszerben érlelődő palackok a tradicionális eljárás mellett a 1,5 literes magnum palackokban erjesztett transvasée pezsgőknek is az alapanyagát biztosítják. A technológia bár komolyabb gépesítést tesz lehetővé, de az emberi jelenlétet, a szorgos kezeket ez az eljárás sem nélkülözheti. A letöltött cuvée a palack koronazárral történő lezárása után kerül a fém kosarakba, konténerekbe. A kosárba rendezés során több tonnát mozgatnak meg naponta az ide beosztott munkatársak. A konténerek ezután rendezett sorokban - gondosan jelölve a bennük rejlő ital paramétereit – kerülnek a pinceágakba. Erjedésük, majd érlelésük 9 hónaptól akár másfél évig terjedhet. A hosszú pihenőidő után a már kierjedt pezsgőt teljesen zárt rendszerben kezelik készre a szakemberek.
A manufaktúra története, múltja
Törley József első pezsgőpincészetét 1880-ban a champagnei Reimsben hozta létre. A kor szokásának megfelelően nyerspezsgőket vásárolt fel a termelőktől, majd azokat készre kezelte és saját neve alatt hozta forgalomba. Két évvel később, 1882-ben Törley József felismerve az etyeki szőlők pezsgőalapborként történő felhasználásának kiválóságát, a budafoki pincék adottságát, valamint a vállalkozások meghonosításának támogatására nyújtott gazdasági lehetőségeket, Promontoron létre hozta Gyula bátyja anyagi támogatásával a Törley és Tsa. „pezsgőborgyárat”.
A pezsgőkészítés - bár a kor technikai vívmányait Törley József úttörőként hasznosította – alapjában véve jelentős kézimunka igényt vetett fel. Ez idő tájt a gyártásban az ipari forradalom számos eszköze fellelhető, ugyanakkor a fizikai munka kikerülhetetlen a palackos erjesztésű pezsgők előállításában. A gépesítés és a manufakturális elemek egyaránt megtalálhatóak voltak Törley József 1890-es években létrehozott Anna utcai 20.000 négyzetméteres pincészetében. A történelem viharai ellenére a pincék mélyén a mai napig legismertebb pezsgőkészítő műhelyben, a pezsgők mindmáig palackokban érlelődnek.
Sokan nem tudják, de a Törley Pezsgőmanufaktúra pincéiben érlelődnek a Hungaria, a Francois és a Törley palackban erjesztett, palackban érlelt pezsgői. Olyan pezsgők kerülnek ki innen, mint a kék címkés Hungaria Extra Dry, a quebecki kanadaiak kedvence a Hungaria Grande Cuvée Brut, a gasztronómiában közkedvelt Louis Francois & Co. Brut Nature, vagy a 2017-es Vinagora Champion díjasa, a Törley Chardonnay Brut.
A Törley Pezsgőmanufaktúra Zsolnay terme, Törley Bárja és a tavasztól őszig terjedő időszakban François árkádsora a 2019-es átalakítás és felújítás óta fogadja az exkluzív rendezvények, konferenciák, esküvők, születésnapi partik vendégeit. A Zsolnay terem 1904-ben megalkotott csempeképe eredetileg a helyiségben működő pezsgőkészítő műhely falát díszítette. Ma a szecesszió báját, az egyedi helyszíneket kedvelők számára nyújt lehetőséget hangulatos programok, rendezvények megvalósítására. A Törley bár hangulatát a korabeli csigalépcső és a terem tetőszerkezetét tartó vas oszlopok, valamint bárpult határozzák meg. A François árkádsor az eredeti pincészetből maradt ránk. Kis méretű színpad nyújt itt lehetőséget koncertek, előadások, de bármilyen jellegű kötetlen események megvalósítására. Ha igazán különleges helyszínt keres látogasson el a Törley Pezsgőmanufaktúrába és kérje kollégáink segítségét annak bemutatásában.
Nyitva tartás:
További ajánlataink
2025. április
2025.04.14 - 2025.04.18
2025.04.21 - 2025.04.25
2025. januártól decemberig
2025.01.11 - 2025.12.22
2025.12.30
Találatok száma: 3
A Rendezvényközpont Budafok központi részén, a Törley Kastély és Törley Hungarikum Múzeum tőszomszédságában helyezkedik el. A rendezvényközpont négy teremből, azok kiszolgáló egységeiből, egy kültéri rendezvényhelyszínből és a 27 szobás Boutique Hotelből áll. Termeink minden típusú rendezvényhez ideálisak, a kisebb létszámú hangulatos rendezvényektől kezdve a pompás esküvőkön át a céges konferenciákig, az akár sokszáz fős kötetlen hangulatú vállalati partykig. A Boutique Hotel egész évben várja üzleti úton lévő, szabad idejüket töltő vagy a rendezvényekre érkező vendégeit. Konyhánk akár 500 fő egyidejű kiszolgálására is alkalmas.

