3910 Tokaj, Kossuth tér 15. (48.125664 x 21.406645)
Rendezvények
Hisszük, hogy a helyszín fontos szerepet játszik abban, hogy a rendezvény jó hangulatú, és sikeres legyen. A Rákóczi Pince és Udvarház a történelmi Tokaj város szívében, a főtéren, a templom mellett helyezkedik el, és ennek is köszönhetően kiváló helyszínül szolgálhat baráti, családi, vagy céges rendezvényeknek. Előre egyeztetés alapján, borkóstolókon felül, vendégeink étkezni is tudnak nálunk. Saját búbos kemencénkben házi kenyérlángost tudunk készíteni, illetve egyéb ebéd, és borvacsora ajánlatainkat egy külsős vendéglátó cég segítségével készítjük el.
Engedjék meg, hogy az alábbiakban bemutassuk Önöknek a Rákóczi Pince és Udvarházat, annak adottságait, termeit, kapacitására vonatkozó részleteket rendezvények tekintetében.
Lovagterem
A világon egyedülálló, 15. századi Lovagtermünkben megközelítőleg 100 főt tudunk leültetni a terem közepén lévő hosszú faasztal köré. Itt tartjuk borkóstolóinkat, amelyeket pogácsa, és igény szerint sajttal kísérünk.
Borozó terem
A pince borboltja felett helyezkedik el a borozó termünk, bor-bisztrónk. Kiváló helyszíne lehet borkóstolóknak, borvacsoráknak, illetve magán, és céges buliknak. Megközelítőleg 25 főt tudunk borozó termünkben kényelmesen leültetni, vendégül látni. A borozó teremnek közvetlen összeköttetése van a különtermünkkel, a terasszal, és az udvarral.
Különterem
Különtermünk szinte teljesen azonos adottságokkal rendelkezik, mint a borozó termünk, annyi különbséggel, hogy ez a terem egy letisztultabb, elegánsabb stílussal rendelkezik, és akár 30 fő is kényelmesen leültethető. Közvetlen átjárás lehetséges a borozó terem felé, és a terasz felé.
Terasz
Igazán különleges hangulata abban rejlik, hogy egy vén gesztenyefa ad árnyékot, és ennek hűsében, akár éppen egy frissítő furmint kóstolása közben Tokaj főterére, és templomára van rálátásunk. A teraszról közvetlen kapcsolat van a két termünkkel, és az udvarral. Körülbelül 20 fő tud kényelmesen elhelyezkedni a kerti asztalok körül.
Udvar
A tornácos udvaron található kerti asztaloknál megközelítőleg 120 fő fér el kényelmesen. Az udvar egy részét kihúzható ponyva fedi, árnyékot adva kedves vendégeinknek. Búbos kemencénk a vén gesztenyefa mellett található, ahol házi kenyérlángos készítünk előre egyeztetés alapján. Az udvaron mobil színpad is elhelyezhető, és kiválóan alkalmas tánctérnek is.
Borfutár szolgáltatásunk keretében, Tokajban Hétszőlő bort szállítunk ki, nyitva tartásunk ideje alatt.
Esküvő
A Rákóczi Pince és Udvarház termeinek méretéből fakadóan kisebb esküvőknek tud helyszínül szolgálni. A templom, és a városháza közelségének köszönhetően is igazán kitűnő helyszín egy ilyen nemes, és fontos esemény számára.
Fontos, hogy jelenleg az esküvő megszervezését nem tudja csapatunk magára vállalni. Minden esetben kérjük a kedves érdeklődőket, hogy ezt a feladatot vagy maguk, vagy megbízott szervezővel intézzék. Amennyiben segítségükre lehetünk, szívesen ajánlunk helyi esküvőszervezőt, illetve vendéglátó céget, akik kedves vendégeink segítségükre tudnak lenni.
A Rákóczi Pince és Udvarház a helyszínt, a bor-, ill. pálinkakínálatot tudja biztosítani. Az italokról, és ételekről, illetve egyéb részletekkel kapcsolatosan szívesen állunk rendelkezésükre.
Csapatépítő programok
Szívesen ajánljuk Rákóczi Pincénket és udvarát céges csapatépítő programok helyszíneként is. Számos borral, szőlészettel, borkészítéssel kapcsolatos csapatépítő feladattal készülünk az érdeklődők számára. Egyszerű, vidám, szórakoztató feladatok ezek, amelyek során kedves vendégeink sokat tanulhatnak, közelebb kerülhetnek a Tokaj borok világához.
A csapatépítő feladatok, a borkóstoló és egy esetleges birtoktúra után pedig megpihenhet a csapat borozó termünkben egy jó pohár, frissítő furmint társaságában, és élvezheti a felszolgált ételeket. Igény esetén a csapat egy bulival zárhatja a napot a borozó termünkben, amelyhez szívesen ajánljuk tokaji DJ-nket.
Bortrezor
Tárolja nálunk aszú borait a saját bortrezorjában a régi tokaji hagyományok szerint!
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 29
Ha nyugalomra vágyik, szereti a természetet és a finom borokat, látogasson el Tokajba! Csendes környezetben, az óváros központjában 3 külön bejáratú, saját teakonyhás és zuhanyzós szobával várja vendégeit az Angéla Vendégháza. Árnyas udvara és terasza kellemes menedéket nyújt a nyári napok melegében.

A Bodrogzug Vendégház Tokajban az egyetlen ami természetvédelmi területen fekszik, közvetlenül a Bodrog folyó partján. Hangulatát csodálatos környezete teszi egyedülállóvá. A csendes, védett környezetvédelmi terület festői panoráma nyílik a folyóra, valamint a ritka természeti értékeket rejtő Tokaji hegyre.

Tokajban a Szerelmi Pincesoron április 15 - október 15-ig várja vendégeit a Hegyalja Üdülő Kemping és Szabadidőközpont. Pihenni, túrázni, kikapcsolódni vágyóknak tökéletesen alkalmas ez a hely, mely csendes, tiszta, gyönyörűen rendezett. Kuriózum értékű kirándulóhely 9700 m2-es területen, csodálatos környezetben, ökológiailag tiszta ősparkban, nem messze a Tisza és a Bodrog találkozásánál, a világörökség részének számító Tokaj szívében. Töltődjön fel természetesen, töltődjön fel stílusosan!

A panzió 12 darab, két-, három-, és négyágyas szobával rendelkezik. (6 db kétágyas, 2 db háromágyas, 4 db négyágyas, továbbá 3 db pótágy). A panzió udvarában egy hangulatos kávéház és cukrászda található. Társpanziónkkal, a Bodrog Panzióval épületünket összenyitottuk, így nagyobb társaságok fogadására is lehetőségünk van. A két panzió közösen 50 fő vendégül látására is alkalmas.

Szeretettel várom kedves vendégeimet, Tokaj történelmi belvárosában, a Bodrog és a Tisza találkozásától néhány méternyire. Tokajban (a Bodrog folyótól 50m-re, a Bodrog-Tisza torkolatától 150m-re) egy apartman részt alakítottunk ki családi házunk egy részén, amelyhez 15 négyzetméter terasz és egy füves kertrész is tartozik. Rendelkezésre álló szobák száma: 2 db, férőhelyek száma 6.

Találatok száma: 5
Hagyományőrző technikák oktatása, kreatív műhely. Különleges kézimunkák bemutatóterme. Hímzett és szövött kárpitok, gobelinek, kézimunkák történelmi textíliák mintáival, textilfestés, patchwork, vertcsipke,stb. Kizárólagosan kézzel készített alkotások, egyedi megrendelési lehetőségek. Kiállítások, rendezvények szervezése.

Igényesen megszerkesztett polgárház a főtér sarkán – Tokaj város szívében 1985 májusától látogatható a Tokaji Múzeum. Az 1790 táján a görög eredetű Karácsony család által építtetett, majd a 19. században a Szaszaráthok tulajdonába került egykori kereskedőfamíliák lakóháza egyemeletes, s kívül-belül gazdagon díszített. Nemcsak az épület, hanem a kiállítások minősége, a munkatársak látogatószeretete, és a „látványkertként” funkcionáló belső udvar hangulata is magával ragadja az ide érkezőt! A 2016. március 15-én újranyitott Tokaji Múzeum megfiatalított állandó tárlata részletgazdagon árnyalja Tokaj város és Hegyalja évezredes történetét, a régészet, a néprajz, és helytörténet tematikákra építve, és még annál is többet nyújt...

