Turizmus Program

Balatoni Húsvéti Nyuladalom

Jacuzzis szállás

Budapesti Húsvéti Sokadalom

A titkok hercege

TOP 100 úticél

Húsvét

Idegenvezetés

Népszerűség

Székesfehérvár története egyben Magyarország történelmének egy jelentős szelete is. Kevés gyaloglással ismerhetjük meg Magyarország egyik első városának legfontosabb emlékeit, a történelmi belváros legszebb látnivalóit, legendáit fáradság nélkül. Az egymástól néhány méternyire található helyszínek mindegyike jelentős történelmi események emlékét őrzi, vagy éppen kiemelkedő művészeti alkotást tár a látogató elé. A történelmi belváros hangulatos utcáin regényes belső udvarokra és bájos sarokerkélyekre is bukkanhatunk.

Kiemelt ajánlat

Csatlakozzon hozzánk és kutassa fel velünk Székesfehérvár belvárosának művészi kútjait! Készítsünk fotót együtt az Országalmánál és oltsuk szomjunkat a Török kút vízéből vagy a Retorika kútjából! Sétánk során ellátogatunk az egykor nagy forgalmat lebonyolító Petőfi mozi előtti térre is, ahol a karmelita templom freskóinak mestere tiszteletére állították a Maulbertsch kutat. Az emlékkutak a város történelméről mesélnek, jöjjön el és hallgassa meg a történetüket! Találkozó az Országalmánál.

A Hiemer-ház egyedülálló középkori értékekein, barokk, rokokó építészeti emlékekein és a modern kori átalakításain keresztül megelevenednek Fehérvár évszázadai. Ismerje meg velünk a városunk ékkövének valódi szépségét és fordulatos történetét!

Élményét még teljesebbé teheti, ha látogatása előtt kéri állatgondozó kollégáink szakszerű és gyakorlatias idegenvezetését, hisz ők nap mint nap az állatok között dolgoznak, ismerik viselkedésüket, szokásaikat. Az idegenvezetés hozzávetőleg 1 óra, mely tartalmazza a szakszerű vezetést és lehetőség szerint rájaetetést és kígyó simogatást.

Érseki pincerendszer. Pincelátogatás vezetéssel, a város alatti egykori egri érseki pincerendszerben. Föld alatti séta a város alatti pincevárosban Egerben. A pincét 2007-ben a 7 legismertebb magyar `építészeti csoda` közé választották. A túra csak a megjelölt időpontokban, idegenvezető vezetésével látogatható. Egyénileg a pincébe NEM lehet lemenni. A túrához kérjük foglaljon időpontot!

A Pannonhalmi Főapátságot az ideérkezők csoportos vezetés keretében tekinthetik meg. Számos programot kínálunk vendégeinknek, ajánlatainkról bővebb információ olvasható a lenti menüben.

Zalakaroson két DOTTO városnéző kisvonattal és Magyarországon egyedülálló nyitott városnéző kisbusszal állunk kedves vendégeink rendelkezésére. Az egyik DOTTO kisvonattal Zalakaros városát mutatjuk be idegenvezetéssel vendégeinknek! A másik DOTTO kisvonattal vagy a nyitott városnéző kisbusszal a bivalyrezervátumhoz és a Kis-Balatonhoz szervezünk kirándulást a Zalakarosra látogató vendégek számára. Harmadik programként a DOTTO kisbusszal városnézés keretében fazekasműhely látogatásra és ajándék borkóstolóra visszük vendégeinket a zalakarosi pincesorra! Ezt a három program csomagunkat a Zalakarosra érkező kedves vendégeknek állítottuk össze. Ezek a programjaink részletes és átfogó képet adnak a városról és a vidékről.

A Fiumei úti sírkert Budapest és egyben Magyarország egyik legfontosabb temetője. Itt nyugszanak legnagyobb számban a magyar történelem és kultúra nagyjai, a síremlékek jelentős része pedig művészettörténeti érték is, hiszen híres építészek, szobrászok alkotásai.

A Veresegyházi Medveotthon gazdag állatkerti élményeket kínál a felnőtt- és gyermek csoportoknak egyaránt. Kétféle vezetéssel egybekötött állatkerti látogatás választható, az egyik az egyszerű csoportvezetés, a másik pedig az interaktív-játékos csoportvezetés.

Ajánlatkérés

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma egész évben várja a csoportokat tárlatvezetésre, idegenvezetésre előzetes bejelentkezéssel. A múzeumban egyidejűleg 6 különböző állandó kiállítás látogatható, amelyhez igényelhető a vezetés. A látogatókat filmekkel, interaktív elemekkel, a modern technikát is kiaknázó kiállításokkal várjuk.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények

Húsvéti sokadalom Budapesten a Városligetben! Felhőtlen szórakozás az egész családnak!
Siófok Fő terén mindenkit vár az év első nagy fesztiválja a Húsvéti Nyuladalom!
A titkok hercege – Gesualdo rejtélyes élete