A Belle Fleur Panzió barátságos, családi panzió Budapest dél-budai részén, nyugalmas zöldövezetben, távol a város zajától, mégis közel a centrumhoz (7 km), jó tömegközlekedéssel. A panzióban szépségszalon működik. 500 m-re étterem, lovaglás, tenisz, uszoda lehetőség van. A 8 szoba mindegyike saját fürdőszobával, zuhanyozóval van ellátva. A szobákban ingyenes WiFi, TV, telefon található.

A budatétényi lelki központba hívjuk mindazokat, akik lelki frissülésükre helyet és új programot keresnek. Egyéni személyek vagy csoportok, idősek és fiatalok, katolikusok és nem katolikusok felé irányítjuk a figyelmünket. Verbita misszionáriusi lelkiségünk nem engedi meg, hogy bezárjuk a kapuinkat bárki előtt, aki lelki támogatást keres.

Találatok száma: 20
Az épület 1910-1911-ben Kleofász Károly vendéglős építette és „Villatelep-Beszálló Vendéglő” néven üzemeltette. Hátul az udvarban kocsiszín volt, ahol a vidékről jövő kereskedők, fuvarosok lovaikat megetették, megitatták, ők maguk pedig törzsvendégek voltak. 1939-ben a Kméhling család vette meg az üzletet, az államosításig „Kméhling Vendéglő” volt a neve.

A Borköltők Társasága Pince Étterem ízletes fogásokkal és kényelemmel várja klimatizált termeiben és kültéri helyiségében. Magánrendezvényeket is szívesen vállalunk. Éttermünket akadálymentesen megközelítheti. A nagyobb létszámú rendezvényeket is örömmel fogadjuk. Terembérlésre és catering-szolgáltatásra is van lehetőség.

Hazánkban egyedülálló, de még Európában is ritkaságnak számít a Záborszky Pincészetben átadott a Borváros, ahol hazánk híres borvidékeivel ismerkedhetünk meg. A skanzenszerűen kialakított Borutcában tíz - badacsonyi, balatonboglári, egri, etyek-budai, mecsek-aljai, somlói, soproni szekszárdi, tokaj-hegyaljai és villányi - borvidéket járhatunk végig, csodálhatjuk a tájegységekre jellemző pincék homlokzatát. A többi,12 híres bortermelő vidékünk egyedi pincéit pedig videón nézhetjük meg.

Éttermünkben a levesektől a főzelékekig, a frissensültektől a desszertekig finom, házias ízekkel várjuk kedves vendégeinket Budafok központjában, a Kossuth Lajos utcában. Az étterem önkiszolgáló, így mindenki kedvére állíthatja össze menüjét az aznapi kínálatból, valamint változatos Séf ajánlatunkból.

Különleges borokkal, nemzetközi konyha finomságaival, hangulatos terasszal, a városmajori lombok alatt fészkelő Fióka Étterem és Borbár szeretettel vár. Mi sem idillibb, mint jó időben, madárcsicsergést hallgatva ülni a Fióka teraszán. Barátságos, romantikus éttermünkben mindig jó szívvel látjuk Önt, ha betér hozzánk egy pohár italra, egy jó fogásra.

Hungaria. Pezsgő Másképp - stílus, divat, pezsgés. A Hungaria pezsgő több mint 60 év szenvedélyes szakértelmének, valamint töretlen kísérletező kedvének gyümölcse. A folyamatos megújulás képessége emelte ki a pezsgők sorából. Az 1955-ben alapított pezsgőmárka égisze alatt mindig kiemelkedő minőségű pezsgő készült, amelyet a márkatulajdonos Törley cégcsoportban felhalmozott tudás és szakértelem garantál. A mindenre kiterjedő igényesség, az évtizedes tapasztalatokon alapuló gyártási folyamatok, valamint a korszerű nemzetközi gyártási technológiák adaptálása révén egy olyan márka született, amelynek neve az évek során az exkluzivitással és magas minőséggel forrt össze. Forrás a pincészet honlapja

Az István Tanya Vendéglő 1999-ben nyitotta meg kapuit Budafok szívében, a macskaköves Magdolna utcában. Vendéglőnk családias hangulatú belső termében 30 főt, fűtött télikertjében 30 főt, nyáron a kellemes-hűvös, `óriás gesztenyefa-árnyas” kerthelyiségében 40 főt tud vendégül látni. Esküvők, osztálytalálkozók, céges bulik, születésnapok és egyéb rendezvényekre a 60 főt befogadó különtermünket ajánljuk figyelmükbe. 80-150 fős rendezvények lebonyolítását is vállaljuk külső helyszíneinken. Alapvetően magyaros és nemzetközi ételeinkkel gondoskodunk arról, hogy vendégeink gasztronómiai élménye minden szempontból teljes legyen.

