Turizmus Program

Balatoni Húsvéti Nyuladalom

Jacuzzis szállás

Budapesti Húsvéti Sokadalom

A titkok hercege

TOP 100 úticél

Húsvét

Fafaragó Műhely

Kiemelt partner

Árpád mester háza interaktív műhely, s mint ilyen, a mesterség hagyományos bemutatásán túl számos egyéb érdekességgel is szolgál a betérőknek. A látogatók megfejthetik a fafaragó furfangos fejtörőit, kipróbálhatják logikai és memóriajátékait, miközben egyre több ismerethez jutnak az évszázados hagyományokra visszatekintő foglalkozással kapcsolatban.
Fafaragó Műhely

Kapcsolat, elérhetőség

Korunk városias, rohanó világában asztalost se nagyon láttak munka közben a gyerekek, nem hogy fafaragót. Pedig azt tapasztalni, ahogyan egy fadarab az értő kezek mozdulatai nyomán formát ölt, s lépésről lépésre mind jobban kirajzolódik belőle egy-egy mindennapi használati tárgyunk, semmihez sem fogható élmény. Az Élménybirtok fafaragóműhelyében nem csupán a gyönyörű mesterséggel, a hajdani céhekkel, a korabeli, ám ma is használatos eszközökkel és famegmunkálási eljárásokkal kapcsolatos ismereteiket gyarapíthatják a látogatók, de 10-11 éves kortól például maguk is kipróbálhatják, miként készül el az úgynevezett vonópad és vonókés használatával egy hátvakarófa vagy éppen annak a nyele.

A mester a műhelyében látható kézzel készített egyedi termékek, a fűszeres tégelyek, a különböző méretű kanalak, a fatálak, a szobrok, a képek, a dobozok, illetve a játékok, például a gyerekek örök kedvencei, a pörgettyű és az ördöglakat meg is vásárolhatók.

Fafaragónk, Tóth Árpád fő specialitása a hagyományos faesztergályozás. A világon maroknyi mester tartja életben ezt a kihaló félben levő szakmát. Magyarországon ő az egyetlen, aki ezt a hagyományt őrzi. Többféle faeszterga található a műhelyében, amiket egytől egyig saját maga készített korabeli metszetek alapján. Mindegyik esztergát emberi erővel kell meghajtani, így a vendégeket is be tudja vonni a munkába.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Megosztás

Kapcsolódó témák:

Fafaragó Műhely

Fafaragó Műhely

Értékelések (0)

Kifejezetten ajánlom

(0)

Kifejezetten nem ajánlom

(0)

Nagyon ajánlom

(0)

Nagyon nem ajánlom

(0)

Ajánlom

(0)

Nem ajánlom

(0)

Találatok száma: 0

Kapcsolat, elérhetőség