Turizmus Program

Balatoni Húsvéti Nyuladalom

Jacuzzis szállás

Budapesti Húsvéti Sokadalom

A titkok hercege

TOP 100 úticél

Húsvét

Móricz Zsigmond Művelődési Ház

Kiemelt partner

A Kanizsai Kulturális Központ intézményegysége, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház a város egyik legnagyobb múltú kulturális intézménye.
Móricz Zsigmond Művelődési Ház

Kapcsolat, elérhetőség

Az intézmény tevékenységei és művészeti csoportjai:

A népművészet magas fokát nyújtja a művelődési házban működő, Tóth István irányítása alatt álló Zalagyöngye Táncegyüttes, valamint utánpótlás csoportjaik.

Az intézményben tartja próbáit még, a Szikla rock zenekar Tárnok Péter vezetésével, az egyre népszerűbb és a világ több pontján is hírnevet szerző Kanizsa Csillagai Cigány Együttes, valamint az Igricek Együttes, akik megzenésített verseket játszanak gyermek és felnőtt közönségük számára. Az intézmény szervezte újjá a 80-as években jól működő városi Cigány klubot.

A rendezvények közül legjelentősebb a ház által évente szervezett Hagyományok Napja és Kiskanizsai Búcsú, melyet minden évben július első hétvégéjén tartanak.

A művelődési ház legrangosabb rendezvénye a kétévente zajló „Csengey Dénes” Kárpát-medencei Vers- és Prózamondó Verseny, melyre több százan jelentkeznek és a zsűri belőlük választja ki a nagykanizsai döntő mezőnyét. (Ifjúsági felnőtt és szépkorú kategória.)

A városban egyre népszerűbb a gyermekek számára meghirdetett gyermekszínházi előadássorozat, valamint a már négy évadot megélt „Móricz Kamaraszínház” bérletes előadássorozat felnőtteknek. Népzenei koncertsorozatainkat elsősorban a városban élő néptáncosokra építve szervezzük. Nemcsak a magyar népzenét, hanem más népek zenéit és táncait is igyekszünk bemutatni ezen alkalmakkor. A koncerteket gyakorta táncház is követi. A jazzkoncerteket pódium esteket is szívesen látogatja a város közönsége.

A rendszerváltás utáni években az intézmény is hozzájárult az egykori olvasókör újjáéledéséhez. 2003. februárjában megalakult az Olvasókör Nyugdíjas, közéleti és kertbarát klubja. Rendszeresen helyet adunk az Együtt Kiskanizsáért Egyesület és a hegyközség programjainak is. 2004. januárjától az intézményhez tartozik a bajcsai kultúrház működtetése is. Hosszú évtizedek után újra nyitva a bajcsai kultúrház, megalakult az ifjúsági és nyugdíjas klub, valamint a Bajcsai Kulturális Egyesület Vinkó Lajosné elnök vezetésével.

Az intézmény a művészeti csoportok és egyesületek támogatásáért 2000-ben megkapta a Landorhegy Alapítvány által alapított megyei „Civilissimus Díjat”.

A művelődési házban - 2004. júniusában - az IHM támogatásával e-Magyarország Pontot alakítottunk ki a Móriczban és bajcsai Kultúrházban.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Megosztás

Móricz Zsigmond Művelődési Ház

Móricz Zsigmond Művelődési Ház

Értékelések (0)

Kifejezetten ajánlom

(0)

Kifejezetten nem ajánlom

(0)

Nagyon ajánlom

(0)

Nagyon nem ajánlom

(0)

Ajánlom

(0)

Nem ajánlom

(0)

Találatok száma: 0

Kapcsolat, elérhetőség