Ha kellőképpen rugalmasak vagyunk, már ami az indulás dátumát illeti, nagy eséllyel kifoghatunk kedvező repülőjegy-ajánlatokat. A főszezont elkerülve Balin és Tenerifén is gyakran találhatunk jobb árakat. Érdemes már hónapokkal korábban elkezdeni a keresést, vagy épp ellentétesen, az utolsó pillanatban lecsapni néhány lemondott vagy akciós jegyre. Az eSky.hu honlapján beállíthatjuk az értesítéseket is, hogy mindig időben értesülhessünk a legjobb, kihagyhatatlan ajánlatokról.
Balin a hagyományos homestayektől a luxusvillákig széles a paletta. Tenerife pedig a kis apartmanoktól a nagyobb üdülőkomplexumokig bármit és mindent kínál. Ha szeretnénk csökkenteni a költségeket, megéri megfontolni az Airbnb vagy hasonló megosztáson alapuló szállásokat, illetve a hosteleket, hiszen nemcsak pénztárcabarát megoldást jelenthetnek, de általuk közvetlenebb kapcsolat teremthető a helyiekkel is. Az eSky.hu felületén egyszerre kereshetünk repülőjáratokat, és akár több városra is szűrhetünk. Így átláthatóan megtervezhetjük, hogyan tudunk egyik helyről a másikra a leghatékonyabban eljutni. A platformon keresztül autóbérlés és szállásfoglalás is megoldható, így egyszerűen megszervezhetjük a teljes utat, nem csupán a Bali repülőjegy megvásárlását.
Balit elsősorban a rizsteraszok, a trópusi esőerdők és a hindu templomok miatt keresik fel az utazók. Ubud kulturális központja, a Tegallalang rizsteraszok vagy éppen a Mount Batur vulkántúra kihagyhatatlan kalandokat ígérnek. Tenerife ezzel szemben a Teide Nemzeti Park holdbéli tájait, lenyűgöző strandokat és pezsgő spanyol hangulatot nyújt. A sziget északi része a buja növényzetéről ismert, míg a déli partvidék a homokos tengerpartjai és aktív üdülőközpontjai miatt kedvelt. Szóval ha dupla út, akkor már csak a Tenerife repülőjegy hiányzik a másik zsebünkből, és indulhatunk! Visszatérve a gyakorlatiasságra: a költségek csökkentéséhez jó ötlet helyi piacokat, utcai árusokat felkeresni, mert sokszor olcsóbbak a turisták által kedvelt éttermeknél, ráadásul így szó szerint belekóstolhatunk a tradicionális finomságokba a létező legautentikusabb módon. Ezenkívül érdemes tömegközlekedéssel vagy telekocsival bejárni a látnivalókat, hogy megspórolhassuk az autóbérlés vagy a taxizás drágább díjait.
A legfontosabb, hogy időben és alaposan tervezzük meg a részleteket. Gondoljuk át alaposan, mennyi időt szeretnénk mindkét szigeten tölteni, és milyen látnivalók érdekelnek minket leginkább. Tartsuk észben, hogy a repülések hosszát és átszállási lehetőségeit össze kell hangolni annak érdekében, hogy ne töltsünk túl sok órát a reptereken. És ennyi! Amúgy pedig legyen szó vulkántúrákról, trópusi strandokról vagy éppen spanyol tapas bárokról, a Bali–Tenerife duó garantáltan sokszínű és izgalmas utazást ígér.
Megosztás
Kapcsolódó témák: