Magyarország egyik legmodernebb, a régió egyetlen fedett Jégcsarnoka. Két, nemzetközi szabványnak megfelelő pálya várja a sportolni vágyókat. A város nyugati peremén található létesítmény a jégpályák mellett kondicionáló és balett teremmel, műfüves futballpályával, multifunkciós sportpályával, kondicionáló parkkal, tizenkét öltözővel, korcsolyakölcsönzővel, büfével valamint sportbolttal is rendelkezik. Az év 10 hónapjában működő 600 fős lelátóval rendelkező fedett jégpálya Debrecen és a környező települések lakosságának intenzív szabadidő eltöltését és a város jeges versenysportjainak a nagyközönség előtt történő bemutatkozását szolgálja, míg a gyakorló pálya ad helyet a sportegyesületek edzéseinek, valamint az egyre nagyobb számban érkező, a korcsolyázást testnevelés óra keretén belül elsajátító óvodásoknak és iskolásoknak.

A 2000-ben megalakult Debrecen Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. Debrecen város tulajdonában álló közhasznú szervezetként kezeli az Oláh Gábor utcai sportkomplexumot, a Debreceni Sportuszodát illetve a Hódos Imre Rendezvénycsarnokot. A társaság azzal a céllal jött létre, hogy a város ezen sportlétesítményeinek komplex menedzselésével aktívabb szerepet vállaljon a regionális illetve az országos sportéletben.

A küzdőtéren szabványméretű kézi- kosár- és röplabda, valamint futsal pálya is található, amely nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas. A mobil lelátósorokkal együtt 900 ülőhelyet tudunk biztosítani vendégeinknek. Az alsó szinten a két fallabda-pálya, az öltözők és egy kisebb regenerálódási, rekreációs részleg került kialakításra. A középső, főbejárati szinten többek között két bowling pálya, büfé, információs fal, és szabadidős terasz várja a kedves vendégeket. A legfelső szinten pedig egy nagy, 300 fős rendezvényterem szolgál helyszínül céges rendezvények, konferenciák, vagy akár esküvők, bálok lebonyolítására is.

A sportcsarnok számtalan szakosztálynak és azok versenyeinek ad otthont, de a versenysport mellett a városi tömegsport fő bázisa is egyben. Az egyik legkihasználtabb létesítmény, ahol kora reggeltől a késő estig folyamatosan adják át egymásnak a sportolók a kilincset, illetve a játékteret. A sportcsarnok gyakorlatilag valamennyi verseny lebonyolítására alkalmas.

Dr. Fejes András kétszeres világbajnok, ötszörös Európa-bajnok parasportoló, Gyöngyös díszpolgára nevét viseli a városi sport- és rendezvénycsarnok, amely Gyöngyösön és kistérségében élők sportolási valamint kulturális és egyéb szabadidős igényeinek kielégítését szolgálja. A csarnok teljes területe 3.200 m2, használható belmagassága 7m 20 cm, teljes magassága 14m.

Méltó környezetet kapott az egyetemi él- és versenysport, ugyanakkor a hallgatók a szabadidejükben is sportolhatnak itt. Azokat is várják, akik egészségmegőrzés céljából szeretnének sportolni, és egy jó csapatot keresnek ehhez. Sportolj a BEAC-ban! Több mint 40 sportág egy helyen. Csatlakozz hozzánk!

Stadion, aréna és sportlétesítmény, előadó- és rendezvényhelyszín egyben az Érd Aréna. A létesítmény sportcsarnok része 1800 fős lelátóval, 100 fős VIP szektorral és 400 fős állóhellyel rendelkezik. Az épület részei továbbá egy konferenciaterem, konditerem, birkózócsarnok és egy 1600 m3-es, vízilabda mérkőzésekre és szinkronúszó versenyekre is alkalmas 12 sávos versenymedence. Az ÉRD Aréna multifunkcionális jellegének köszönhetően egész évben sport- és kulturális rendezvények, színházi és musicalestek, koncertek, bajnoki mérkőzések, sportnapok, kiállítások, szalagavatók kerülnek megrendezésre.

A gyönyörűen megújult és kibővült Folyondár Sport- és Táncközpont a III. kerület egyik legszebb részén, a kiscelli parkerdő szomszédságában, ősfákkal övezett parkban fekszik. Könnyen és gyorsan megközelíthető helyen, mégis távol a főváros nyüzsgő, zajos forgatagától. Nálunk a sportosság a minőség garanciája, mert különleges helyszínen, igényes környezetben, válogatott programokat biztosítunk kiváló oktatókkal. A dinamizmus pedig egyet jelent a rugalmassággal, a gyors helyzetfelismeréssel, a kreatív megoldásokkal, tartalommal és szolgáltatásokkal, a zökkenőmentes lebonyolítással. Nekünk kizárólag az fontos, hogy az Ön igényeit kielégítsük, az elvárásainak megfeleljünk. Megkülönböztetett figyelmünk középpontjában Ön áll.