Boraink a nyári napsugarat, az aranyló fürtöket, a tavaszi friss erőt és a termékeny földet rejtik palackba. Az eredmény: tiszta, gyümölcs ízű, zamatos borok, finom savtartalommal. A Katona Borház 1996 őszén alakult, amely felélesztette a családi hagyományokat. Pincészetünk jelenleg 45 hektáron termeszt szőlőt a Balaton déli oldalán, a Balatonboglári Borvidéken, 2006 óta pedig 1 hektárt művelünk Tokaj Hegyalján! A szőlőt boglári pincészetünkben dolgozzuk fel és érleljük is palackozásig, de van, hogy kierjedt boraink egy részét budafoki pincénkbe szállítjuk további kezelésre, érlelésre. Itt történik a palackozás és ezután az értékesítés is.

A Törley pezsgők története majdnem másfél évszázadra nyúlik vissza. Ezt a sokszínű, időnként nehéz, de egyúttal sikeres 140 évet meséli el nekünk a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont. Egyénileg érkező látogatók számára a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont megtekintése és a vezetett pinceséta csak az általunk meghirdetett programok időpontjában lehetséges. Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján, előre egyeztetett időpontban fogadunk.
Kiemelt ajánlat

A Törley pezsgők története majdnem másfél évszázadra nyúlik vissza. Ezt a sokszínű, időnként nehéz, de egyúttal sikeres 140 évet mesélik el nekünk a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont népszerű programjai. Egyénileg érkező látogatók számára a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont megtekintése és a vezetett pinceséta CSAK az általunk meghirdetett programok időpontjában lehetséges! Amennyiben ettől eltérő időpontban szeretne látogatást tenni, keresse fel a csoportos látogatás menüpontunkat.
Jegyvásárlás

Vásároljon pezsgőt a Törley Pezsgőmanufaktúra pezsgő boltjában, vagy rendelje meg pezsgő webshopjában! Pezsgő csomagokat is összeállítottunk, így többféle pezsgővel lehet koccintani. Személyes átvétel a budapesti Anna utca 7. szám alatti pezsgőboltban. A személyes átvétel díjtalan. INGYENES szállítás Pickpack pontra 10.000 Ft felett. INGYENES házhozszállítás 20.000 Ft felett. Bankkártyás fizetés, utánvét, személyes fizetés. A kézbesítést Magyarországon a Sprinter futárszolgálat, vagy a Törley Pezsgőpincészet végzi. A kézbesítés kérhető lakcímre és Sprinter PickPackPontra, ez utóbbira azonban csak 20 kilogramm súlyt el nem érő megrendelés esetén van lehetőség.

Találatok száma: 1
A Törley pezsgők története majdnem másfél évszázadra nyúlik vissza. Ezt a sokszínű, időnként nehéz, de egyúttal sikeres 140 évet meséli el nekünk a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont. Egyénileg érkező látogatók számára a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont megtekintése és a vezetett pinceséta csak az általunk meghirdetett programok időpontjában lehetséges. Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján, előre egyeztetett időpontban fogadunk.
Kiemelt ajánlat
A Törley pezsgők története majdnem másfél évszázadra nyúlik vissza. Ezt a sokszínű, időnként nehéz, de egyúttal sikeres 140 évet meséli el nekünk a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont. Egyénileg érkező látogatók számára a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont megtekintése és a vezetett pinceséta csak az általunk meghirdetett programok időpontjában lehetséges. Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján, előre egyeztetett időpontban fogadunk.
Kiemelt ajánlat
A Törley pezsgők története majdnem másfél évszázadra nyúlik vissza. Ezt a sokszínű, időnként nehéz, de egyúttal sikeres 140 évet meséli el nekünk a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont. Egyénileg érkező látogatók számára a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont megtekintése és a vezetett pinceséta csak az általunk meghirdetett programok időpontjában lehetséges. Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján, előre egyeztetett időpontban fogadunk.
Kiemelt ajánlat
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Törley Pezsgőmanufaktúra és Látogatóközpont Budapest
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0