A Világörökségi Bormúzeum a világörökségi borvidékek kiállítóhelyeként és múzeumaként működik a kor igényeinek megfelelően. A Tokajba érkező turisták Magyarország egyetlen világörökségi borvidéke mellett osztrák, francia, német, olasz, portugál és svájci termőterületek különlegességeivel is megismerkedhetnek.

Találatok száma: 14
Tojáspingáló családi nap Tokajon, a Világörökségi Bormúzeumban 2025. április 18-án. A népszokás szerint a nagyhét a lelki és a testi megtisztulás hete. A népi hagyomány a megújulás napjának is tekintette nagypénteket. Számos szokás kötődik hozzá, ezek közül is a legismertebb a tojásfestés. Főtt tojást feltétlenül hozz magaddal, ha hímestojást szeretnél pingálni!

Fesztiválok, rendezvények, események Tokajban, a történelmi borvidék fővárosában. A település a Bodrog és a Tisza összefolyásánál található. A város fekvését megszépíti a két folyó találkozása. A hegy pedig az óváros fölé borul. Nincs még egy település hazánkban, mely a hegy és a folyók ilyen zárt ölelésében fekszik. Páratlan szépsége a természet alkotása.Tokaj jeles hely, neve összeforrt a borral, ismertségét, világhírnevét, nemzeti himnuszunkba történt bekerülését, a világörökség részévé válását kétségtelenül a bornak köszönheti. Ugyanakkor Tokaj ihlettel, érzésekkel és hagyományokkal gazdagon megáldott föld. Napjainkban idegeforgalmi nevezetesség, az utazások kedvelt célpontja. A város változatos programokkal, barátsággal várja látogatóit minden évszakban!

A múzeum színes programkínálatával, néprajzi, régészeti és helytörténeti kiállításaival szorosan kapcsolódik Tokaj városához és környezetéhez. A tavaszi és őszi hónapokban folytatódnak a Szalonest beszélgetős-borozgatós programjai, nyáron pedig a Zenélő Múzeumkert koncertjeire várjuk kedves vendégeinket. A Tokaji Múzeum nyáresti programkínálatával egyedülálló alkalmat kínál a zeneszerető közönségnek.

Tokaji Fesztiválkatlan programok 2025. Online jegyvásárlás! Ha Tokaj akkor Fesztiválkatlan! Egész nyáron várják a kikapcsolódásra vágyókat Tokajban. A programkínálatban koncertek, gyermekelőadások, interaktív előadások, musicalek és még számos szórakoztató program minden évben, mely Tokaj kiemelt rendezvényévé teszi a sorozatot. Népszerű hazai együttesek, színházi produkciók és előadók is színesítik a műsort.

Fehér borok, színes kultúra - Tokaji Bornapok! A bor a hagyományok és a gasztronómia találkozása Tokajban. Örömzene, világsztárokkal a Tokaji Bornapokon. „Több helyszínen, élőben a borászokkal” szlogennel, az összefogás jegyében szervezik meg a Tokaji Bornapokat 2025. június 13 és június 15-e között. Középpontban a kiváló tokaji borok, a helyi pincészetek és a zene lesz. Találkozzunk a Tokaji Bornapokon!

Találatok száma: 1
Világörökségi Bormúzeum programajánló Tokajban. A múzeum a terület hagyományos értékeivel és a nagyvilág termőterületeivel egyaránt megismerteti az utazót. Mindezt a legújabb kor vívmányainak felhasználásával. A kiállításokon a bor kultúrájával, történetével és gyártásával ismerkedhetnek meg a látogatók.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Rákóczi Pince és Udvarház Tokaj
Értékelések (0)
Kifejezetten ajánlom
(0)
Kifejezetten nem ajánlom
(0)
Nagyon ajánlom
(0)
Nagyon nem ajánlom
(0)
Ajánlom
(0)
Nem ajánlom
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár