2025-ben harminckettedik alkalommal kerül megrendezésre a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemle. A vetítések után naponta a szakmai zsűri vezetésével nyilvános konzultációt tartunk az alkotók és az érdeklődők számára. Az arra érdemes alkotásokat a zsűri véleménye szerint díjazzuk.

21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2025. szeptember 5-13. között. A fesztivál az egyik legnagyobb magyar filmes rendezvény, amely a világ filmművészetének legfrissebb és legszínvonalasabb kínálatát hozza Miskolcra. Olyan nagyjátékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentum- és animációs filmeket, amelyeknek a CineFesten lesz a magyarországi premierje.

A világ egyetlen - a látványt a képzőművészettel és a tudománnyal ötvöző - filmfesztiválját, az Alexandre Trauner ART/FILM Fesztivált 2025. október 14-19. között rendezik meg Szolnokon. A fesztivál célja, hogy a művészeti és tudományos élet egyik fóruma és nemzetközi filmes eseménye legyen, ahol a közép-európai egyetemek hallgatói és oktatói találkozhatnak, eszmét cserélhetnek és kiegészíthetik tudásukat.