8248 Nemesvámos, Kovács Tanya 1. (47.060902691 x 17.861961722)
Vendégeinket 2 db 2 szobás – 4 ágyas-, valamint 1db szintén két szobás, 5 ágyas apartmanunkban szállásoljuk el. Minden apartman fürdőszobával, konyhával és minibárral van felszerelve. Amennyiben a férőhelyeinket meghaladó szállásigény merülne fel, külön egyeztetés mellett közeli külső helyszín bevonásával tudjuk biztosítani.
APARTMANOK:
FONTOS TUDNIVALÓK:
Ingyenes WIFI
Ingyenes parkolási lehetőség
Bababarát szálláshely (1 éves korig ingyenes)
RÓLUNK
Ős- illetve kistermelőként, családi közreműködéssel készülnek a Tekeresvölgyi Családi Birtok tejtermékei 2008 óta. Ma már 50 magyartarka tehenünk tejét dolgozzuk fel, ökológiai gazdaságunkban.
Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk megismertetni az emberekkel a minőségi élelmiszer fogyasztás előnyeit, valamint azt, hogy hosszútávon erre egy életformaként tekintsenek. Szerencsére rajtunk kívül sok más termelő is biztosítja már országszerte ennek alapjait.
Számos más készítményünk mellett, főként a karakteres, érlelt, félkemény és lágy sajtjaink a manufaktúra zászlós termékei. Ezekre a hosszú érlelésű sajtokra vagyunk mi is a legbüszkébbek és erre szeretnénk a legtöbb hangsúlyt fektetni a jövőben is.
Birtokunk nem csak tejfeldolgozással foglalkozik, más haszonállatainkból is saját termékeket készítünk. Ehhez kapcsolódva disznótoros programokon is részt vehetnek vendégeink, valamint egyéb más rendezvények (szervezett sajtkóstolók, gasztronómiai programok) befogadására is alkalmas a birtok közepén elhelyezkedő 42 fős rendezvénytermünk.
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 256
Szállodánk Siófokon, közvetlenül a Balaton partján, tóra néző panorámával nyújt minden igényt kielégítő szolgáltatást az aktív pihenésre és üdülésre vágyóknak. A festői szépségű látvány mellett egyedülálló vonzerőt jelent, hogy a szálloda a siófoki üdülőterület éjjel-nappal pezsgő ütőerén, a Petőfi sétányon található, mindössze egy rövid sétányira az éttermektől, bároktól, szórakozóhelyektől, kávézóktól és a városközpont látványosságaitól. Szállodánk modern, minimalista stílusával tökéletesen illeszkedik ebbe a különleges környezetbe.
Kiemelt partner
Ajánlatkérés

A BlueDot Bistro a’la carte étterem és bár szeretettel várja vendégeit egy finom reggelire, ebédre vagy vacsorára Siófokon. Az étteremhez a kikötői sétánnyal közvetlenül határos terasz és kert kapcsolódik. A BlueDot Bistro nemcsak szállóvendégeinek szolgál fel reggelit és a vacsorát, hanem egész évben várja a Siófokra és a vitorláskikötőbe látogatókat.

Kis családi pincészetünk Felsőörsön, a Pocca-dűlőben található, innen kapta a nevét is. A különleges mikroklíma és a talaj adottságai ezen a környéken kimondottan kedveznek a szőlőtermelésnek, minden lehetőség adott hozzá, hogy finom, karakteres borok születhessenek. Idilli környezetben kóstolhatja meg ízletes borainkat. Előzetes megbeszélés alapján rendezvények helyszíneként is igénybe vehető.

Sokan és régóta bíztattak, hogy a Balaton környékén is üzemeltessünk kürtőskalács sütödét. Mivel sok balatoni rendezvényen veszünk részt, nem igazán éreztük egy állandó üzlet létjogosultságát, ám mindig azt mondtuk, hogy akkor lesz kürtőskalács üzletünk a magyar tengernél, ha megtaláljuk hozzá a legjobb helyet, a legszebb kilátással. Gondolj egy ilyen helyre! Na pont ott, a tihanyi visszhang és kilátó közelében, az apátsági sétányon nyitjuk legújabb Vitéz Kürtős sütödénket.

Balatonfüred egyik legcsendesebb fekvésű szállodájának, az Akadémia Hotel**** Balatonfüred Zafír étterme szeretettel várja vendégeit egy finom ebédre vagy vacsorára. Balaton északi partjának egyik legszebb kilátását kínáló panoráma teraszon és az étteremhez közvetlenül kapcsolódó teraszon nyári estéken kerti lámpák, gyertyák és az esti Balaton fényei mellett élvezhetik a pihenés minden pillanatát. Kiváló mediterrán, egészséges, a regionális alapanyagokra és ízvilágra épülő ételek, balatoni borok és finom koktélok teszik színesebbé az estéket.

Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Asztalfoglalás
A Residence Hotel Balaton exkluzív berendezésű étterme az év minden napján várja családi vagy páros kikapcsolódásra érkező vendégeinket Siófokon. Színes kínálatunkban nem csupán hagyományos ételeket kóstolhatnak a hozzánk látogatók, egyaránt gondolunk a vegetáriánusokra, valamint az alakbarát reformkonyha kedvelőire is. Ételkülönlegességeinket a legkiválóbb alapanyagok felhasználásával készítjük, így garantálva a kiemelkedő minőséget, és a legfinomabb falatokat.

Találatok száma: 2
A helytörténeti gyűjteményben látható tárgyi emlékeket településünk lakói ajándékozták az önkormányzat részére, azzal a céllal, hogy méltón képviseltessék a múlt emlékeit a jövő számára. Az egész ház atmoszférája igyekszik visszatükrözni a régi kor hangulatát és annak varázsát, amely napjainkban talán a legfontosabb, hogy a fiatalok betekintést nyerhessenek a régi kor életébe.

A Magyar Nemzeti Múzeum Villa Romana Baláca kiállítóhelye hasonlóan izgalmas felfedezni valót kínál Veszprém és Balatonfüred közelében, Nemesvámoson. Az első falmaradványokat és falfestménytöredékeket 1904-ben találták meg szántást végző cselédek a veszprémi káptalan Vámos község határában levő balácapusztai földjén.

Nemesvámos programajánló. A Balatontól 12 km-re északra található település gasztronómiai rendezvényekkel, családi- és gyermekprogramokkal várja a látogatókat. Nemesvámos határában, Balácapusztán találjuk a római villagazdaság ásatási és kiállítási területét és római kori halomsírt, melyek felbecsülhetetlen római kori örökséget és leleteket őriznek a modern kor számára. Nemesvámos környékén számos kirándulóhely és túraútvonal is várja a természetbarát családokat, baráti társaságokat.
Kiemelt ajánlat

A Magyar Nemzeti Múzeum Villa Romana Baláca Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdasága. A mintegy másfél hektáros gondozott parkban a 3-4. századi tulajdonosok grandiózus méretű lakóháza és a környező épületek tekinthetők meg. Az egykori földbirtokosok gazdagságát a hazánkban ritka mozaikpadlók mutatják. Az épület tereinek egykori díszítését a gyönyörű színekben ragyogó falfestmények segítik elképzelni. Nyaranta rendezvények, múzeumpedagógiai foglalkozások várják a látogatókat.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Tekeresvölgyi Családi Birtok Szállás Nemesvámos
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár